Ők nyertek idén a Generali fenntarthatósági pályázatán

Ők nyertek idén a Generali fenntarthatósági pályázatán
2023. 07. 26., 20:11

A Generali idén is meghirdette a kis- és középvállalkozásoknak szóló EnterPrize fenntarthatósági pályázatát, amelynek célja, hogy a jó gyakorlatok bemutatásával és díjazásával előmozdítsa a fenntarthatóság kultúrájának elterjedését.

A kis- és középvállalkozások jelentős gazdasági szerepet töltenek be mind hazai, mind pedig európai uniós szinten; a fejlett világ gazdaságának szilárd alapját képezik. Stabilitásuk és hatékonyságuk, valamint a fenntartható működésre való átállásuk támogatása ezért kiemelt fontossággal bír. A szektor segítése érdekében hívta életre a Generali Csoport 2021-ben az EnterPrize nemzetközi vállalkozásfejlesztő és szemléletformáló programot, melyhez a hazai Generali Biztosító immáron harmadik éve csatlakozik.

Az EnterPrize program keretében az SDA Bocconi idén is megvalósította 9 európai ország több mint 1200 kkv-vezetőjének és tulajdonosának bevonásával elkészített nagyszabású kutatását.

Hazánkban nőtt a fenntarthatósági stratégiával rendelkező kkv-k aránya

Az elmúlt évek súlyos válságai komoly kihívások elé állítják az európai kkv-kat: a koronavírus-járvány és az ukrajnai háború nyomán idén az egekbe törő inflációval és a gazdasági válsággal kell megküzdeniük. A financiális nehézségek mellett pedig még nagyobb erőfeszítéseket igényel a fenntarthatósági törekvések megvalósítása: a megkérdezett európai kis- és középvállalkozások 59 százaléka az energiaárak növekedését, míg 58százalék-uk az inflációt említette fenntarthatósági ambícióikat negatívan befolyásoló okként.

Mindemellett a kutatásban részt vevő vállalatok szerint emelkedett azon területek aránya, amelyeken jelentős akadályok hátráltatják a kkv-kat a fenntartható üzletmenetre való átállásban. A cégek több mint 50 százaléka jelezte, hogy törekvéseiket a szabályozói intézményi háttér hiánya és a bürokrácia akadályozza, az ösztönzők hiányát a kkv-k 49 százaléka emelte ki, továbbá az egyértelmű jogszabályi keretek hiánya és a vállalaton belül rendelkezésre álló készségek és kompetenciák hiányosságai is egyre hangsúlyosabb problémaként jelentkeznek.

Mindezek ellenére tavalyhoz képest 2 százalékkal mégis növekedett azon kkv-k aránya, melyek már bevezették vagy bevezetni tervezik fenntarthatósági stratégiájukat – Magyarországon 2022-vel összevetve idén 4 százalékkal több vállalat nyilatkozott így.

„A magyar kkv-k fenntarthatóságra való törekvése a Generali EnterPrize pályázatra benyújtott munkatervek számában is megnyilvánul: idén több mint 120 hazai vállalkozás adta le pályázatát környezetvédelem, munkavállalói jóllét és a mikroközösségek iránti felelősségvállalás kategóriákban. A mikro-, kis- és középvállalkozások fontos szerepet töltenek be Európa gazdasági fejlődésében, EnterPrize pályázatunkkal pedig célunk tovább növelni a fenntarthatóság jelentőségét felismerő szemléletmódot a kkv-k körében, valamint elősegíteni a pályázók közötti kapcsolatok kialakítását és esetleges jövőbeli együttműködéseiket” – mondta Erdős Mihály, a Generali Biztosító vezérigazgatója.

Családi biogazdaság, gyártó és rendszerintegrátor vállalat, kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cégek a nyertesek között

A Sudár birtok (amelynek gazdasági folyamataiért az Omnicont Kft. felel) a környezetvédelem témakörében benyújtott pályázatával aratott győzelmet. A vállalat egy hagyományos értékeken alapuló, modern, családi fűszer- és gyógynövénytermesztő biogazdaság 100 százalékban vegyszermentes tevékenységgel. A növényeket saját maguk dolgozzák fel. Termékeik tartósító-, adalék- és színezőanyag-mentesek. Fókusztermékeik a gyógyításban és a gasztronómiában is használt kakukkfű szirup; illetve a tea- és fűszerkeverékek. Munkájuk során kiemelten ügyelnek a fenntarthatóságra, emellett a birtokon megváltozott munkaképességű munkaerőt foglalkoztatnak. Az EnterPrize pályázaton elnyert összegből a legtöbb speciális étrendbe is beilleszthető, vegán, gluténmentes, saját termesztésű alapanyagból készített krémleveseket fejlesztenek – piackutatásuk szerint ugyanis a célcsoportjukban igény van a minőségi, gyorsan elkészíthető élelmiszerekre.

Munkavállalói jóllét kategóriában a Ganzair Kompresszortechnika Kft. lett a győztes. A vállalat az egyedüli hazai gyártó, egyben rendszerintegrátor gáz-, ipari levegő, járműkompresszorok, áramfejlesztők és a hidrogéntechnológia területén. Élenjáró technológiai ismerettel rendelkeznek az ipari gázok sűrítéséről és az energetikai célú felhasználásáról. A villamosenergia-felhasználásuk 100 százalékát lefedő napelemes rendszerrel működnek, és hazánk első két zöldhidrogén-projektjének technológiai beszállítói. Céljuk az energiaszektor dekarbonizációja, a megújuló energiaforrások részarányának növelése (zöldhidrogén-technológia) és az energiahatékonyság. Az elnyert összegből egy komplett, a munkavállalói jóllétet erősítő programot valósítanak meg: terveik között szerepel a közösségi terek átalakítása, egy fitnesz-sarok létrehozása, illetve egészségmegőrző és csapatépítő aktivitások.

A mikrokörnyezet iránti felelősségvállalás kategóriában pedig a 3R-BioPhosphate Kft. nyerte el a támogatást. A vállalat nemzetközi szinten vezető szerepet tölt be a zéró emissziós pirolízis technológia és az ezzel előállított különböző biotermékek kutatás-fejlesztésében, tervezésében és teljes iparosításában. A társaság elsődleges profilja a mezőgazdasági és élelmiszeripari melléktermékek (biomassza-alapanyagok) újrafeldolgozása és hozzáadott értékű újrahasznosítása. A Generali EnterPrize program támogatásával céljuk a BioFarm gyógy-fűszernövény és zöldség körforgásos-önfenntartó mintakert és közösség létrehozása a nyugat-magyarországi, Fejér vármegyei Kajászón, melyet bemutatnának a vállalkozás mikrokörnyezetébe tartozó gyermek és felnőtt közösség részére. Fontosnak tartják a lakosság ösztönzését a fenntartható és körforgásos kertészkedésre – ezt egy lakossági saját zöldség-,/fűszer-,/gyógynövénymag csere-berével is szeretnék megvalósítani.

A három vállalkozás egyenként 5 millió forintot nyert programja megvalósítására az EnterPrize pályázat keretében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-01 14:10:00
Az Európai Unió Tanácsának elnöksége és az Európai Parlament tárgyalói ideiglenes megállapodásra jutottak a digitális elemeket tartalmazó termékekre vonatkozó kiberbiztonsági követelményekről szóló jogszabályjavaslatról, amelynek célja annak szavatolása, hogy a forgalomba hozott termékek, például a csatlakoztatott otthoni kamerák, hűtőszekrények, televíziók és játékok biztonságosak legyenek.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS