Akár fél évig is eltarthat, mire kézhez kapja a lakáshitelt

2021. 06. 23., 17:00

Az otthonteremtési támogatások hatására jelentősen megnőtt a hitelfelvételi tranzakciók száma, aminek következtében akár meg is duplázódhat a banki ügyintézés időtartama. Mi tart ennyi ideig, illetve mire számítsunk, ha pénzügyi segítséget szeretnénk igénybe venni ingatlanvásárláshoz vagy felújításhoz? A Duna House Pénzügyek szakértői vázolták a folyamatot.

A legtöbben 20 évre kötelezik el magukat

A Duna House adatai szerint 2021 első negyedévében több mint 41.000 adás-vétel realizálódott az ingatlanpiacon, amelynek kb. 40 százalékát hitelből finanszírozták a vásárlók. Nem csak darabszám, hanem ügyletérték tekintetében is növekedés volt tapasztalható a hitelpiacon. Budapesten a legnagyobb arányban (36 százalék) 20 millió forint felett volt a jelzáloghitelek értéke, míg a keleti és a nyugati országrészben a 10-15 millió forintos tranzakció volt a legnépszerűbb. Az átlagos hitelnagyság a fővárosban 18,4, vidéken pedig 12 millió forint körül volt az év első három hónapjában. A jelzáloghitelt igénylők többsége 20 éves futamidővel kalkulál.

Hogy is kezdjem? – A hitelfelvétel menete

„Fontos megjegyezni, hogy nem maga a döntés tart sokáig, hanem a sorban állás" – hangsúlyozza Fülöp Krisztián, a Duna House Pénzügyek vezetője.

„Az otthonfelújítási hitelek következtében 2021 februárjától jelentősen megnőtt az igényelt hitelek száma. Havonta kb. 5.500 hiteligénylést adnak be, ami heti szinten 1300-1400, naponta viszont közel 300 darabnak felel meg. Ezek általában mind kisebb értékűek, de mivel sok van belőlük, tovább fokozzák a pénzintézetek leterheltségét. Az átfutási idő így akár a duplájára is hosszabbodhat, amivel ajánlott előre kalkulálni, hogy az adásvételi szerződés teljesítését ne lehetetlenítse el. A folyamatot valamelyest fel lehet gyorsítani, ha pénzügyi szakértő segíti az ügyintézést, hiszen rendelkezik mindazzal a tudással, amit ügyfélként több időbe telne elsajátítani, megérteni. Így előre fel tudja hívni ügyfelei figyelmét a szükséges teendőkre, esetleges buktatókra, és egy kézben tart mindent."

A folyamat nulladik lépése, kiindulópontja a vevői igények meghatározása, a lakáscél kiválasztása. Pénzügyi szakértő segítségével az ügyfél pár nap alatt teljes képet kaphat az ingatlanpiac egészéről és az aktuálisan – számára – elérhető állami támogatásokról. Nem szükséges különböző bankokkal tárgyalnia, a közvetítő által minden pénzintézet ajánlata egy asztalnál elérhetővé válik.

Hitelcél és választott bank függvényében a kölcsönhöz szükséges dokumentumok és feltételek eltérőek lehetnek. Emiatt érdemesebb az adásvételi szerződésben olyan teljesítési időpontot meghatározni, amelyen belül a pénzintézet biztosan kifizeti az eladónak a vételi árat. Épp ezért, jellemzően ma már 90 vagy 180 napos határidőre szerződnek a felek.

A hiteligény leadása után az értékbecslés következik egy, a bankkal kapcsolatban álló, de véletlenszerűen kiválasztott alvállalkozó által. A hitelfelvevőnek érdemes olyan kontakt személyt megjelölnie ehhez, akinek kulcsa van az ingatlanhoz, és rugalmasan tud időpontot egyeztetni a helyszíni szemlére. Akár napokat is lehet így nyerni, akárcsak azzal, ha az eladó gondoskodik olyan részletekről, mint hogy az ingatlan beazonosítható-e (utcanév, házszám, lakásszám), kéznél van-e a társasház alapító okirata, elérhetőek és rendben működnek-e a közműórák, valamint, hogy az ingatlan helyiségei betöltik-e a kívánt funkciókat.

Egy a sok közül

Érdemes felkészülni arra is, hogy a bírálati szakaszban bármilyen dokumentumot bekérhet a döntéshozó, ami lényegében befolyásolhatja a döntést. A bankszámlán megjelenő utalások, közlemények árulkodóak lehetnek, akárcsak a plusz jövedelemről – mint például a bónusz – szóló munkáltatói jövedelemigazolás is. Emellett az adásvételi szerződés szövegét is úgy kell alakítani, hogy ne csak az eladó és a vevő, hanem a bank elvárásait is megfelelően kell tartalmazza.
Pozitív döntést követően a szerződésírók elkészítik az anyagot, amelyhez sztenderd esetben 1-2 nap is elegendő, egyedi paraméterekkel rendelkező ügyfélkondíciók esetén azonban több napot is igénybe vehet. A fair banktörvény értelmében minimum 3 napot kell biztosítani az ügyfélnek a hitelszerződés átolvasására az aláírás előtt. Annak érdekében, hogy utólag ne ütközzünk akadályba, fontos, hogy mielőbb jelezzük a banknak, amennyiben bármilyen adatunk (például név, okmányazonosító) megváltozna a bírálat alatt. Ezután pedig már csak olyan feltételeket kell teljesíteni a folyósításhoz, többek között, mint az önerő-igazolás, lakásbiztosítás vagy jelzálogjog-bejegyzés.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS