Ispán Zsolt: A kemény munkába fektetett idő mindig megtérül

2019. 02. 14., 10:15

Az év tanácsadója címet szeretné megszerezni Ispán Zsolt, ahogy azt is a tervek között sorolja, hogy a Smartimmo internationalt majdan a londoni tőzsdén jegyezzék. Ehhez nyilván annyi kitartás és munka kell, amennyi elengedhetetlen egy ultrafutónak. Ebben már bőven van tapasztalata a vezérigazgatónak.

Ispán Zsolt a cégével 2017-ben lépett ki a nemzetközi színtérre ingatlanokra szakosodott tanácsadóként. Kőkemény terep ez, nem véletlen, hogy a SmartImmo International vezérigazgatója kizárólag hosszú távban gondolkodik. Ebbe viszont belefért egy rövidebb interjú az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– 2009-ben a gazdasági válság közepén létrehoztam a SmartImmo brandet és az akkori Smart Immoconsult Kft.-t, amely a banki visszavett és problémás ingatlanok kezelésére, menedzselésére jött létre. A SmartImmo 2017-ben SmartImmo International néven – már az ingatlanokra szakosodott tanácsadóként kilépett a nemzetközi színtérre.

Milyen távra tervez?

– Csak hosszútávban gondolkodom, ahogy munkámon kívül ultrafutóként is teszem nap mint nap.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Londoni tőzsdén jegyezzék egykoron cégünket és az év tanácsadója címet megszerezzük – de ehhez még hosszú az út.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Szüleimtől és nagyapámtól, aki a kitartást és a küzdést tanította meg. Sokat tanulok a versenyeimre való felkészülés során is kitartásról, tiszteletről és a kemény munkába fektetett időről, amely mindig megtérül.

A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Jelenleg külföldön.

Mibe fektetne? Gondolkodik új vállalkozáson?

– Minden nap gondolkodom új ötletek megvalósításán, a következő 5 évre biztos megvannak a tervek.

Mivel lehet Magyarországon „őrületbe kergetni” a vállalkozót?

– Sajnos a fizetési morál és az adórendszerünk még mindig kaotikus.

Milyen módszerekkel fejleszti üzleti partneri kapcsolatait?

– Rendszeresen járunk üzleti rendezvényekre, szakmai konferenciákra, partnertalálkozóra. Nyitott vagyok egy inspiratív ötletről beszélni, még akkor is, ha nem feltétlen abból lesz az üzlet.

Mire sajnálja az idejét?

– Csúcsforgalomban az autóban ülni, valamint felkészületlen ügyfelekkel megbeszélést tartani.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Nyolc éves lányomra, az egészséges életmódra és a környezetvédelemre.

Milyen célra, kiknek adakozna?

– Mivel hamarosan jótékony futó leszek, keresem a legjobb lehetőséget a támogatandó szervezet részéről továbbá szponzorokat ehhez.

Mivel töltődik fel? Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Egy kiadós erdei terepfutással, utána pedig egy forró capuccinóval.

Szerdahelyi Csaba

(A fotó illusztráció)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-04 15:17:17
Az MNB értesítette a K&H Biztosító Zrt.-t Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási pályázata pozitív elbírálásáról. Az új konstrukció forgalmazása így akár azonnal indulhat. Ezzel már 12 minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás érhető el a piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS