A sikeres vállalkozásokhoz már elengedhetetlen a webes jelenlét

2022. 02. 14., 17:33

A most induló vagy nemrégen alapított vállalkozások fejlődésében már hatalmas szerepet játszik a fenntarthatóság és a digitalizáció, legalább egy fenntarthatósági szempontot is figyelembe vesznek működésük során – derül ki a K&H felméréséből. A legtöbben minél energiahatékonyabb és környezetbarátabb termék előállítását és szolgáltatás nyújtását szeretnék elérni. A kutatásból az is kiderült, hogy a sikeres vállalkozáshoz elengedhetetlen a webes jelenlét: 10-ből 9 cég megtalálható valamilyen formában online.

A magyarországi vállalkozók számára is fontosak a társadalmi és környezetvédelmi szempontok, derült ki a K&H felméréséből, amelyet az RTL Klub Cápák között című műsorába jelentkezők körében végzett. A most induló vagy még korai fejlődési szakaszban lévő cégek 95 százaléka ugyanis legalább egy szempontból igyekszik működését „zöldíteni”. A legjellemzőbb, hogy terméküket vagy szolgáltatásukat szeretnék energiahatékonyabbá és környezetbarátabbá tenni (58 százalék). Emellett szintén sokan részesítik előnyben a helyi alapanyagokat, a válaszadók 35 százaléka igyekszik velük dolgozni.

„Amellett, hogy a vállalkozók is szeretnének hozzájárulni a Föld jövőjéhez, üzleti értelemben is megéri beépíteni a cég működésébe a fenntarthatósági szempontokat. A fogyasztók ugyanis szívesebben vásárolják az ilyen cégek termékeit, amiért akár magasabb árat is hajlandók fizetni. Természetesen ezzel a vállalkozások többsége már tisztában van, a hazai piacon is egyre szélesebb az öko, bio, környezettudatos termékek kínálata. Lényeges azonban, hogy ez a szemlélet a teljes életútra érvényes legyen, azaz ne csak a gyártás és a termelés legyen környezettudatos, hanem a csomagolás, a szállítás, és a használat is. Emellett ugyanolyan fontos, hogy mi történik a termékkel, miután kidobjuk, újra lehet-e hasznosítani” – mondta Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

A fenntarthatósághoz hasonlóan az utóbbi években a digitalizáció is szinte az összes cég életében jelentős szerephez jutott. Ezt jól mutatja, hogy a felmérés alapján a vállalkozások 86 százaléka elérhető online a vásárlók és partnerek számára, fel lehet velük venni a kapcsolatot az interneten keresztül. A pénzügyek digitális kezelése is élen jár, a cégek 83 százaléka intézi így azokat. Ez általában nem csak leegyszerűsíti a bankolást vagy a könyvelési feladatokat, hanem költségelőnnyel is jár.

A legtöbben nem állnak meg itt: a vállalkozások 80 százaléka vesz fel rendelést az interneten keresztül, 79 százalékuk pedig már belső ügyviteli folyamatait is digitalizálta. Feltehetően az otthoni munkavégzés széleskörű elterjedésének köszönhető, hogy 10 cégből 6 biztosít mobiltelefont, laptopot vagy internetelérést alkalmazottainak. A termelési, gyártási folyamatok automatizálása terén azonban van még hová fejlődni, ez eddig a cégek nagyjából felének (46 százalék) sikerült.

„Az online jelenlét szinte minden vállalkozás esetében megkerülhetetlen, a K&H-nál mi is ebbe az irányba haladunk egyre bővülő digitális szolgáltatási palettánkkal. Az egyéni vállalkozók például interneten keresztül is nyithatnak nálunk számlát és azt látjuk, hogy egyre népszerűbb a mobilbankon keresztüli ügyintézés. Ám ha valaki digitális készségeit szeretné megerősíteni, és még hatékonyabb online jelenlétre vágyik, a K&H üzletetide! vállalkozásfejlesztési oldalunkon tovább képezheti magát.  E-tananyagainkból többek között megtudhatja, hogyan indítson webáruházat, beleértve a biztonságos fizetési megoldásokat is megismerheti” – tette hozzá Rammacher Zoltán.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-18 11:05:00
A meghibásodott termék nem csak saját maga károsodhat, hanem más dologban, illetve személyben is kárt okozhat. A hibás termék által okozott kárért a gyártó felelőssége is fennállhat. Melyek a gyártói termékfelelősség alapvető szabályai? Milyen kár megtérítését lehet kérni a gyártótól a termékfelelősség alapján? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.