Februárban majd megtudja, hogyan épül a dal

2018. 12. 15., 17:00

Újra Dalszerző Expót (DEX) rendeznek Budapesten: 2019. február 18-19-én a Budapest Music Centerben külföldi zeneipari szakemberek és ismert magyar alkotók részvételével zajlik majd az esemény.

A DEX-re az egész közép-európai régióból várják a zenészeket, szerzőket, producereket. Az Artisjus által életre hívott rendezvényen az előadásokon, workshopokon, tanácsadásokon és nyitott stúdiós programokon az érdeklődők gyakorlati tudásra és új szakmai kapcsolatokra is szert tehetnek, megismerhetik a dalok, zenei művek születésének műhelytitkait – közölték a szervezők.

A szerzői egyesület szakemberei által összeállított programban a dalszerző szakma élvonalbeli képviselői osztják meg tapasztalataikat. Londonból érkezik az eseményre a k-popban is otthonosan mozgó francia Will Simms, távol-keleti trendeket mutat be a szingapúri Ken Chong. A bécsi Zeneakadémia könnyűzenei tanszékének oktatója, egyben az Osztrák Zeneszerzők Szövetségének alelnöke és a pop-rock szakosztály vezetője, Harald Hanisch élő listening sessionre vár mindenkit, ahol szakmai tanácsokkal is szolgál.

A DEX magyar meghívottjai között lesz Dés László, aki a Vágy villamosa című balettzenéje születéséről beszél alkotóelemző előadásán. Caramel saját alkotási folyamataiba enged exkluzív betekintést pódiumbeszélgetés keretében, Szakos Krisztián szerző-producer arról fog beszélni, miként lesz sláger egy egyszerű dalból.

A résztvevők egy új zeneszám születését is végignézhetik a két nap alatt, az ötlettől egészen a masterelésig, iamyank, Jónás Vera és Thom Artway közös munkája során. Az Így épül a dal című programban egy friss dal elkészítésének folyamatát, a közben felmerülő döntéseket mutatják be élőben a felkért előadók: a Margaret Island, az Apey & the Pea, Wolf Péter és Pejtsik Péter. Az elektronikus zenéről Bakonyi Bálint és a zenei vloggerként is ismert Bánkuti Dániel kalauzolja az érdeklődőket.

Faltay Csaba, az alkalmazott zene szakértője azt mutatja meg, hogyan lehet reklámzenét alkotni, Johnny K. Palmer előzetes instrukciói alapján pedig angol nyelvű dalszöveget lehet írni.

Az első nap, 2019. február 18. az Artisjus-díjak ünnepélyes átadásával zárul, az expo után pedig indul a svéd szervezésű Budapest Songwriting Camp, ahol a kiválasztott nyolc magyar résztvevő külföldi szerzőkkel dolgozik együtt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS