Sokan már ingatlant is online vásárolnának

2021. 11. 16., 20:00

A magyarországi ingatlanpiac továbbra sem veszít lendületéből: 2021 második negyedévében az összevont lakáspiaci árindex 195,5 százalék volt, míg a harmadik negyedévben meghaladta a 7000-et a kiadott építési engedélyek és bejelentések száma. Az értékesítés egyelőre tartja a tempót a száguldó piaccal, de mind vásárlói, mind eladói oldalról megjelent az igény a gyors, biztonságos és minél kevesebb személyes érintkezéssel járó adásvételi folyamatra.

2015-ben hívta életre a az Ustreamtől érkező Schwarz Gábor alapító társával, Szél Gergellyel a RECnGO nevű startupot, a cég sikertörténete azonban egy 2019-ben érkezett, jelentős befektetéssel vett igazi fordulatot.

Az ötletgazdák arra a felismerésre támaszkodva alapították meg cégüket, hogy az élő közvetítések piaca eszeveszett tempóban bővül, és a videós tartalomgyártók között egyre több a lelkes amatőr, akik otthon, saját eszközeikkel gyártják a képi anyagokat a különböző közösségi csatornákra. Innovációjuk éppen erre a területre hozott forradalmat: applikációjukkal akár egy 6 kamerás élő közvetítést is levezényelhetnek a felhasználók csupán a saját okoseszközeik segítségével és valós időben szerkeszthetik az anyagokat.

Habár az influenszeripar kétségtelenül sokat profitálhat a fejlesztésből, a gyorsaság, költséghatékonyság és egyszerű használat miatt várható volt, hogy más szegmensek is lecsapnak a megoldásra – és éppen ezekre az előnyökre van szüksége az pörgő ingatlanpiacnak is.

Igazi versenyelőny: hasítanak a proptech fejlesztések

Nemcsak hazánkban zajlik az évek óta tartó ingatlanpiaci forradalom, a bérleti díjak és a lakásárak az Európai Unióban 2021 második negyedévében folyamatosan emelkedtek, 2020 második negyedévéhez képest pedig 1,3, illetve 7,3 százalékos növekedés tapasztalható az Eurostat ingatlanpiaci felmérése szerint. Nem csoda, hogy a mindenhová begyűrűző digitalizáció egyre több területen nyújt támogatást az ingatlanértékesítésben is, és szaporodnak az ún. proptech (property technology vagyis ingatlantechnológiai) megoldások. Ezek között képvisel egészen újszerű és innovatív irányt a RECnGO fejlesztése, amellyel a komoly versenyben lévő ingatlanirodák jelentős versenyelőnyre tehetnek szert. Az élő stream megoldással lehetőségük van formabontó és költséghatékony módon bemutatni az eladásra szánt lakást, egyben lead generálásra és az értékesítés következő lépcsőfokainak előkészítésére használni a modern technológiát.

„Új megoldásunk teljes mértékben közös munka eredménye, így biztosak vagyunk benne, hogy maximálisan megfelel az ingatlanértékesítő partnerünk igényeinek. Az együttműködés kezdetén számos kérdés merült fel, például, hogy hogyan tudjuk egyszerre minél több érdeklődőnek megmutatni a lakást biztonságosan, vagy hogy az esetenként akár 100 potenciális vevő hogy juthat azonos időben információhoz? Nos, a Friedmann Properties-zel együttműködve megtaláltuk a válaszokat a kérdésekre, és az eredmények magukért beszélnek: 96 néző tartott velünk, 20 kérdés és 7 komolyabb érdeklődés érkezett, végül pedig 3 árajánlat futott be és a komplett tranzakciót sikerült lezárni 24 órán belül. Ami a technológiát illeti, összesen 5 okostelefont helyeztünk el a lakásban, a bemutatót pedig az ingatlaniroda Facebook oldalán közvetítettük, élőben szerkesztettük” – mondja Szél Gergely, a cég ügyvezetője.

Így csinálja egy modern ingatlaniroda

A koronavírus negyedik hullámának felfutásával ismét felmerül a kérdés: meg tudja törni a járvány az ingatlanpiaci lendületet vagy a korábbiakhoz hasonlóan maximum átmeneti lassulásra és a vásárói igények eltolódására számíthatunk?

A Friedmann Properties úgy látja, alapvetően maradnak a korábbi trendek – elénkülő kereslet a vidéki és Balaton-környéki ingatlanok iránt, a lakásokkal szemben a családi házak növekvő népszerűsége –, hacsak nem vezetnek be tartós lezárásokat és emiatt megtorpan a gazdaság. Ugyanakkor azt is fontos felismerni, hogy az élet legtöbb területéhez hasonlóan a fogyasztási szokások ezen a területen is megváltoztak: a lakásügyeiket is gyorsan, biztonságosan, a lehető legkevesebb személyes érintkezés nélkül szeretnék intézni az érdeklődők és az eladók is. Érdemes tehát az ingatlanirodáknak is elgondolkodni, hogy milyen új gyakorlatokkal és technológiai eszközökkel tudják hatékonyan kiszolgálni ügyfélkörüket.

„Mindig is rugalmas, az újdonságokra szívesen nyitó ingatlanirodaként gondoltunk magunkra, így folyamatosan keressük az innovatív megoldásokat a piacon. A járvány még inkább megerősített minket abban, hogy az ügyféligények gyors követése és maradéktalan kiszolgálása kulcstényező lesz a jövőben, így jött az ötlet, hogy egyfajta "lakás talk show" formátumban, a RECnGO fejlesztését használva mutassunk be egy ingatlant. Ami még minket is meglepett, hogy teljesen új eszközök kerültek a kezünkbe: az élő közvetítést megelőzően például fel tudtuk tölteni a lakásfelújítás előtt készült képeket, így a videóban könnyedén láthatták a nézők, mennyit szépült-újult az ingatlan. Az eredmények magukért beszélnek, és az elégedett ügyfeleket látva máris a következő lépéseken gondolkodunk” – mondja Friedmann Tamás, a Friedmann Properties ügyvezetője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 24., 11:10
Az Európai Parlament 2024. április 24-én elfogadta a platformalapú munkavégzés munkakörülményeinek javításáról szóló irányelvét. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szemán Péter, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners munkajogi csoportjának vezetője foglalta össze.
2024-05-28 10:10:00
A szerződés alapvető jellemzője, hogy a felek egybehangzó akaratát fejezi ki. Mi a helyzet akkor, hogy az egyik szerződő felet tévedésbe ejtették, és emiatt döntött a szerződéskötés mellett? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2024-05-28 08:00:44
Már régóta túl sok olasz, ázsiai, fúziós és akármilyen szakácskönyv van a piacon, miközben a modern időknek és vásárlói igényeknek megfelelő, a magyar konyhát maximális szakmaisággal megközelítőből meg alig.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  Rovathírek: GUSTO

Már régóta túl sok olasz, ázsiai, fúziós és akármilyen szakácskönyv van a piacon, miközben a modern időknek és vásárlói igényeknek megfelelő, a magyar konyhát maximális szakmaisággal megközelítőből meg alig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS