Mennyit fogyaszt az autód? És mennyit fogyaszt a házad?

2022. 05. 02., 10:57

A klímaváltozás elleni harc és a fenntartható gazdaság kialakítása kötelező feladat ma már mindenhol, a nagyvállalatoknak, így a bankcsoportoknak a finanszírozási oldalon is ehhez megfelelő működést kell kialakítaniuk. A KBC Csoport és magyarországi leányvállalata konkrét ágazatokat jelölt meg, hogy hol és hogyan kell klímabarátabbá tenni például az ingatlanszektort, a közlekedést vagy éppen az agráriumot és az élelmiszer-termelést.

A KBC a 2021-es fenntarthatósági jelentésében először közöl adatokat közvetlen és közvetett környezeti lábnyomáról. Előbbit 2021-re 71 százalékkal sikerült csökkenteni 2015 óta, és a cél, hogy 2030-ra elérje a 80 százalékos csökkenést. Emellett a bankcsoport 2021-től nettó klímasemlegesen működik, azaz a csökkentések után fennmaradt kibocsátásait semlegesíti is.

Nagy szavak helyett konkrétumok

„Ma már minden vállalatnak szinte kötelező a klímaváltozás elleni harcban részt vállalnia, fenntarthatósági stratégiát készítenie és ennek érdekében megtenni a különböző lépéseket. Sokszor azonban csak nehezen megfogható tervek látnak napvilágot, hogy egy-egy cég mindent megtesz a klímavédelem és a fenntartható gazdaság kialakítása érdekében. Fontos, hogy konkrét intézkedéseket is bemutassanak a vállalatok. Ezzel összhangban készült el a KBC-s fenntarthatósági jelentés, amely nyolc kiemelkedő gazdasági ágazatot nevesít, ahol szükség van intézkedésekre a fenntarthatóság érdekében. A szóban forgó szektorok közé tartozik a bankok számára a jelzáloghitelezés és kereskedelmi ingatlanok miatt kulcsfontosságú ingatlanfinanszírozás. Továbbá az energiaipar, a közlekedés, mezőgazdaság, élelmiszertermelés, fémipar és vegyipar” – mondta Suba Levente, a K&H fenntarthatóságért felelős vezetője.

A szakember beszédes számokat idézve közölte, a bankcsoportok finanszírozási szempontból megkerülhetetlen szerepet játszanak a fenntarthatósági átmenetben. Ezt a következő példával illusztrálta: „Az uniós épületállomány rengeteget fogyaszt. A teljes uniós energiafelhasználás 40 százalékáért felel, miközben az üvegházhatású gázkibocsátás esetében egyharmados a részesedésük.“

Ezen az energiafalánkságon kell változtatni. Az egyik irány, hogy olyan jelzáloghitel-konstrukciókat kell bevezetni a piacra, amelyek az energiatakarékos vagy közel nulla kibocsátású épületek építését részesítik előnyben, illetve arra ösztönzik az embereket, hogy a meglévő ingatlanaikat felújítsák” - emelte ki Suba Levente. Felértékelődik az ingatlanok energiahatékonysági tanúsítványának a szerepe, amely gyorsan elárulja a tulajdonosának, hogy mennyit fogyaszt a háza. Rengeteg hasznos adatot tartalmaz, például a jövőbeni környezetterhelésről, szén-dioxid-kibocsátásról, energiafelhasználásáról, és még arról is, hogy milyen felújítás lehet szükséges az adott ingatlanon.

Kipufogóprojekt

Szintén kiemelt szektor a közlekedés és az autóipar a fenntarthatósági szempontok miatt. A KBC Csoport célja, hogy ösztönözze a közlekedési portfóliójához kötődő kibocsátás csökkentését, első körben a lízingelt autóflotta esetében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bankcsoport által finanszírozott járművek 1 kilométerre vetített szén-dioxid-kibocsátását 2022-től évre évre csökkenteni fogja. A kiemelt figyelem itt azon lesz, hogy a finanszírozott flottában minél nagyobb számban jelenjenek meg az elektromos hajtással (is) rendelkező járművek.

Ezek szintén fontos célok, tekintettel arra, hogy 2020-ban az Európai Unióban újonnan forgalomba helyezett személyautók 108,2 gramm szén-dioxidot bocsátottak ki kilométerenként. A KBC Csoport ezen a téren már megtette az első lépéseket, ugyanis dinamikusan növekszik portfóliójában az elektromos meghajtással (is) rendelkező járművek aránya.

Suba Levente kiemelte: „A KBC Csoport a finanszírozási oldalon főként az ingatlan és a járműfinanszírozás területén, illetve a megújuló energia finanszírozással járul hozzá már a közeljövőben is a klímaváltozás elleni harchoz, de kiemelt figyelmet fordít arra is, hogy ügyfeleinek olyan befektetési lehetőségeket is tudjon ajánlani, ahol a befektetett pénz fenntarthatósági célokat is szolgál.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 26., 09:26
Siker volt megnyerni az első nagy ügyfeleket, a nagyobb, hosszú távú tendereket, a hazai és külföldi díjakat. A legnagyobb siker mégis az, hogy a mindennapokban azzal foglalkozhatok, ami érdekel és amit szeretek – mondta az Üzletemnek Mezei Georgina, a Morselli Employer Branding Ügynökség társalapító ügyvezetője.
2023-09-26 18:26:00
„Növekszik a 30 év alattiak körében a házasságkötések száma és a gyermekesek aránya, viszont öregszik is a társadalom. Nőtt a foglalkoztatottság, a modern technológiák miatt átrendeződik a munkaerőpiac, fejlődik és egyben változik Magyarország.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS