Az árakon is látszik, hogy többen kerestek eladó házat

2024. 08. 02., 18:40

Összességében csökkent az évkezdéshez képest az ingatlanok iránti kereslet az év második negyedévében, ám a potenciális vásárlók körében valamelyest nőtt a házak iránti érdeklődés – derül ki az otpotthon.hu adataiból. 2024 második negyedévében a legnagyobb mértékben a házak esetén emelkedtek a négyzetméterárak.

Visszafogottabb kereslet jellemezte az ingatlanpiacot az év második negyedévében az elsőhöz képest – derül ki az otpotthon.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Az erős évkezdés után márciusra csökkent az érdeklődés, amit csak a tavasz és a jó idő tudott visszahozni, igaz, még így sem állt helyre az év eleji állapot. Januárhoz képest június végére 22 százalékkal esett vissza a keresések száma, ami nem számít rendkívüli fordulatnak, mivel minden évben a január a legerősebb hónap, ezután jellemzően csökken az ingatlanpiaci forgalom. Az ingatlankereső portál 2024 második negyedévére vonatkozó adatai alapján némileg nőtt a házakra vonatkozó keresések száma, a lakások iránti érdeklődés pedig stagnált.

Ennek egyik oka lehet, hogy a KSH adatai szerint az elmúlt évben a családi házak voltak a legnagyobb vesztesei az ingatlanpiacnak, a lakások árával szemben ebben a kategóriában az árak nem tudtak tovább emelkedni. Ez kiegyensúlyozta az árszínvonalat a korábbi évek túlfűtött piacához képest, miközben a támogatásokkal és a támogatott hitelezéssel az állam ebbe az irányba tolta el az ingatlant vásárolni szándékozók lehetőségeit” – mondta Lipták Zsuzsa, az otpotthon.hu ügyvezetője.

Továbbra is Budapesten és Pest vármegyében keresik a legtöbb eladó vagy kiadó ingatlant, a legkevesebbet pedig Békés vármegyében. A vármegyei rangsor második és harmadik helyezettje azonban helyet cserélt. Míg az év elején Veszprém vármegyében kerestek többen célzottan ingatlant, az áprilistól júniusig terjedő időszakban már Fejér vármegyében.

Változó négyzetméterárak

Az átlagos négyzetméterárak az otpotthon.hu teljes aktív hirdetésállományát tekintve 2024 második negyedévében a legnagyobb mértékben a házak esetén emelkedtek. Ezek az ingatlanok 6,6 százalékkal drágultak a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A lakások négyzetméterárai mérsékeltebben, 2,3 százalékkal drágultak, a nyaralók négyzetméterára 1 százalékkal lett olcsóbb tavaly júniushoz képest.

2024 tavasza meghatározó volt az ingatlanpiacon az árak tekintetében. A lakásoknál áprilisban, a házak és az új építésű lakások esetében májusban kiugróan magasan voltak a négyzetméterárak. A szokásos nyár eleji keresletcsökkenés viszont az ingatlanárakra is hatott, ami a márciusban tapasztalt szinthez csökkent vissza” – emelte ki Lipták Zsuzsa.

Az ingatlanhirdetések száma 2024 második negyedévében 2023 ugyanezen időszakához képest 44 százalékkal, míg a kiadó ingatlanoké 21 százalékkal emelkedett. A legtöbb eladó ingatlant az idén áprilistól júniusig tartó időszakban Budapesten, majd Hajdú-Bihar és Pest vármegyékben hirdették meg, a legkevesebbet pedig Tolna és Nógrád vármegyékben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS