Jancsár Gergely lesz az SAP hangja az ügyfelek számára

2022. 07. 25., 20:27

Új szakember csatlakozott az SAP csapatához, Jancsár Gergely júliustól a Közép- és Kelet-Európai régió vezetőjeként dolgozik a cégnél, Budapesten. Az ügyfelek részéről tapasztalható egyre sürgetőbb igény a fenntarthatósági megoldások iránt szinte megkövetelte, hogy a területtel külön ember foglalkozzon a vállalatnál. Jancsár Gergely az SAP hangja lesz az ügyfelek számára, amikor szóba kerülnek a fenntartható megoldások.

Jancsár Gergely karrierje a környezetvédelmi mérnöki diploma megszerzése után a tanácsadói szektorban indult, dolgozott a Deloitte-nál, és később a PwC-nél is. A vállalati fenntarthatóság és környezetvédelem terén 15 éves tapasztalattal rendelkezik.

Évekig volt a MOL-csoport környezetvédelmi csapatának vezetője, ahol jelentések készítésével, stratégiaalkotással és az akciótervek fejlesztésével is foglalkozott. Egy olajvállalatnál különösen nagy kihívás a fenntarthatósági célok megvalósítása – az eredményes munkát is bizonyítja, hogy a MOL évek óta jól szerepel az ESG rangsorokban az iparágon belül.

Az SAP felé az ügyfelek által megfogalmazott igények manapság leginkább három téma – az üzleti transzformáció, a globális ellátási láncok és a fenntarthatóság – köré csoportosulnak. Utóbbi most az érdeklődés középpontjában van, és egyre inkább elvárásként is megjelenik az ügyfelek részéről. Egyre többen igyekeznek környezetkímélő módon működtetni vállalatukat, de eközben természetesen nem mondanak le hosszú távú üzleti céljaik megvalósításáról sem.

Az SAP egyrészt az ügyfelek támogatásával, másrészt a termékek fejlesztésével igyekszik megfelelni a kihívásnak. A cég ennek érdekében természetesen fenntarthatósági csapatát is próbálja minden szinten fejleszteni. Mivel maga a terület is folyamatosan változik a kihívásokkal együtt, az ügyfeleknek gyors és hatékony megoldásokra van szükségük. Jancsár Gergely feladatai közé tartozik, hogy megértse az ügyfelek elvárásait, és az SAP portfóliójában megtalálja az azokat legjobban kiszolgálni képes megoldásokat, akár újabb saját, a speciális igényekhez alkalmazkodó fejlesztéseket kezdeményezve.

Az egyik ilyen megoldás az SAP átfogó fenntarthatósági teljesítmény-menedzsment eszköze, a Sustainability Control Tower. Ezzel a megoldással, a különböző adatforrásokat automatikusan egy rendszerbe kötve az ügyfelek meg tudják valósítani a fenntarthatósági teljesítmény valós idejű menedzselését – ami szemléletváltást jelent a ma még megszokott évi egyszeri adatgyűjtéshez és riportáláshoz képest.

A pénzügyi és nem-pénzügyi szempontú eredményeket is egyesíthetik ezen a platformon az ügyfelek. A beágyazott, validált, valós idejű adatok komoly segítséget nyújtanak a fenntarthatósági teljesítmény riportálásához. Emellett a vállalati döntéshozatalt, valamint az egyre erősödő európai és hazai jogszabályi elvárásoknak való megfelelést is támogatják.

Miközben az SAP a környezetvédelemmel kapcsolatos kihívások, lehetőségek kezelésére ajánlja termékeit és szolgáltatásait az ügyfeleknek, egyúttal saját működésében is ezen elvek szerint működik és másoknak is igyekszik példát mutatni saját gyakorlatain keresztül. Saját technológiai megoldásai is segítik a céget abban, hogy elérje az elmúlt években bejelentett céljait, melyek közül kiemelkedik, hogy az SAP globális szinten 2023 végéig karbon-semlegessé kívánja tenni saját működését.

Az SAP Hungary környezettudatos lépései között szerepel ezzel összhangban az irodai energiafelhasználás drasztikus csökkentése, az irodatérben használt lebomló vagy újrahasznosítható eszközök preferálása, továbbá az átfogó közlekedés-zöldítési program. Ez utóbbi keretében az SAP tavaly azt is bejelentette, hogy 2025-től kezdődően a céges autóként megrendelt összes új jármű emissziómentes lesz. Az SAP döntése a magyarországi leányvállalat esetében közel 650 autót érint.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS