Friedmann Tamás: Rövidebb célokkal könnyebb messzebb jutni

Friedmann Tamás ajánlásokkal és nem hideghívással dolgozik az ingatlanpiacon, nem mellékesen ennek elterjesztését abszolút céljának tekinti. Mint elárulta: folyamatosan újrateremti, frissíti a szakmai bakancslistáját. Nagyon nem szereti a kapcsolatok „levadászását” és nem tartja eredményesnek a kívülről jövő motivációkat. Ha az is érdekli, hogy Tamás mit gondol a BS-kommunikációról, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 406. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Mindig azt szoktam mondani, hogy ez nem sprint, hanem maraton. 8 éve vagyok az ingatlanpiacon és 15 éve járok ugyanabba az üzleti szervezetbe. Mindkettő igényel „némi” kitartást, nem is csúcsnak nevezném, hanem inkább elért eredménynek, hogy stabilan itt tudunk lenni az ingatlanpiacon és napi szinten igyekszünk tenni annak jobb megítéléséért. Beszélek itt például arról, hogy ajánlásokkal dolgozunk és nem hideghívással. Ennek elterjesztése abszolút célom, célunk ezen a piacon. Hálás vagyok, hogy ezen az úton már többen is jönnek velem. Ha egy dolgot mégis behozhatok: abszolút csúcsnak nevezném például azt a pillanatot, amikor a 11 éves fiam látott egy videót, amiben épp virtuális bejárást csináltunk a Covid alatt telefonnal egy lakásban és amikor hazajöttem, épp „másolt” a kertben, ő is bejárást csinált. Az tényleg csúcs volt.

– Milyen távra tervez?

– Egyszer hallottam egy előadást, amiben a TFH tervezésről beszéltek: tegyük fel, hogy. Azóta is igyekszem alkalmazni azt, hogy a jövőben elhelyezek egy időpontot, azt megvalósult állapotként fogom fel és onnan „görgetem vissza”, hogy mit kell érte tenni. Mindemellett szerintem mindannyian megtapasztaltuk, hogy milyen az, amikor folyamatosan kapjuk a külső hatásokat és ennek ellenére kéne a célunknál maradni. Kicsit olyan ez, mint az agilis szoftverfejlesztés. Elértünk egy mérföldkövet, az ügyfél validálja és mehetünk tovább a következő állomásig. Ilyennek érzem a mai világot: rövidebb célokkal könnyebb messzebb eljutni. Már nem tervezek hosszú távra, maximum 1-2 éves célokban gondolkodom. Természetesen az ingatlanpiacon.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Nagyon hálás vagyok, hogy ha megnézem egy napom, hetem, olyan dolgot csinálok, ami megfelelő az Ikigai-céljaimnak is: olyan dolgot végzek, amit szeretek csinálni, mivel már sok mindent megtapasztaltam és emberi oldalról közelítünk, ezért a visszajelzések alapján jó is, amit csinálok, nagyobb élethelyzeteket oldunk meg az ingatlan segítségével, így a világnak is szüksége van rá és ezért a végén meg is fizetnek. Folyamatosan újrateremtem a szakmai bakancslistát: tavaly például az ország egyik legnagyobb beruházójával volt szerencsénk együtt dolgozni egy nagyobb beruházás kapcsán, meg is lett az eredménye: 3 hét alatt 15 lakást tudtunk értékesíteni, kapcsolatrendszeren belül. Ez például bakancslistás volt. De abszolút szakmai kihívás a nemzetközi kapcsolatrendszer kicsit erősebb megteremtése itthon, nagyobb beruházások – akár szállodák, irodaházak, egyedi épületek – értékesítése, valamint a csapat egészséges növelése. És igyekszem folyamatosan frissíteni is ezt a bakancslistát.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Köszönöm a kérdést: fantasztikus példaképeim vannak! Az elmúlt 15 évben több, mint 4.000 vállalkozóval találkoztam és 18 éve értékesítek. Példaképeim vannak más és más területekről. 19 éve élek ugyanazzal a lánnyal, ezért nekem nagy példakép az a vidéki vállalkozó, aki úgy érte el a szakmai sikereit, hogy közben nemcsak előre figyelt, hanem oldalra vagy akár hátra is, hogy ki támogatta eddig a legtöbbet. Kevés ilyen példakép akadt a 15 év alatt, ezért ők abszolút követendő példa hálában, alázatban, becsületben és kitartásban. EMBERségben. Vannak példaképeim a vállalkozás-párkapcsolat egyensúly kapcsán, de vannak példaképek az ingatlanpiacról, a kapcsolatépítés és az értékesítés területéről is. Megannyi remek ember a maga területéről, de név szerint nem nevezném meg őket. Mindazonáltal nagyon hálás vagyok nekik, hogy olyanok, amilyenek.

Közben eszembe jutott édesapám és édesanyám is, szélsőségesen más habitussal, de összességében mégis boldogan élnek együtt több, mint 40 éve. Édesapám életében összesen két vagy három helyen dolgozott évtizedekig, de a becsületességének és megbízhatóságának, valamint a nyitottságának köszönhetően ki tudott jutni Csepelről Kínába, Indiába, Izraelbe és sorolhatnám. Ő szerelte össze a Csepel szerszámgépeket ezekben az országokban. Vannak helyek, ahol állítólag még ma is működnek. Édesanyám pedig szerintem az ország egyik legautentikusabb kapcsolatépítője: mindenről és mindenkiről eszébe jut valaki, akivel annak a valakinek össze kellene találkoznia. Teszi ezt tiszta szívvel és fejjel, így hihetetlen kapcsolódások születnek. Ezt az utat igyekszem én is követni.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Szerintem az ember belül találja meg a saját motivációját. Kezdő értékesítőként 17-18 évvel ezelőtt sokat dolgoztam a „répával”, amit a csacsi orra elé tesznek. A kívülről jött motivációk viszont ideig-óráig tartó eredményeket szülnek. Nálunk nagyon fontos az őszinteség és épp ezért az is, hogy meglegyen a tere annak, hogy ki lehessen mondani: ki mit szeretne, hol a vágya. Mindenkinek más a célja: lehet ez egy szakmai tanfolyamon részt venni, hogy például jobban fotózhassunk, egy előadás megtartása, hogy kihozhassunk magunkból valamit, ami eddig szunnyadt, de akár egy sokat adó utazás, egy hatékony eszköz, bármi. Az én dolgom vezetőként nem az, hogy megmondjam, hanem, hogy addig és úgy kérdezzem, amíg meg nem tudom és utána addig támogassam, amíg el nem érjük együtt.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Tényleg nagyon hálás vagyok, hogy az Ikigai-modell alapján is azt csinálom, amiben abszolút flow-ban tudok lenni. Illetve az igazság az, hogy ez akkor igaz, amikor a saját szakmámban is épp az emberekhez kapcsolódom, nem amikor például egy hirdetést töltök fel egy üres irodában. Tehát ha másik szakmát választanék, az talán még erősebben az emberekről szólna. Ezért szeretek nagyon sétálni és beszélgetni barátokkal, ismerősökkel, hogy még jobban kapcsolódjunk, segítsük egymást vagy akár alkossunk valami újat közösen. Előfordulhat, hogy már ez is egy másik szakma.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Itt ismét felhoznám a maraton példáját. A kapcsolatépítésben kétféle nagyobb típus van: a vadász és a farmer. Előbbi „levadássza” a kapcsolatokat egy gyors üzletkötés reményében – ez nekem sosem ment. A farmer viszont folyamatosan ülteti a kapcsolatok magjait, gondozza, öntözi, támogatja, hol mire van szükség. Ápolja. Idővel rá kellett jönnöm, hogy képtelen vagyok ekkora kapcsolatrendszert kezelni, ami évek alatt kialakult, viszont hálás vagyok, hogy valahogy beállt a kapcsolatrendszer abba az irányba, hogy az emberek tudják, amikor tudok, segítek, de ahhoz bizony kérni is kell. És akkor segítek, ahol tudok. Mára már nagyon hiszek az intuícióban. Amikor valakivel találkozom, már az első pillanatban érzem, hogy lesz-e dolgunk egymással. Ilyen megérzése egyébként mindenkinek van, csak az ego sokszor elnyomja. És lehet érezni azt is, amikor ezt a másik fél is így gondolja.

– Mire sajnálja az idejét?

– A BS-kommunikáció, ami szerintem fárasztó tud lenni. Ez a bullshit-kommunikáció. Amikor nem a lényegről beszélünk, hanem messziről indulva, hosszú körmondatokkal és körkérdésekkel „alapozunk”. Ennek ellenkezője a BMK, a bullshit-mentes-kommunikáció. Abszolút célom ennek folyamatos terjesztése, beszéljünk mindig a „sorok között”.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Ha az ember leértékeli magát, de nagyon. Ha érzem, hogy sokkal több van benne, mint amit csinál, alapvetően nem is felbosszant, de az akkor nagyon kikívánkozik, hogy tükröt tartsak. És utána persze mindenki azt kezd vele, amit gondol. De kell, hogy lássa, hogy több van benne.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– A szüleim a háború elején napi szinten fogadtak be családokat, akik egy-két nappal később mentek is tovább, de addig ott tudtak lakni náluk. Vannak ismerőseim, akik gyerekrendelők falát festik, hogy az élhetőbb legyen. Én idén előadást tartottam a 11 éves fiam osztályában a saját szakmámról, de volt, hogy a kapcsolatok fontosságáról beszéltem egy egyetem harmadéves hallgatóinak. Mindenki ott segít, ahol tud. Valahogy olyan kérdéseket tudok feltenni és őszinte mondatokat kimondani, amivel fel tudom nyitni egyes emberek szemét. Ezt is szeretném csinálni: segíteni, hogy az emberek kihozhassák magukból a saját rejtett értékeiket. Ehhez viszont meg kell, hogy lássuk magunkban, hogy mind értékesek vagyunk más és más adottságokkal, kvalitásokkal. Kortól, nemtől és hovatartozástól függetlenül.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A tudás megszerzésére, a kapcsolatok építésére, mélyítésére, valamint egyes élményekre. Azokra a dolgokra, amik hozzáadnak az életem teljességéhez. És ezt szívesen adom is, azoknak, akiket szeretek. Nem is kérdés.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Ez egy nehéz és egyben könnyű kérdés. Nehéz, mert először erősen elgondolkodtam rajta, de aztán rájöttem, hogy az kapcsol ki a legjobban, amikor tényleg meg tudom élni a pillanatokat és közben nem a múlton merengek vagy a jövőben utazom éppen. Mikor mi: egy jó Kowalsky meg a Vega-koncert a legjobb barátommal, futás a feleségemmel, rollerezés a gyerekekkel, fűnyírás, zenehallgatás vagy akár egy szuper séta, amikor a másikra koncentrálok, hogy hogyan tudok adni. Fantasztikusan megélt élmények.

(Fotók: Lisztik Erika)