Fenntarthatóság és tehetséggondozás – Ez lehet a vállalatok jövőjének kulcsa

2022. 04. 14., 18:40

Egyetlen cég sem hagyhatja figyelmen kívül a környezetvédelmi kérdéseket, ahogy a társadalmi felelősségvállalásra és a tehetséggondozásra is nagy figyelmet kellene fordítania minden piaci képviselőnek – állítja Jérôme Cadiou, a Capgemini magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója.

„Hivatalosan 1997-ben kezdte el működését a Capgemini Magyarország, de már 1994-től tervben volt a magyar piacra lépés. Kezdetben a távközlési szektor egyik legnagyobb képviselőjének nyújtottunk segítséget, majd érkeztek ügyfeleink a gyártási- és a pénzügyi szektorból is. 2006-ra sikerült megdupláznunk a cég dolgozóinak számát, míg 2017-ben tovább tudtunk terjeszkedni: ekkor nyitottuk meg irodánkat – a budapesti és a székesfehérvári mellett – Debrecenben. A folyamatos építkezésre, az újabb és újabb bővülésre törekszünk a mai napig” – mondta Jérôme Cadiou ügyvezető igazgató, aki minden vállalat esetében kiemelten fontosnak tartja a jövőre nézve a fenntarthatósági irányelvek mentén való működést, a társadalmi felelősségvállalást és a tehetséggondozást. 

„A társadalmi felelősségvállalás kiemelt helyen szerepel a céljaink között. Faültetéssel, szemétszedési akciókkal igyekszünk mindebből lokálisan is kivenni a részünk.
Hitvallásunk nem más, minthogy a technológia erejével építsünk egy fenntartható jövőt. Kiemelten fontosnak tartom ezt, hiszen egyetlen vállalat sem hagyhatja figyelmen kívül a környezeti problémákat. Ez nemcsak a Capgemini cégfilozófiája, de az ügyfeleinknek is igyekszünk segítségére lenni mindabban, hogy miként csökkenthetik az IT szektor környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatásait. Többéves tervünk van arra, hogy hogyan lehetünk minél inkább fenntartható szemléletűek. Igyekszünk mindent megtenni ezért. Vállalásaink közül az egyik legfontosabb, hogy minimalizáljuk a digitális technológia ökológiai lábnyomát” – hangsúlyozta az ügyvezető igazgató, aki a jövő szempontjából a tehetséggondozás kérdését tartja a másik sarkalatos pontnak.

„Csak egy jól informált társadalom tudja mérlegelni a technológiai döntéseinek világra gyakorolt hatását, legyenek azok ökológiai, társadalmi vagy épp gazdasági vonatkozásúak. Globális technológiai vezetőként óriási felelősségünk van ebben, szeretnénk, ha a Capgemini lehetne az egyik híd a digitális szakadék felett.  Képzés, ismeretterjesztés nélkül nincs jövő, ezért a fejlesztést már a legkisebbek edukációjával kezdjük.  Részt veszünk a Skool interaktív iskolaprogramjában, hogy már a kisiskolásoknak megmutathassuk miként segíthet a technológia az emberiség problémáin. Míg a talent programunk keretében igyekszünk a kollégáink számára biztosítani azokat az eszközöket, lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik a fejlődésüket, előrejutásukat – mondta az ügyvezető.

„A fenntarthatósági vállalásaink, a társadalmi felelősségvállalás, a nagy volumenű társadalmi problémákban való segítségnyújtás mellett továbbra is az a célunk, hogy az ügyfeleinknek a lehető legmagasabb színvonalon nyújtsunk segítséget, innovatív megoldásokat kínálva. Jelenleg az ügyfélélmény javításán van a fő fókusz, de számos egyedi megoldáson dolgozunk a pénzügyi- és gyártási szektorban egyaránt” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepli a francia székhelyű tanácsadói cég, a Capgemini magyarországi leányvállalata, amely már az ország három különböző pontján, Budapesten, Debrecenben és Székesfehérvárott igyekszik a hozzájuk forduló ügyfelek segítségére lenni.

A Capgemini Magyarország 25 évét összefoglaló kisfilm a https://fb.watch/c5cN8mZQFu/ linken tekinthető meg. 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 12., 14:20
„A gazdasági szereplők egyre tudatosabban alkalmazkodnak a működési költségekhez, a finanszírozási kihívásokhoz és a bizonytalan gazdasági környezethez. A kérdés, hogy 2025 második negyedéve meghozza-e a fordulatot, vagy egy tartósabb struktúraváltás előtt állunk.”
2025. 05. 12., 10:40
Enyhe drágulás jellemzi mind az országos, mind a budapesti albérletpiacot a KSH-ingatlan.com lakbérindexe szerint. Áprilisban az előző hónaphoz képest országos átlagban 0,9, a fővárosban 1,3 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak, éves összevetésben országosan 7,6, Budapesten 8,6 százalékos volt a drágulás.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS