Budapestre költözteti székhelyét a Nemzetközi Beruházási Bank

2018. 12. 05., 08:33

A Nemzetközi Beruházási Bank székhelye a magyar fővárosba költözik – tájékoztatott Varga Mihály a pénzintézet kormányzótanácsának december 4-i ülésén egyhangúlag meghozott döntéséről, amely egyúttal felhatalmazást adott a bank elnökének az erről szóló megállapodás aláírására.

A bank budapesti székhelye várhatóan 2019 második felében nyílik meg, a tervek szerint a teljes központ két-három éven belül települ Magyarországra.

Budapest dinamikusan fejlődő nemzetközi gazdasági és pénzügyi központ, amit jól mutat, hogy jelentős nemzetközi kereskedelmi bankok mellett egy fontos nemzetközi fejlesztési intézmény székhellyel lesz jelen Magyarországon – húzta alá Varga Mihály. Mint mondta, a magyar piacon már eddig is aktív bank közvetlen jelenléte tovább bővíti a magyar vállalatok rendelkezésére álló pénzügyi forrásokat, és tovább erősíti Budapest közép-európai pénzügyi központi szerepét.

A Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) Magyarországra költözése jelentős pozitív hatást gyakorolhat a pénzintézet működésére is – kommentálta a döntést Varga Mihály kiemelve, hogy a lépéssel javulhat a bank beágyazottsága az Európai Unió gazdasági rendszerébe, illetve tovább bővülnek más pénzügyi intézményekkel való együttműködés lehetőségei. Mint fogalmazott: a tagállamok összességében a bank versenyképességének és fejlesztési lehetőségeinek nagymértékű javulását várják a székhely Budapestre költözésétől. Ez az NBB hitelminősítésének további emelésében is megnyilvánulhat – mutatott rá a tárcavezető, aki szerint ezt alátámasztja, hogy a Fitch Ratings „BBB” kategóriából „BBB+” kategóriába emelte az NBB hitelminősítését november 22-én. A hitelminősítő részletes magyarázatában kiemelte, hogy a pénzintézet Magyarországra költöztetése várhatóan tovább javítja majd a bank megítélését. (Pénzügyminisztérium)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.
2024-03-28 16:10:00
A NAV a digitális megoldásaival szinte azonnal lát mindent, és szinte azonnal közbe is tud avatkozni. Az adóhatóság beavatkozásának két iránya van: vasszigorral fellépni a tudatos adókijátszók ellen, illetőleg támogatni a nem szándékosan tévesztő, alapvetően jogkövető adózókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS