Fenntartható vállalattá válni ma már nem a jövő elvárása, hanem a jelen társadalmi igénye. Ezt a cégek is felismerték, a tényleges elköteleződés ugyanakkor nem a szavakban, hanem a tettekben mutatkozik meg. A 2021 óta karbonsemleges K&H Csoport évről évre csökkenti saját működése környezetterhelését, érzékenyíti dolgozóit és ügyfeleit, illetve hitelezési politikáját is a fenntarthatóság jegyében alakítja. Ennek eredményeképp a K&H által támogatott fenntarthatósági beruházások értéke megnégyszereződött tavaly, a megújuló energiatermelés finanszírozása pedig elérte a 120 milliárd forintot.
A fenntarthatósági irányelvek kidolgozása és kommunikációja egyre nagyobb szerepet kap a vállalatok életében, de ezzel kapcsolatos stratégiát a hazai cégek mindössze 1%-a fogalmaz meg részletesen. „A hiteles és hatékony fenntarthatósági elköteleződéshez hosszútávú gondolkodás, kidolgozott stratégia és konkrét lépések szükségesek” – mondta Guy Libot, a K&H Csoport vezérigazgatója. „Vezető piaci szereplőként ügyfeleink pénzügyi igényeinek kielégítésén túl a minket körülvevő világ megóvására is nagy hangsúlyt helyezünk. A fenntarthatóságra törekvés már nem jövő, hanem a jelen elvárása, hiszen most kell felelősen cselekednünk ahhoz, hogy az utánunk következő generációk is élhető környezetben nőhessenek fel. Azt pedig, hogy jó irányba haladunk-e, végső soron a mérhető eredmények mutatják meg.”
Minimalizált környezetterhelés
A K&H a 2015-ös bázisévéhez viszonyítva 2021-ben már 72 százalékkal csökkentette az egy főre jutó széndioxid-kibocsátását, 61 százalékkal kevesebb papírt használt, vízfogyasztása 65 százalékkal, összes energiafelhasználása pedig 21 százalékkal mérséklődött. Emellett széndioxid-semlegesítő projektek támogatásával ellensúlyozta a még fennmaradó károsanyag-kibocsátást, így 2021-ben elérte a karbonsemleges működést. A KBC Csoport fenntartható erdősítési programot finanszíroz Uruguayban, fejleszti a vízellátást és korszerűsíti a konyhai berendezéseket Afrikában, illetve hozzájárult 150 ezer hektárnyi amazóniai esőerdő illegális kiírtásának megakadályozásához is Brazíliában.
A környezettudatos hozzáállás elterjedésének érdekében a K&H dolgozóit és üzleti partnereit is érzékenyíti, valamint befektetési lehetőségeiket és hitelezési politikájukat is ennek megfelelően alakította ki. Ez a tevékenység jóval túlmutat a cégcsoport alapműködésén, de a társadalom és a környezet számára sokszorosan gyümölcsöző lehet. Tavaly a bank által támogatott fenntarthatósági beruházások értéke megnégyszereződött, a megújuló energiatermelés finanszírozása pedig elérte a 120 milliárd forintot.
Digitálisan is a fenntarthatóságért
A fenntartható fejlődés az innovatív technológiák alkalmazását is magában foglalja. A pandémia két éve még jobban felerősítette ezt az irányt, a fogyasztók pedig nyitottak a fejlesztésekre, amelyek a kényelem mellett még időt és energiát is spórol nekik. A K&H ügyfeleinek 85 százaléka digitálisan aktív, tavaly 480 ezren használják a K&H mobilbankot 320 ezren pedig digitalizált bankkártyával is rendelkeznek. Az érintésmentes fizetés is egyre népszerűbb: 2021-ben havonta már több mint 1,6 millióan vásároltak így, amelyből 15 százalék okosórás fizetés volt.
A K&H Csoport 2021-es fenntarthatósági jelentése itt tekinthető meg.
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.