Budapest

Itt találod az összes cikket a „Budapest” témában!

Kiszorulnak az egyetemisták Budapest belvárosából

Kiszorulnak az egyetemisták Budapest belvárosából

„A budapesti belváros is elindult a nyugati nagyvárosok nyomában.”
2024. 07. 03., 15:40
Még sokáig biztosan jó csapvize lesz a budapestieknek

A forrástól egészen a csapig vizsgálta a biztonságos csapvizet az a hazai konzorcium, amely nemrég publikálta az eredményeket. A projekt során elemezték az ivóvízbázist, a vízkezelést és az elosztóhálózatot is. Engloner Attila kutatásvezető szerint nem kell attól tartanunk, hogy rövid távon veszélybe kerül a biztonságos ivóvíz Budapesten, de fontos a megelőzés és a tudatos vízhasználat.

2024. 01. 09., 19:10
Kobe és Madaszkár mellett Budapest is a 24-es listán

A világ legjobb úti céljai közé sorolta Budapestet a Condé Nast Traveler, az egyik vezető nemzetközi utazási médium év végi ajánlásában – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

2023. 08. 07., 14:10
Budapesti lakáspiac: a II. és XI. kerület lett az érdeklődők kedvence

A Duna House által a budapesti lakásvásárlók körében készített felmérés szerint júniusban az érdeklődők kedvence lett a II. kerület és a XI. kerület, letaszítva ezzel a dobogóról a korábbi csúcstartó XIII. kerületet és a befektetők által kedvelt VII. kerületet is.

2023. 06. 19., 14:13
Bővült a milliós budapesti kerületek köre

Duplájára bővült az egymillió forint feletti négyzetméterárral büszkélkedő fővárosi kerületek köre. A budapesti kerületekben átlagosan 9 százalék körüli áremelkedést hozott eddig az idei év.

2022. 10. 14., 19:23
Átlépte az 1,4 millió forintot a budapesti új lakások négyzetméterára

A Budapesten eladásra kínált új lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1 millió 430 ezer forintot, ami éves összevetésben 32 százalékos emelkedés, az előző negyedévhez képest pedig 6 százalékos növekedés – tájékoztatott a Cordia. A lakóingatlan-fejlesztő vállalat a négylakásosnál nagyobb, fővárosi projekteket vizsgálta.

2022. 05. 02., 15:07
Három magyar város is bekerült az EU klímasemleges városok programjába

Budapest, Miskolc és Pécs is bekerült abba az Európai Bizottság által kiválasztott 100 európai városba, amelyek a Horizont Európa Városi Misszió keretén belül, a NetZeroCities platform szakmai támogatásával valósíthatják meg 2030-ig a klímasemlegességi célkitűzéseiket.

2021. 12. 15., 19:08
Budapest: „egyfelől a magyar nemzet büszkesége, másfelől egy vízfej”

1950. január 1-én a korábbi Kis-Budapestből – 23 környező város és falu beolvasztásával – létrejött Nagy-Budapest. A döntés célja az volt, hogy a korábbi polgárváros helyére a munkásosztály fellegvára álljon. Ennek az ideológiai alapú politikai döntésnek a következménye a mai Budapest kettőssége: egyfelől a magyar nemzet büszkesége, másfelől egy vízfej, a kommunista diktatúra káros öröksége. Matolcsy György cikke.

2021. 10. 07., 11:45
200 milliárd forint felett a budapesti startup ökoszisztéma értéke

A fővárosi startup ökoszisztéma teljes becsült értéke egy év alatt mintegy másfélszeresére, 200 milliárd forint fölé nőtt a Global Startup Ecosystem Report legfrissebb elemzése szerint. Budapest ezzel megerősítette helyét a feltörekvő startup ökoszisztémák legjobbjai között.

2021. 07. 20., 13:30
Budapest nyáron nekem kampány

A budapesti szolgáltatók mindent megtesznek azért, hogy olyan vonzó programokat ajánljanak a hazai közönségnek, amelyek túlmutatnak a szokásos kliséken.

2021. 04. 12., 09:30
Több mint 1 millió magyar utazhat Budapestre idén

Belán Miklós, az Everguest turisztikai tanácsadó cég ügyvezető igazgatójának számításai szerint, akár 1 millió magyar utazhat a fővárosba, ha több kulturális programmal és jó ár-érték aránnyal várják őket.

2020. 11. 07., 11:00
Parragh László: elfogadhatatlan a fővárosi újraindítási adó

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerint elfogadhatatlan a főváros által tervezett újraindítási adó. A jelenlegi válság sújtotta helyzetben semmilyen formában nem támogatható a még működő és a gazdaságot életben tartó vállalkozások megsarcolása – jelentette ki Parragh László, az MKIK elnöke.

2020. 10. 02., 17:00
Megállapodás a budapesti üzleti turizmus fellendítése érdekében

Együttműködési megállapodást írt alá a hivatás- és üzleti turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázása és fellendítése érdekében a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, a Magyar Kongresszusi Iroda, valamint Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ pénteken a Budapest Turizmus Konferencia és Díjátadó 2020 eseményen.

2020. 06. 10., 20:30
Fővárosi újlakáspiac: visszatértek a vevők

Visszatértek a vevők a fővárosban az új lakások piacára a koronavírus-járványt követő átmeneti sokk után – derült ki az ingatlan.com, az Otthon Centrum és a Cordia szakértőinek közösen összeállított elemzéséből.

2020. 05. 17., 09:30
Így indul újra az élet Budapesten

A kijárási korlátozások vasárnap éjféltől megszűnnek Budapesten, május 18. hétfő 0.00 órától a következő szabályok lépnek életbe:

2019. 10. 19., 15:30
Budapesten bővíteni kell az ingatlanállományt

A fővárosban a lakhatási válsággal fenyeget a lakásárak növekedése és ezzel együtt az albérletek drágulása, annak megelőzésére bővíteni kell az ingatlanállományt a GKI Gazdaságkutató Zrt. által készített tanulmány szerint.

2019. 10. 15., 11:45
Augusztusban csúcsra járt a turizmus Budapesten

Idén augusztusban Budapest kereskedelmi szálláshelyein a szobakihasználtság megközelítette a 85 százalékot, a szállásdíjbevétel pedig a 18,5 milliárd forintot.

2019. 07. 19., 17:31
Budapesti „diáklakhatás”: kollégium, albérlet vagy saját lakás?

Jövő héten kiderülnek a felvételi ponthatárok, amely után a fővárosba felvételt nyert vidéki fiatalok egy komoly döntési helyzetbe kerülnek a lakhatásuk szempontjából: kollégium, albérlet vagy saját lakás? Milyen előnyökkel és hátrányokkal érdemes számolni és melyik mennyibe kerül jelenleg? A legfontosabb számokat és szempontokat a Duna House szakértői gyűjtötték össze.

2019. 06. 19., 12:30
A görögök újra megcélozták Budapestet

Az idei év első négy hónapjában a vendégéjszakák száma megközelítette a 3 milliót Budapesten. Ez történelmi rekord, azonban már látszanak a növekedés korlátai.

2019. 04. 15., 08:00
Újabb világverseny érkezhet Budapestre

Budapestről startolhat el a 2020-as Giro d'Italia. A szervező RCS Sport április 15-én látogat Budapestre, és egyeztet a főváros vezetőivel.

2019. 03. 04., 18:35
World Urban Games: szeptemberben Budapesten

Budapest rendezi szeptember 13. és 15. között az első World Urban Games új generációs multisport-eseményt – jelentette be hétfőn a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetsége (GAISF).

2019. 02. 15., 09:30
Budapestről Bukarestbe indít járatot a LOT

A LOT lengyel légitársaság tovább bővít a magyar piacon: szeptember 2-től Embraer E195-ös repülőgéppel visz utasokat Budapestről Brüsszelbe (Zaventem) és Bukarestbe (Otopeni).

2019. 01. 26., 11:00
89 évesen a Mol Limóra szavazott a sofőr

A tavaly januári indulás óta már hárommillió kilométert tettek meg a Mol Limo autói. Egy év alatt több mint 40 ezer felhasználó regisztrált a budapesti autómegosztó szolgáltatásra.

2018. 12. 19., 17:15
„Budapest, Budapest, te csodás”

Budapest alapításának 145. évfordulója alkalmából a KSH a főbb statisztikai mutatók alapján bemutatja, hogy milyen szerepet tölt be hazánk társadalmi és gazdasági életében a főváros.

2018. 12. 05., 08:33
Budapestre költözteti székhelyét a Nemzetközi Beruházási Bank

A Nemzetközi Beruházási Bank székhelye a magyar fővárosba költözik – tájékoztatott Varga Mihály a pénzintézet kormányzótanácsának december 4-i ülésén egyhangúlag meghozott döntéséről, amely egyúttal felhatalmazást adott a bank elnökének az erről szóló megállapodás aláírására.

2018. 11. 22., 13:00
Ön választ: Fokváros vagy Budapest?

Némi túlzással hamarosan a fél világ útnak indul, hogy köszöntse az új évet. Az a lényeg, hogy izgalmas legyen a helyszín, és emlékezetes 2019 ünneplése.

2018. 11. 16., 11:35
Startup-díjat nyert Budapest

2018-ban Budapest lett a StartUp Europe Award „the Best Public Administration for Startups” kategóriájának nyertese.

2018. 11. 12., 17:15
Sokat költhetnek Budapesten a Chelsea fanatikusai

A világ sportturizmusa által generált bevételeket 1,5 milliárd eurónyira becsülik. Az előrejelzések szerint az összeg néhány éven belül akár 6 milliárd euróra is nőhet.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS