Ötmilliárd eurónyi magyarországi fejlesztést mutatnak be a müncheni EXPO-REAL-on

2019. 09. 09., 09:30

Csaknem 5 milliárd eurónyi fejlesztést mutat be a világ egyik legrangosabb ingatlanfejlesztési szakkiállításán, az idei müncheni EXPO REAL-on Magyarország a Budapest-standon. A régióban a leggyorsabb, 5 százalék feletti magyar gazdasági növekedést támogató, Európában is kiemelkedő ütemű építőipari beruházásoknak köszönhetően jelentős nemzetközi befektetői érdeklődésre és új üzletekre is számítanak.

A stand szervezői, Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) világszínvonalú projektekkel, kiemelt kormányzati és önkormányzati fejlesztésekkel, a Budapesten zajló beruházások mellett Debrecen, Kecskemét, Miskolc és Szeged fejlesztéseivel mutatják be az ország tőkevonzó képességét – közölte az IFK hétfőn.

Idén, a 22. müncheni EXPO REAL-on 75 országból több mint 2000 kiállító és csaknem 40.000 döntéshozó gyűlik össze 2019. október 7-9. között.

Ésik Róbert, a HIPA vezérigazgatója ismertette: 2019 első hat hónapjában, 43 pozitív befektetői döntés született az ügynökségnél, amelyek eredményeként 7274 új munkahely jön létre Magyarországon 2287,1 millió euró tőkebefektetés mellett. Felhívta a figyelmet arra, hogy a befektetési témákra szakosodott Site Selection magazin legfrissebb Global Best to Invest 2019 jelentése alapján Magyarország idén újra a világ 10 legjobb befektetési célországa között szerepel.

Takács Ernő, a legnagyobb hazai ingatlanfejlesztőket tömörítő IFK elnöke azt hangsúlyozta, hogy Magyarország stabil és jövedelmező befektetési célpont a magyar és a nemzetközi vállalkozásoknak egyaránt. Az ingatlan-tanácsadó vállalat, a CBRE adatai szerint a főváros kiemelkedő munkavállalói kínálatának, a csökkenő üresedési rátának és a kissé növekvő, de továbbra is megfizethető bérleti díjaknak köszönhetően a befektetők legalább 5-6 százalék hozamot kaphatnak befektetéseikre. A kiemelt kormányzati beruházások mellett az ingatlanfejlesztőknek is köszönhetően, az építőipar Magyarország legdinamikusabban növekvő iparága, amelynek megrendelés állománya 2024-ig mintegy 25 ezer milliárd forint.

A második negyedévben 18,8 százalékkal nőttek a beruházások éves összevetésben, ezek 60 százalékát építési beruházások alkották, amelyek 22,3 százalékkal bővültek a tavalyi második negyedévhez képest. A régióban 2019-2021-ben mintegy 15 százalékos növekedés várható. Magyarországon ez az érték csak egy év alatt 9,2 százalék, amellyel magasan az első helyen áll a nyugati és kelet-európai országokat összehasonlítva.

Mártonffy Miklós, Budapest főépítésze a nyugat-európai nagyvárosokkal összehasonlítva Budapest élhetőségét emelte ki, a rekordokat döntő turizmus ellenére is. A stabil gazdasági környezet és politikai helyzet, a kormányzati és önkormányzati akciók eredményeként a magyar főváros egyre előkelőbb helyre kerül az Economist Intelligence Unit élhetőségi rangsorában. Megjegyezte, hogy Budapest a nemzetközi ingatlanfejlesztés egyik legfőbb európai célpontjává válhat, hiszen a tavalyi, 2 milliárd eurós befektetés 90 százaléka Budapestre érkezett, a befektetési volumen az első fél évben pedig elérte a 462 millió eurót, 24 százalékkal ugrott meg az egy év alatt.

Tóth Csaba, a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. (KKBK) beruházási főigazgatója a Budapest arculatát alapvetően meghatározó fejlesztésekről azt mondta, azok erősítik a főváros és Magyarország brandjét, presztízsét, vonzerejét. Példaként a 2019 végére elkészülő új Puskás Arénát, illetve az új fővárosi hidat említette, amelynek révén közvetlen közúti kapcsolat jön létre Budapest déli részén. A kétszer 3 sávos új Duna-híd nemzetközi, meghívásos tervpályázatára 17 magyar és külföldi tervezőiroda jelentkezett, ami jól példázza Magyarország egyre erősödő pozícióját a beruházásokért folyó globális versenyben.

A fővárosi beruházások húzóprojektje a Liget Budapest Projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója, Gyorgyevics Benedek pedig azt emelte ki, hogy bár az Európában is páratlan, 1 milliárd eurós állami „mágnesberuházás” iránt mindig is nagy volt az érdeklődés, ezt idén fokozza, hogy a projektek egy része már elkészült, vagy megvalósítási fázisba került.

Egyes részprojektek idén be is fejeződnek és mindez óriási lehetőséget jelent a Városligettel együtt megújuló környék fejlesztőinek is. A Liget Budapest projekt összes új intézménye megnyílik 2023-ig és elkészül a megnövelt és megújított zöldfelületű park is. A Városligetnek éves szinten 4-4,5 millió látogatója van, ami a beruházás következtében 6,5-7 millióra emelkedhet. „A jelentős turisztikai tömegvonzó hatása miatt is kíváncsian figyel bennünket a világ szakmai elitje” – mondta.

A kiállításon a piac meghatározó ingatlanfejlesztői – Atenor, Forestay Group, Futureal-csoport, Gránit Pólus Csoport, Infogroup, HB Reavis, Horizon Development, Property Market, WING – folyamatban lévő fejlesztéseit mutatják be. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS