Kiszámolták mennyivel csökken az emisszió intelligens forgalomvezérléssel

Sok szakértő és járművezető már jó ideje sejti, hogy az intelligensen irányított forgalomáramlás segíthet a CO₂-kibocsátás csökkentésében. Egy új tanulmány most számszerűsíteni tudja ezt a hatást.

Rendkívül időszerű kutatás mutat rá arra, hogy a közúti közlekedésből származó szén-dioxid-kibocsátást csökkenteni kell. Ezzel az Európai Unió tagállamai is széles körben egyetértenek, így a karbonkibocsátásra vonatkozó célokon felbuzdulva a német Kaiserslauterni Műszaki Egyetem megvizsgálta, hogy milyen stratégiával és technológiákkal lehet visszafogni a közúti járművek CO₂-kibocsátását.

Az elképzelés szerint a jó ideje megálmodott, de gyakorlatban még nem bizonyított intelligens vezérlőrendszerek segítségével számottevő eredményt lehet elérni.

A Qualcomm chipgyártó által finanszírozott tanulmányhoz a tudósok egy összetett szimulációs modellt alkalmaztak. Először három kategóriába sorolták a forgalmat a városiasodás mértéke alapján: az 1. csoportba a városi területek és a több mint 500 ezer lakosú városok osztották be; a 2. csoportba a százezer és 500 ezer fő közötti lélekszámú, túlnyomórészt városi területek kerültek, míg a 3. csoportba a százezer fő alatti kisvárosi és vidéki területek jutottak. A potenciális csatlakoztatott autóalkalmazások lehetőségeit szintén három szinten határozták meg.

• L1: Olyan alkalmazások, amelyek technikailag és szabályozási szempontból készen állnak a piacra, és könnyen integrálhatók a közlekedési struktúrába.
• L2: Olyan alkalmazások, amelyeknek még le kell küzdeniük bizonyos technológiai és szabályozási akadályokat, de hozzájárulnak a vezetési folyamat magasabb fokú automatizálásához.
• L3: Olyan alkalmazások, amelyek még a távolabbi jövőben fognak készen állni, és városi, illetve városközi területek forgalomirányításának célmegoldását fogják jelenteni.

A tanulmányban a nagyvárosi forgalom szimulációjához a kutatók egy L1 szintű alkalmazást, nevezetesen a dinamikus közlekedési lámpákat, és két L2 alkalmazást (dinamikus útvonalválasztás és intelligens közlekedési csomópont) használtak. A vidéki és kisvárosi szimulációkhoz egy L1 alkalmazást (optimális sebesség előírása), és egy L2 alkalmazást, az ún. platooningot, vagyis járműcsoport együttes vezetését vették alapul.

A modellezéshez kétféle információs összeköttetést feltételeztek: a cellás lefedettséget, ami a városi környezetekre jellemző és egy olyat, amiben a jármű-jármű közötti kapcsolatokra kell hagyatkozni (például vidéki utakon és kisebb településeken).

Bár a végeredmény nagyban függ olyan külső paraméterektől, mint a forgalomsűrűség, az alkalmazott megoldások jelentős különbséget mutattak abból a szempontból, hogy mekkora szén-dioxid-kibocsátást lehet megspórolni a különböző környezetekben. A jármű-jármű kapcsolattal megoldott intelligens forgalomvezérlés alig 13 százalékkal csökkenti az emissziót, ami nem túl motiváló ahhoz, hogy komoly összegeket fektessenek bele államok, vagy autógyártók. Elgondolkodtató viszont, hogy az eleve szennyezettebb nagyvárosokban több mint 32 százalékkal sikerült csökkenteni a CO₂-t, igaz, a modell erre csak 100 százalékos adatforgalom mellett és csúcsidőn kívül volt képes. De akkor is nagyon sokat számítana, ha a gyakorlatban sikerülne megvalósítani.

Gábor János