Szivárog egy óriási metán tömeg – Verik a vészharangot a tudósok

Több millió köbméternyi metán lappang a mélyben a norvég Spitzbergák alatt, és a legnagyobb baj az, hogy képes vándorolni, illetve bármikor felszabadulhat. Egyelőre elzárja a felszíntől a jeges-tengeri szigetcsoport permafrosztja, de a tudósok szerint ez hamarosan megváltozhat. A növekvő kibocsátás pedig komolyan felgyorsíthatja az éghajlatváltozást.

A sorsunk alakulása a permafroszt (legalább két évig fagyott állapotú talaj) épségétől függ. Ez a réteg a bolygó szárazföldi felszínének mintegy 15 százalékát borítja és nagy mennyiségű szerves anyagot tartalmaz. De ha felolvad, akkor metánt szabadíthat fel. A metán pedig 100 év alatt 28-szor erősebb üvegházhatással jár, mint a sokat emlegetett szén-dioxid.

A karbonkibocsátás visszaszorítására fókuszáló világ egy kissé elhanyagolta a még károsabb természetes gáz, a metán fenyegetésének kérdését. Tudományos kutatások persze igyekeznek szemmel tartani a mennyiségét és a jelenlétét. Ilyen vizsgálatokat folytatnak a Spitzbergákon is, viszont a szigetcsoport talajában megfagyott metánnal kapcsolatban most aggasztó fejlemények derültek ki.

A terület, hasonlóan az Északi-sarkvidék más részeihez, kiterjedt geológiai és gleccsertevékenységgel rendelkezik. A kutatók kereskedelmi és tudományos céllal fúrt különböző kutak történelmi adatait elemezve figyelik a szigetek permafrosztját és a gázfelhalmozódásokat. Dr. Thomas Birchall, a Spitzbergák Egyetemi Központ Frontiers in Earth Science folyóiratban megjelent tanulmányának vezető szerzője közölte: felfedezték, hogy a gázfelhalmozódások a vártnál sokkal gyakrabban fordulnak elő.

A szigeteken fúrt 18 szénhidrogén-kutató kútból nyolc fedezett fel permafrosztot, és ezek fele gázfelhalmozódásra utaló jeleket mutatott. A kutatók különböző módszereket alkalmaztak a kutakba beáramló gázok kimutatására és mérésére, és arra jutottak, hogy azok a permafroszt alól érkeztek. Megfigyelték továbbá a hőmérsékletmérések, a fúrásnyomok, a háttérgázszintek és a nyomásmérések időbeli változásait is. Néhány esetben kiderült, hogy még a permafroszt és a gáz megkötésére alkalmas geológiai adottságok mellett sem volt jelen a metán – ami azt jelzi, hogy elvándorolt, így utat találhat a felszínre majd a légkörbe is.

A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a globális felmelegedés miatt olvadó permafroszt okán ez egyre gyakrabban fordul elő, létrehozva egy olyan hurkot, amiben a felmelegedés még több permafrosztot olvaszt fel, így még több metán szabadul fel, hogy további talajrétegek olvadjanak ki, és így tovább.

„Ez nagyon komoly aggodalomra ad okot, mivel a metán az egyik legjelentősebb üvegházhatású gáz, ami létezik – figyelmeztet Birchall. – A permafroszt alól történő szivárgás egyelőre alacsony mértékű, de az olyan tényezők, mint a gleccserek visszahúzódása és a permafroszt olvadása a jövőben felemelhetik a fedelet.” Hozzátette: a permafroszt alatti metánszivárgás megelőzésének vagy csökkentésének módjai segíthetnek az éghajlatváltozás és annak az emberi egészségre és az ökoszisztémákra gyakorolt hatásainak mérséklésében.

A permafrosztot azért kellene hatékonyan megóvni, mert eleve nem egységes és folyamatos a jelenléte az Északi-sarkvidéken. Az aktív, felső 1-2 méteres rétege szezonálisan felolvad, majd újra befagy. Többet kell azonban megtudnunk arról, hogy a mélyebben fekvő permafroszt hogyan változik. Ennek megértése pedig a rétegek alatti folyadékáramlás megértésétől függ. Birchall szerint, ha az állandóan fagyott permafroszt vékonyabbá és foltosabbá válik, az a metán vándorlásához, illetve kiszabadulásához vezet. Ez felgyorsíthatja a globális felmelegedést és súlyosbíthatja a jelenleg is kritikus klímaválságot. A permafroszt és a metán dinamikájának jobb megértéséhez további kutatásokra és megfigyelésekre van szükség az Északi-sarkvidéken – fűzte hozzá.

Gábor János

Főoldali kép: Spitzbergák Nemzetközi Magbunker - Peter Vermeij