Szoboszlai Balázs: Szeretem a kihívásokat, de hosszú még az út a Mount Everestig

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Most jelenleg azt, hogy vállalkozó vagyok, és elkezdtem a saját brandemet építeni. Meg mertem lépni – persze óriási és folyamatos itthoni támogatással –, hogy kilépjek az alkalmazotti létből és független legyek. Ez sokszor nehéz, hiszen olyan, mint a tenger, hullámzó, de törekszünk rá, hogy ne háborogjon nagyon. Most nagyjából a Kékestető magasságában érzem magam, a Mount Everestig még hosszú az út, de szeretem a kihívásokat, és hiszem, hogy a kemény, kitartó munka és az elhivatottság meghozza a gyümölcsét.

– Milyen távra tervez?

– Az utóbbi években mindig mindent próbáltam megtervezni, és görcsösen ragaszkodtam ahhoz, hogy úgy is történjen. Ebből általában csak káosz lett és sokszor csalódás. 2025-öt úgy kezdtem el, hogy lesz, ami lesz, de nem tervezem meg minden percemet – és fantasztikusan indult az év! Természetesen vannak közép- és hosszútávú terveim, de ezeket babonából nem szoktam elmondani.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Ez nagyon érdekes kérdés. Táncművészként mindig szólista akartam lenni, aztán pénzügyi szakemberként mindig vezető, akinek van egy csapata. De most, hogy a kettőt kombináltam és kulturális szponzorációs menedzserként dolgozom és a vállalatok számára is próbálom vonzóvá tenni a kulturális társadalmi felelősségvállalást, úgy érzem, hogy megtaláltam azt a hivatást, amit szenvedéllyel és alázattal tudok csinálni a mindennapokban. Bár van egy nagy álmom, amiről sosem fogok lemondani: egyszer olyan pozícióban kamatoztatni az eddig megszerzett tapasztalataimat és tudásomat, amely egy inspiráló közösség építésére ad lehetőséget. Egy olyan közeg megteremtése a célom, ahol az elhivatottság és a profizmus találkozik, miközben az eredmények nemcsak számokban, hanem valódi értékteremtésben is megmutatkoznak. Hiszem, hogy ha az emberek jól érzik magukat abban, amit csinálnak, akkor az nemcsak a munkában, hanem az életük minden területén visszaköszön.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A szüleimtől. Nekünk nagyon különleges a kapcsolatunk, mindhárman nagyon erős személyiségek vagyunk, ezért sokszor nehéz az egyetértés, de mindenben számíthatok rájuk, a nap bármely percében. Rengeteget segítettek az eddigi életem során, és miattuk is tartok itt, ahol tartok. Nagyon nehéz dolgom lenne, ha ők nem támogattak volna és nem támogatnának folyamatosan.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Az évek során az a visszaigazolás jött rengeteg embertől, hogy szeretnek velem dolgozni. Mióta pedig vállalkozó vagyok, többen szeretnének nekem dolgozni. Azt gondolom, hogy az emberség, az őszinteség és a korrektség az a három tényező, amit, ha valaki nap, mint nap gyakorol, akkor a személyisége alapvetően motiváló. Én képes vagyok reggel az oviba menet énekelni és táncolni a kisfiammal, majd ugyanezt prezentálom a munkahelyemen is, hogy boldogan és életvidáman induljon a nap. Minden kollégámnak azt szoktam mondani, hogy lehet panaszkodni a nap folyamán sokat, lehet keresni kifogásokat, de ha a megoldást keressük, és próbáljuk a jó oldaláról megközelíteni a dolgokat, akkor minden sokkal egyszerűbben és gördülékenyebben megy. Chaplinnek volt négy állítása, amiből az egyiket sokszor szoktam emlegetni: „Az élet legelpazaroltabb napja az a nap, amikor nem nevetünk.”

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Szakácsként. Imádok főzni, a feleségem és a családom szerint jól is főzök. Kipróbálnám, hogy milyen a konyhán pörögni, megállás nélkül készíteni a jobbnál jobb ételeket az embereknek, és látni, ahogy jóllakottan és boldogan távoznak. Én is nagyon szeretek enni, lehet, hogy egy következő befektetésem ilyen irányú lesz.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Rengeteg időt fordítok a személyes kapcsolatépítésre, bárkivel találkozom, mindig keresem a kapcsolódási pontokat. Nagyon törtető embernek tartom magam, kezdőként is minden munkám után voltak új telefonszámok és névjegykártyák nálam. Azt gondolom, hogy nincs jobb egy jó ajánlásnál, és ha ez oda-vissza működik, akkor mindkét fél számára gyümölcsöző együttműködés lehet. Természetesen járok üzleti találkozókra, konferenciákra, networking eseményekre, hiszen ezek elengedhetetlen helyszínei a kapcsolati háló bővítésének.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Nagyon szeretek dolgozni, de konstruktívan és hatékonyan. Ha van egy kétórás munkám, akkor azt két óra alatt befejezem, és nem töltök el vele egy egész napot. Az nagyon felbosszant, amikor fölösleges dolgokkal töltjük el az időt. Az ilyenek miatt nagyon sokáig képes vagyok bosszankodni. Hiszen, ha aktívan megcsináljuk, amit kell, akkor utána sokkal több időm marad a családra, pihenésre.

– Mire sajnálja az idejét?

– A fölösleges munkára, a mellébeszélésre és az olyan emberekre, akik folyamatosan negatívak. Ezt az életet egyszer éljük meg, és amit a nap 24 órájából nem használunk ki, az elfecsérelt idő, és nem tudjuk visszatekerni, hogy megtöltsük élménnyel. Ugyancsak Chaplin mondta: „Semmi sem tart örökké ezen a világon, még a problémáink sem.”

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– A tengerek/óceánok tisztán tartása nagyon fontos, és ebben szívesen segítenék, ha közelebb lennének. Illetve sosem értettem, hogy azt a rengeteg fát, amit kivágnak, legallyaznak, miért nem szállítják el a rászorulóknak, akik a hidegebb időszakban fűteni tudnának vele. A jövőben az is célom, hogy egy ilyen nonprofit szervezetet létrehozzak, így munkát is tudnék adni sok embernek.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A feleségemre és a kisfiamra. Bármikor bármit megvehetnek, ebben sosem fukarkodom. Illetve a nyaralás. Az év majdnem minden napján dolgozunk, de amikor elmegyünk nyaralni, akkor tényleg kikapcsolunk, minden értelemben. Ezen kívül még könyvekre sem sajnálok költeni, van is jó pár, amit szeretnék elolvasni, de a nap csak 24 órából áll…

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A kisfiammal és a feleségemmel a közös programok kikapcsolnak, főleg, ha nem Pesten vagyunk. Imádok a kertben dolgozni, fát vágni, füvet nyírni, grillezni, bográcsozni. Ilyenkor mintha teljesen másik világban lennék. Az olvasás is nagyon kikapcsol, csak az a gond, hogy nagyon nehezen tudok időt szakítani rá, de ami késik, nem múlik.

VOSZ