A zöld hitel is felelős a lakáshitelpiac összezuhanásáért

2022. 12. 08., 19:11

Abban, hogy idén októberre 9 éves mélypontra fékeződött a hazai lakáshitelpiac, a kamatok emelkedése mellett az is szerepet játszott, hogy az MNB zöld hitelének kihasználása miatt az új lakások építését előrehozták a beruházók – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az új lakások építésének beindulását az segíthetné, ha a korábban beígérteknek megfelelően döntés születne a családtámogatási rendszer minden elemének meghosszabbításáról – a támogatások nélkül pusztán piaci kamatok mellett egyre nehezebb kigazdálkodni a lakásvásárlást.

Kilenc éve nem látott fékezést mutatott be a magyarországi lakáshitelpiac 2022 októberében: a bankok által folyósított 59,5 milliárd forintnyi lakáshitel mindössze 55 százaléka az egy évvel ezelőttinek. Ilyen mértékű visszaesést utoljára 2013 januárjában tapasztalhattak a lakáshitelpiacon – emlékeztetett Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu hitelszakértője.

Az okok között természetesen az emelkedő kamatok és az emberek megfontoltsága érhető utol: október végén 10 éves kamatfixálás mellett átlagosan 7,35, végig fix konstrukcióban pedig 8,16 százalékos kamattal lehetett hitelhez jutni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái szerint. Egy évvel korábban 4,08 és 4,78 százalék volt a példában szereplő piaci lakáshitelek átlagkamata. Egy év alatt egy átlagos 20 milliós végig fix lakáshitel havi törlesztőrészlete 32 százalékkal, több, mint 40 ezer forinttal, 134 ezerről 177 ezer forint környékére emelkedhetett, a teljes futamidő alatt a banknak visszafizetendő teljes összeg pedig több, mint 10 millió forinttal, 42,4 millió forintra nőtt. Teljesen érthető, ha ilyen hitelköltségek mellett sokan elhalasztják a vásárlásaikat.

Ugyanakkor nemcsak a kamatok folyamatos emelkedése jelzi a gazdasági problémákat, hanem az is, hogy kétéves mélypontra esett az új lakások vásárlására és építésére folyósított hitelösszeg is. Gergely Péter szerint a bankok feje most amiatt főhet, hogy az év első felében folyósított, maximum 2,5 százalékos kamaton az ügyfelek számára elérhető MNB NHP Zöld hitelek felpörgése miatt az újlakás-piac sem tud ma támaszt adni a piacnak, hiszen a fejlesztők rohamléptekkel előrehozták beruházásaikat.

Ezt jól mutatja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint idén a II. és III. negyedévben elmaradt a korábbi években megszokott lakásátadási boom – stagnált a használatba vett lakások száma. Azokat a projekteket pedig amelyeket nem tudtak a zöld hitel befejezéséig lezárni, most sokan ugyanúgy jegelik, mint az a korábbi gazdasági válság idején már látható volt. A zöld hitel folyósítása csúcsán, 2022 márciusa és májusa között a bankok által folyósított hitelek 41-47 százaléka ment új lakás építésére, illetve vásárlásának finanszírozására, idén októberben ez az összeg nem érte el a 12,4 millió forintot, amely alig 20 százalékos folyósítási arányt jelent.

Nagy kérdés a jövő. A KSH ingatlanpiaci statisztikái alapján akár bizakodhatnánk is, hiszen azok szerint a kiadott építési engedélyek száma az idei év első háromnegyed évében 16 százalékkal magasabb volt, mint 2021 hasonló időszakában, de a statisztikákból az is látszik, hogy az elmúlt 5-6 évben az engedélyezett építkezések kevesebb, mint 57 százaléka valósult meg, ráadásul a válságok idején még magasabb a projektek eldobási aránya.

A BiztosDöntés.hu hitelszakértője szerint égetően fontos lenne mihamarabb tisztázni a támogatott lakáshitelek jövőjét – a mostani kamatkörnyezetben csak ezek, döntően a családpolitikai akcióterv részeként nyújtott csok támogatás és a csok hitel kamattámogatása, valamint az áfa- és illetékkedvezmények, illetve a Babaváró konstrukciók folytatása segítheti az ügyfeleket lakáscéljaik megvalósításában, hiszen ezek révén lesz kisebb az adósságteher. A program összes elemének beígért folytatásának bejelentése nemcsak a hitelfelvevőkre, hanem az építtetőkre nézve is pozitív hatású lenne.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 12. 12., 17:10
A 2024-es turisztikai rekord az idén már 11 hónap alatt teljesült, a szálláshelyeken regisztrált vendégek száma idén december 2-án elérte a 18 226 413-at, megdöntve ezzel a tavalyi egész éves vendégszámot, ami szintén rekord volt – tájékoztatott a Visit Hungary.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.
Hamarosan a magyar cégeknek is átláthatóvá kell tenniük, hogy azonos értékű munkáért minden dolgozó egyenlő díjazást kapjon. Bár a bérszakadék a nemek között ma még jelentős – Magyarországon 17 százalék –, a szervezetek többsége nincs felkészülve a változásra, a munkavállalók pedig tartanak a fizetések nyilvánosságától. Gönczi Gyöngyi, a PwC Magyarország People & Organisation tanácsadási csapatának vezetője ebben az epizódban elmagyarázza, hogy az EU-s bértranszparencia-direktíva nem egyéni fizetések közzétételét, hanem igazságos, átlátható bérezési rendszereket és rendszeres bérszakadék-jelentést ír elő. A PwC és a Profession.hu közös programmal segíti a vállalatokat a tévhitek eloszlatásában és a felkészülésben.
Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS