Pesti szinten a debreceni panel- és albérletárak

2025. 02. 26., 11:40

A Duna House tranzakciói alapján átlagosan 17 százalékkal emelkedett a házgyári lakásokért kért négyzetméterár 2024-ben a hajdú-bihari vármegyeszékhelyen. A drágulás hátterében egyrészt a megfizethető otthonteremtést célzó első lakást vásárlók és családok érdeklődése, másrészt a befektetői kereslet fokozódása állhat. Az érdeklődők átlagosan 40 és 50 millió forint közötti összeget szánnának ingatlanvásárlásra.

A hazai ingatlanpiacon 2024-ben a főváros és Pest vármegye után a hajdú-bihari lokáció számított a legköltségesebb területnek: a vármegyében a KSH Ingatlanadattár 2023-as értékeihez képest a Duna House tavalyi értékesítési adatai szerint egy év alatt 11 százalékkal, 648 ezer forintra emelkedett az eladott ingatlanok átlagos négyzetméterára. A vármegyeinél mérsékeltebb árnövekedés jelentkezett Debrecenben, ahol 5 százalékos változás után 719 ezer forint/m2-re nőtt az összes ingatlantípus figyelembevételével számított átlag. „Ügyfeleink tavaly a legmagasabb átlagárat, azaz négyzetméterenként 820 ezer forintot a téglaépítésű lakásokért fizették, míg a településen található panellakásokért kért egységár a 750 ezer forintot haladta meg. Így már nemcsak az albérletárak érték el a fővárosi szintet: a cívisvárosi panelekért kért átlagos négyzetméterár is csak kevéssel marad el a pesti kerületek házgyári lakásainak átlagárától, ami 2024-ben 776 ezer forint volt” – mondta Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.

A térségben dolgozó ingatlanszakértők beszámolója és a lezárult adásvételek adatai szerint a házgyári lakások drágulásának hátterében az általános, országos szinten tapasztalható áremelkedés mellett a megfizethető ingatlanokat célzó otthonteremtők, illetve a befektetői érdeklődés fokozódása is állhat: Hajdú-Bihar 2024-es adásvételeinek 32 százaléka befektetési célból köttetett, ők átlagosan 49,6 millió forintot fizettek az ingatlanokért. A második leggyakoribb vevői motiváció (27 százalékkal) a nagyobb ingatlanba költözés volt, de jelentős arányban, 16 százalékban voltak jelen az első lakásukat vásárlók is a Duna House közreműködésével zárult tranzakciók között. Ők átlagosan 39,2 millió forintot költöttek otthonteremtésre. Debrecenben is hasonlóan alakult a vásárlók megoszlása tavaly: a vevők közel negyede nagyobb otthonba költözött, míg 36 százalékuk befektetésként tekintett a megvásárolt ingatlanra, ők átlagosan 49 millió forintot szántak a jellemzően hosszú távú kiadás útján hasznosított lakásokra. „Szakértőink tapasztalatai alapján az érdeklődők jó része azonban ennél kisebb büdzsével indul neki az ingatlanvásárlásnak: erős a kereslet a 40 millió forintos értékhatárig kínált, akár kiadásra is ideális lakások iránt. Az új projektek lakásai a magas árszint miatt kiesnek ezen vevők látóköréből, a kiszámítható fenntartási költséggel rendelkező panellakások viszont megfizethetőbb alternatívát nyújtanak számukra” – magyarázta Máté Ferenc.

Annak ellenére, hogy felújításuk más ingatlantípusokkal szemben jóval egyszerűbben és könnyebben kivitelezhető, a panellakásokat kereső vevőkre is igaz, hogy a felújítandó ingatlanokkal szemben előnyben részesítik a jó, nagyon jó állapotú, azonnal költözhető, illetve kiadható lakásokat. Ilyenből azonban egyre kevesebb érhető el a debreceni kínálatban, az értük kért négyzetméterár pedig átlagosan 1 millió forint körül alakul a Duna House februári adatai alapján.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS