Egy modern EV akkumulátor akár 20 évig is bírhatja – Tovább, mint maga az autó

Egy modern EV akkumulátor akár 20 évig is bírhatja – Tovább, mint maga az autó
Gábor János  |  2024. 09. 19., 15:19

Az élettartam sokkal hosszabb lehet, mint azt korábban feltételezték – mutat rá egy friss tanulmány, amely szerint hosszú távon jelentős költségmegtakarítást is eredményez az e-autózás.

„Sokak számára meglepő lehet, de az új adatok azt mutatják, hogy az elektromos autók akkumulátorai valószínűleg túl fogják élni magát az autót” – állítja a Geotab jelentése, amelyet 10 ezer EV adatai alapján állítottak össze. A kanadai telematikai vállalat elemzői már 2019-ben is elvégeztek egy hasonló kutatást. Akkor az akkumulátorok éves degradációját 2,3 százalékosra becsülték. Az eredmény a maga idején „meglepően jónak” számított, de az új, 2024-es adatok alapján még ehhez képest is jelentős javulás ment végve: az akkumulátorok ma már csak évi 1,8 százalékos mértékben veszítenek a kapacitásukból. Ez azt jelenti, hogy

egy EV akkumulátor akár 20 évig is működőképes maradhat, mielőtt komolyabb teljesítményvesztést szenvedne el.

Az elektromos autók akkumulátorainak kapacitásváltozását számos tényező befolyásolja, de a Geotab tanulmánya szerint megfelelő töltési és vezetési gyakorlatok betartása esetén az élettartamuk meghaladhatja az autó használhatóságát. Ez különösen fontos lehet flottakezelők számára, akik egyre nagyobb nyomás alatt állnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése miatt. A flották esetében az elektromos járművekre való átállás a leghatékonyabb módja az emisszió visszafogásának, de sokan még mindig óvatosak a belső égésű motorral rendelkező járművek lecserélésével kapcsolatban. Az akkumulátorok hosszabb élettartama kulcsfontosságú lehet a döntések meghozatalakor, hiszen ez az autó legdrágább része.

Töltési és használati gyakorlatok

Az elektromos autók akkumulátorainak állapota (State of Health, SOH) fokozatosan romlik, de az éves degradáció általában lineáris. A teljesítmény ritkán csökken drasztikusan – inkább lassan veszítenek a kapacitásukból. A tanulmány kiemeli, hogy a töltési és vezetési szokások jelentősen befolyásolják az akkumulátor élettartamát. A forró éghajlat és a gyakori gyorstöltés például gyorsíthatja a degradációt.

A tanulmány szerint a folyadékhűtéses akkumulátorrendszerek, mint amilyeneket a Tesla is használ, jobban teljesítenek, mint a levegőhűtéses rendszerek (pl. Nissan Leaf). Érdekes módon a napi szinten használt elektromos autók nem degradálódnak gyorsabban, mint azok, amelyeket ritkábban használnak – feltéve, ha a napi hatótávot nem lépik túl. Az elektromos autók akkumulátorai hosszabb ideig maradnak jó állapotban, ha alacsonyabb teljesítményű, úgynevezett Level 2 töltőket használnak, szemben a gyakori gyorstöltéssel.

A legtöbb elektromos autó akkumulátora várhatóan az autó élettartama végéig kitart, és sok esetben még 12 év használat után is megőrzi kapacitásának több mint 80 százalékát.

Ahogy a Geotab tanulmánya is kiemeli: „A megfelelő használati gyakorlatok mellett az elektromos autók akkumulátorai várhatóan túl fogják élni az autót, és ezáltal tovább növelhetik az elektromos járművek gazdasági előnyeit” – ami egyébként már remekül forintosítható is. Az új adatok adatok szerint egy EV a teljes élettartama alatt átlagosan 15.900 dollár (5,5-5,6 millió forint) megtakarítást hozhat. Ez annak köszönhető, hogy az akkumulátorok ma már várhatóan tovább bírják, mint az autó többi része.

Főoldali kép: Freepik

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-10-15 23:15:00
Összesen 2,8 milliárd forintnyi vissza nem térítendő forrásra pályázhat október 15-étől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé. Az üzletenként egymillió forintos támogatást konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják, de felhasználhatják energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, vagy nagyobb beruházásokhoz is. Pályázni november 30-ig lehet – hívja fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS