Buktatók és támaszok lakást kiadóknak és bérlőknek

2019. 07. 24., 09:30

Mit tegyünk, ha már eldőlt, hol kell albérletet néznie a felsőoktatásban tanuló diáknak? Ne csak az árakat nézzük, figyeljünk a részletekre is! Sok, a kiválasztáskor jelentéktelennek tűnő apróság okozhat később komoly vitákat és nehézségeket. A Duna House összegyűjtötte a legfontosabb szempontokat, amelyeket át kell gondolni bérlőknek és lakáskiadóknak a megállapodás során.

Ha megvan a lakás, még mindig nem ért véget a folyamat, számtalan tisztázandó kérdés marad hátra, amelyet szintén a főbérlővel kell átbeszélni és bizony ilyen esetben is jó, ha egy ingatlanos szakember segít.

„Az albérleti lehetőségek kiválasztásánál jellemzően az ár és a lokáció az elsődleges szempont hazánkban, azonban jó néhány részletet érdemes még mérlegelni mielőtt meghozzuk a végső döntést. Egy-egy bérleti szerződés esetében több százezer forintra is rúghat a kezdeti költség, így érdemes odafigyelni mindenre”– nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Minden esetben kössenek a felek írásos bérleti szerződést! Előfordulhatnak főbérlők, akik nem ragaszkodnak a formalitáshoz, de ebbe nem szabad belemenni. Nemcsak pénzmozgásról, de a jövőben esetlegesen felmerülő költségek kérdéséről is szó van, amely gyakran tetemes összeg is lehet, nem mindegy tehát, hogy ki fogja kifizetni. A jogilag tiszta helyzet jelenti az egyetlen megoldást, ha vitás helyzetre kerülne sor.

A legbiztosabb, ha a szerződést közjegyző előtt kötjük, hiszen így közokiratnak minősül a megállapodás, és a benne foglaltakat mindkét fél könnyebben tudja érvényesíteni. A főbérlők általában egy-három havi bérleti díjra tartanak igényt kaució címén, amit bérlőként még a beköltözés előtt, egy összegben kell kifizetni. Erről is szülessen írásos dokumentum! A kaució általában arra szolgál, hogy a tulajdonos fedezni tudja belőle az esetleges elmaradásokat, illetve biztosítsa magát arra az esetre, ha a bérlő valamelyik ponton megszegi a szerződést.

A kiválasztott lakás bérleti díja csak egy tétel a sok közül, informálódni kell a többi kiadásról is. Ki kell kérni a közüzemi számlákat is, érdemes meggyőződni a lakás tehermentességéről, ugyanis egy korábban felhalmozott közüzemi hátralék esetleg a szolgáltatás lekapcsolásával is járhat. A számlák összege ezen felül kellő információt ad a jövőbeni rezsikiadásokról is, amivel szintén számolni kell.

Tisztázandó a közös költség összetétele és mértéke. Ebben gyakran olyan tételek szerepelnek, amelyek a jövőbeli fejlesztésekhez gyűlnek, így igazából a bérlő nem feltétlenül élvezi ennek hasznát. Az ilyen típusú tételeket gyakran átvállalják a tulajdonosok, de erről meg kell győződni.

Tisztázni kell a lakás rendeltetésszerű használata mellett előforduló garanciális hibák (elromló műszaki berendezések, csőtörés) javításának kérdését is. A szerződésbe kerüljön bele, hogy a bérlő csak a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkért felel. Továbbá arra sem kötelezhető a bérlő, hogy a garanciális hibák javítását maga intézze, bár a gyakorlatban van, hogy ez a gyorsabb, de ilyenkor is a kiadások a tulajdonost terhelik.

Itt jön még egy fontos rész, a lakásban található bútorok, berendezések jegyzéke. Nem baj, ha ez egy 10 oldalas felsorolás, egyszer kell csak rászánni az időt, még akkor is, ha mondjuk, a főbérlő nem ragaszkodik hozzá. Az ingóságok tételes megnevezése mellé annak állapotát is érdemes feltüntetni, esetleg a drágább eszközökről fotó is jól jöhet vitás esetben.

Határozott idejű bérleti szerződés esetén a felmondás módját fontos rögzíteni, határidejét 60 napnál érdemes megjelölni, ha van rá mód. Ha a bérlő azonban teljesen biztos benne, hogy a bérleti időszak végéig ott marad, az is gyakorlat, hogy a szerződésből kizárják a felmondási lehetőséget. Sőt, aki valóban hosszútávra tervez, hosszabbítási opciót is megfogalmazhat, amelyben az évfordulós áremeléssel kapcsolatos lehetőségekre is kitér, például nem emelhet a tulajdonos az infláció mértékénél nagyobbat. Ezt is mindenképp írásba kell foglalni, hogy a bérlő ne kerülhessen egyik napról a másikra az utcára – javasolja a Duna House.

Amennyiben minden kérdésben megegyeztek a felek, lényegében egy utolsó, de nem kevésbé fontos adminisztrációs elem maradt, az óraállások jegyzőkönyvezése. A bérlő ezzel védheti magát attól, hogy a bérlet kezdeténél korábbi költségeket is tartalmazó számlákat is neki kelljen fizetni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS