Csillagászati árakon a fővárosi újépítésű lakások

2023. 01. 10., 17:12

Egekbe szöktek a fővárosi újépítésű lakások árai, 2022 negyedik negyedévére már alig akad olyan kerület, ahol 1 millió forint alatti négyzetméteráron kapható új lakás. Az I. kerület után most a II. kerületben értékesített újépítések átlagos ára közelítette meg a 3 millió forintot négyzetméterenként. Lehet ezt még fokozni 2023-ban? Az Eltinga Lakáspiaci Riport és a Duna House összefoglalója az újépítésű ingatlanokról.

2022 negyedik negyedévében a bizonytalan gazdasági helyzet, a megállíthatatlanul felfelé törő infláció és az emelkedő kamatkörnyezet egyre nehezebb helyzet elé állította az otthonteremtőket. Többen teljesen elengedték a saját lakás vágyálmát, vagy az alacsonyabb elérhető hitelösszeg miatt csökkentették az ingatlanra fordítható összeggel együtt a lakással szemben támasztott igényeket is. A Duna House értékesítőinek tapasztalatai alapján egyre többen mondtak le az újépítésű otthon vásárlásáról és helyette a használt piacon keresgéltek.

„Mérséklődött az újépítésű lakások értékesítésének intenzitása az év második felében. A Budapesten eladott újépítésű lakások száma már alig haladja meg az ezer darabot negyedévente, holott a zöldhitel fűtötte első negyedév során még 2 300 lakás cserélt gazdát. A kínálat bővülése ugyanakkor az év során elmaradt a várakozásoktól, így a megvásárolható lakások száma 4 500 alá csökkent. Az év végére mégsem száradt ki a piac, mivel a fejlesztők 2 600 lakást dobtak piacra, így a szabad lakások száma mintegy 40 százalékkal nőtt” – kezdte az Eltinga Lakáspiaci Riport adatainak elemzését Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

„A 2023-as évben az újépítésű szegmens piacán árcsökkenést biztosan nem várhatnak az érdeklődők, sőt a legtöbb fejlesztő az alapanyagárak és a munkaerő költségek emelkedése miatt várhatóan áremelésre fog kényszerülni” – egészítette ki a tavalyi adatokat a Duna House idei várakozásával a szakértő.

2022 negyedik negyedévére alig maradt olyan fővárosi kerület, ahol 1 millió forint alatti négyzetméteráron lehet újépítés ingatlant vásárolni. Akik nem elégszenek meg a külső kerületek (XVII., XVIII., XXI., XXIII.) projektjeinek lakásaival, azok kénytelenek megbékélni a gondolattal, hogy csak 1 millió forintot meghaladó négyzetméteráron válogathatnak az új lakásokból. A harmadik negyedévben értékesített lakások adatai alapján a legborsosabb árú az I. kerület volt, ahol 2,9 millió forintnál is drágábban lehetett egy négyzetméter újépítésű lakáshoz jutni, azonban az év végére már a II. kerületben is elérte a 2,7 milliót az átlagos négyzetméterár.

Legolcsóbban, 824 ezer forintos négyzetméteráron a XXIII. kerületben lehetett újépítést vásárolni a fővárosban. „Budapesten 2022 negyedik negyedévének kínálati árai alapján az újépítésűek átlagos négyzetméterára meghaladta az 1,4 millió forintot, az újépítésű ingatlanra költött átlagos összeg pedig közel 100 millió forintra rúg” – folytatta a szakértő.

Elérhető lakások tekintetében az előző negyedévhez hasonlóan a XIII. kerület, valamint a IX. és a XI. kerület továbbra sem veszített vezető szerepéből, ezekben a fővárosi kerületekben 1 000-1 400 darab közé tehető az értékesítés alatt álló projektekben még megvásárolható újépítésű otthonok száma. A vásárlók a III., a VIII. és a XIV. kerületben is könnyedén válogathatnak a projektek eladó lakásai közül.

A legcsekélyebb kínálatból, 50 elérhető ingatlan alatti palettáról választhatnak azok a vevők, akik magasabb presztízsű (I., II., V.) vagy a külvárosi területeket (XV-XVIII., XX-XXII.) preferálják. Jó hír azonban, hogy a frekventált kerületekben (III., VIII., IX., XI., XIII.) az előző negyedévhez képest szélesebb felhozatalból lehet választani.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 18., 12:10
Húsvétkor nem ritka, hogy a gyerekek élő kis nyuszit kapnak ajándékba. Nem kérdés, hogy a nyuszik nagyon kedves állatok, nem csoda hát, ha a szülőknek, gyerekeknek megtetszik. Nem árt azonban előre átgondolni, hogy mi lesz a kis szőrmókkal húsvét után. A házi kedvencek érdekeit törvény is védi. Előírja, hogy állattartóként mit kell betartani. Mire köteles a kis kedvenc gazdája? A legfontosabb tudnivalókat dr. Kocsis Ildikó ügyvéd foglalta össze.
2025-04-17 13:15:00
Gigantikus gyermekjátékkal találkozhat az, aki április 17-én a budapesti Fashion Street környékén jár, amelyen egy 99 százalékos árengedményt sugalló címke is látható. A mackót valójában nem lehet megvásárolni és hazavinni, viszont még az árának egy százalékát sem kell kifizetnie annak, aki szeretné, hogy – racionális méretű és értékű, – sporteszközök és élmények tegyék szebbé a gyermekotthon lakóinak életét.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.
Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.