Fenntarthatóság

Itt találod az összes cikket a „fenntarthatóság” témában!

A fenntarthatóság az egyéni felelősségvállalással kezdődik

A fenntarthatóság az egyéni felelősségvállalással kezdődik

A VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezete „Már ma tegyünk a fenntartható jövőért!” címmel rendezett kkv-konferenciát.
2023. 09. 14., 13:08
Nem lazacból készült lazac: itt az első 3D nyomtatott vegán hal

Beköszöntött a mesterséges tengeri ételek kora azzal, hogy egy szomszédos országunkban, a világon elsőként került szupermarketekbe egy additív gyártású lazacfilé. A termék sosem látott igazi halat, mégis egészséges, teljes értékű alternatívája az igazi húsnak, és hazánkban is elérhető.

2023. 09. 03., 10:43
Nagyon rosszul állunk globális túlfogyasztásban

Már egy hónapja 2024-et írunk – már ami a Föld erőforrásainak felhasználását illeti. Augusztus 2-án volt a globális túlfogyasztás napja. Ez jól rámutat arra, hogy az újrahasznosítás önmagában nem oldja meg az erőforrások túlzott felhasználását és a keletkező hulladék csökkentését.

2023. 08. 24., 16:12
Homok helyett kávézacc, és harmadával erősebb a beton

Akár 30 százalékkal is masszívabb a kávézaccal erősített építőanyag, ami nem csak az egyre nagyobb hiánycikké váló homokmennyiséget csökkentené az iparágban, de egy csomó hulladéktól is megkímélné a környezetet.

2023. 08. 18., 13:23
Egyre több fenntarthatósági szakemberre lesz szükség a jövő évtől

A szakunk egyik kiemelt célja, hogy segítse a fenntarthatósági jelentéskészítést. Személyes kedvencem a Projektmunka tárgy, amelyben mindenki a saját érdeklődése szerint oldhat meg egy fenntarthatósági feladatot – mondta az Üzletemnek dr. Neulinger Ágnes, a Budapesti Metropolitan Egyetem szeptemberben induló, másoddiplomát adó fenntarthatósági menedzsment szakának vezetője.

2023. 08. 10., 19:23
Egyre „zöldebben” működik az MNB

A Magyar Nemzeti Bank az elmúlt 3 évben közel 60 százalékkal – az általa korábban vállalt mérték duplájával – mérsékelte működésének karbonlábnyomát. A következő három évre szóló környezetvédelmi stratégia további 15 százalékkal csökkentené az MNB károsanyag-kibocsátását, zöldítené a teljes hazai készpénzellátási láncot és a leányvállalatok működését is.

2023. 07. 26., 20:11
Ők nyertek idén a Generali fenntarthatósági pályázatán

A Generali idén is meghirdette a kis- és középvállalkozásoknak szóló EnterPrize fenntarthatósági pályázatát, amelynek célja, hogy a jó gyakorlatok bemutatásával és díjazásával előmozdítsa a fenntarthatóság kultúrájának elterjedését.

2023. 07. 17., 13:27
KPMG: sikeresebbek a kifelé is nyitott családi vállalatok

Szakértők bevonása, diverzifikálás, digitalizáció, fenntarthatóság, jövőorientáltság – ezek a fő sikerkritériumok a családi tulajdonban lévő kis- és középvállalkozásoknál a KPMG friss kutatásai szerint.

2023. 04. 13., 12:41
Kevés vállalat hajlandó zöldenergiára költeni

A hazai közepes és nagyvállalatok vezetése nyitottan és érzékenyen viszonyul a fenntarthatóság problémaköréhez, a szavakat azonban kevés tett követi. A K&H fenntarthatósági indexe rámutat arra, hogy a kedvezőtlen gazdasági helyzetben a vállalati programok minden bizonnyal halasztást fognak szenvedni.

2023. 04. 12., 16:38
Ki nyeri idén a Zöld Béka Díjat?

Idén a Deloitte ismét meghirdeti a Zöld Béka Díjat, amely a nem pénzügyi jelentések készítése terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalatok elismerésére szolgáló kezdeményezés.

2023. 03. 27., 14:08
K&H: kevés cég törődik a nők esélyegyenlőségével

A fenntarthatóságnak csupán egyik eleme a természeti környezet védelme, a gazdasági tevékenység környezetet károsító hatásainak tompítása. Ezzel egyenértékű annak a jelentősége, hogy a cégek mennyire vállalnak felelősséget az őket körülvevő társadalomért.

2023. 02. 08., 12:17
A magyarok is a tiszta energia biztosítását tartják a legfontosabbnak

Egy 34 országra kiterjedő kutatás szerint az embereket aggasztó problémák között a leggyakrabban elhangzó fogalmak – így a „környezetvédelem”, a „hulladék”, az „éghajlatváltozás”, valamint a „megfizethető és tiszta energia” – mind szorosan kapcsolódik a fenntarthatóság ügyéhez.

2022. 09. 23., 14:23
TOP 5 fenntarthatósági trend 2022-ben

A vásárlók, a szabályozók és a befektetők egyaránt nyomás alatt tartják a cégeket annak érdekében, hogy mihamarabb térjenek át kevésbé környezetszennyező és fenntartható működésre.

2022. 09. 10., 13:13
Méhészek profitálnak a kártyás vásárlásokból

A magyarok igénylik a fenntartható vásárlást jutalmazó kezdeményezéseket. A lakosság negyede hajlandó jelentős vásárlási és szokásbeli változtatásokra a fenntarthatóság jegyében.

2022. 08. 05., 17:17
10 startupból 9 már figyel a fenntarthatóságra

A startup szektorban kulcsszerepet kap a fenntarthatóság: a Start it @K&H inkubátorban működő csapatoknak már 90 százaléka figyelmet fordít rá működése és termékeinek fejlesztése során.

2022. 08. 04., 09:17
Jancsár Gergely: Akit felhatalmaznak, az keresse a kihívásokat

Azt hiszem, kezdő munkavállalóként nincs fontosabb feladatunk, mint találni egy jó főnököt és tanulni tőle. Örülök, hogy nekem annak idején ez megadatott – mondta az Üzletemnek Jancsár Gergely, az SAP Közép-Kelet-Európai Régiójának fenntarthatósági vezetője.

2022. 07. 22., 16:27
Pesszimisták a cégvezetők, hiába fontos, késhet a karbonsemlegesség

A cégvezetők többsége tisztában van az Európai Unió karbonkibocsátással kapcsolatos célkitűzéseivel. A fenntarthatóságot sokan tartják fontosnak, de kevesen tesznek érte. A vállalatok teljes fogyasztásának 1 százalékát sem teszi ki a zöld energia.

2022. 05. 02., 10:57
Mennyit fogyaszt az autód? És mennyit fogyaszt a házad?

A KBC Csoport és magyarországi leányvállalata konkrét ágazatokat jelölt meg, hogy hol és hogyan kell klímabarátabbá tenni például az ingatlanszektort, a közlekedést vagy éppen az agráriumot és az élelmiszer-termelést.

2022. 03. 07., 11:57
Jóval kevesebb is elég lesz üzemanyagból

Vízválasztó volt a K&H Csoport számára a múlt év fenntarthatósági szempontból, elérte ugyanis a klímasemlegességet saját működésében az évekkel ezelőtt megkezdett programnak köszönhetően.

2022. 02. 24., 16:26
Startup világ: Magyarországon is keresettek a zöld innovációk

Magyarországon is zöldül a startup közösség: március 6-ig ismét lehet jelentkezni a Start it @K&H inkubátorba, ahol a féléves mentorálást elnyerő csapatok kiválasztásánál az innovatív ötletek mellett a fenntarthatósági megoldások is fókuszba kerülnek, összhangban a K&H stratégiai prioritásaival.

2022. 01. 31., 11:32
Mit tesznek a magyar cégek a klímakatasztrófa árnyékában?

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek 31 százalékának volt saját fenntarthatósági stratégiája, egy évvel korábban ez mindössze a 15 százalékukra volt igaz.

2022. 01. 20., 18:42
Fenntarthatósági elit klubban a Schneider Electric

Ismét bekerült a legjobbak közé a Schneider Electric a Corporate Knights által évente összeállított, a legfenntarthatóbb módon működő vállalatokat felsoroló Global 100-as listán.

2021. 12. 28., 19:31
Ez a bank már elérte a karbonsemlegességet

A K&H a hazai bankszektorban az elsők között érte el a karbonsemlegességet az idei év végére, ami azt jelenti, hogy a működéséből eredő károsanyag-kibocsátást teljes mértékben semlegesíti.

2021. 12. 14., 08:30
Munkahelyválasztás és fenntarthatóság

A potenciális munkavállalók számára egyre fontosabb, hogy a munkaadójuk mennyire működik fenntarthatóan. Az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatása szerint a magyarok 29 százalékánál jelentős tényező a fenntarthatóság a munkahelyválasztásnál.

2021. 12. 01., 07:45
A fenntarthatóságot szolgálja a Planet Budapest 2021

Budapesten ezen a héten rendezik meg a régió legnagyobb fenntarthatósági eseményét, ahol globális megközelítéssel, ugyanakkor közép-európai szemlélettel járják körbe a fenntarthatóság kérdéskörét, miközben a rendezvénysorozat lebonyolításával is szolgálják azt.

2021. 08. 31., 11:00
A FlixBus Oroszországban és Brazíliában is piacra léphet

Európa leggyorsabban növekvő mobilitási szolgáltatója szeptember 3-tól új nemzetközi útvonalon Szentpétervár és Tallin között közlekedik. 2021 végén pedig Rio de Janeiro és Sao Paolo között is elindulhatnak a zöld távolsági buszok.

2021. 05. 04., 16:00
Fenntarthatósági pályázat segíti a kkv szektor gazdasági kilábalását

Az Európai Unió vállalkozásainak mintegy 99 százaléka kkv, ezért a szektor jelentős szerepet játszik a gazdasági életben, azonban a világjárvány számos olyan hatást eredményezett, ami a cégeket kihívások elé állította. Fenntarthatóságuk és eredményességük megőrzése érdekében a vállalatok kreatív megoldásokat kerestek és új módszereket vezettek be.

2021. 02. 25., 13:00
Elindul a Fenice 190 az európai gazdaság fenntartható újraélesztéséért

Az 1831-ben Triesztben alapított Generali idén ünnepli 190 éves jubileumát. Ezt a történelmi évfordulót 2021-ben események sorozatával teszik emlékezetessé a munkavállalók, a tanácsadók, az ügyfelek és a közösségek számára mindazon országokban, amelyekben a Generali jelen van.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS