A legtöbb betöltésre váró budapesti pozíció a szakmunkás kategóriában jelent meg a Profession.hu adatbázisában: az összes feladott online álláshirdetés 15 százalékát ilyen állások tették ki idén.
Az online állásportál adatai szerint ezt követi a pénzügyi és az IT programozási terület, melyek részesedése valamelyest csökkent, de még mindig 10 százalékos aránnyal rendelkeznek. A harmadik helyre az értékesítés került 7 százalékkal, amelynek a részesedése az elmúlt tíz évben felére csökkent. Mindezek mellett a szolgáltatóközpontoknál figyelhető meg kiemelkedő növekedés idén novemberig; ez betudható többek között a szektor erősödésének is, amely rövid idő alatt jelentős mennyiségű munkaerőt vont magához.
A meghirdetett fővárosi állásokra a tavalyi év elején az átlagos nettó fizetési igény még 313 ezer forint volt, idén ősszel pedig 297 ezer forint.
A portál előrejelzése alapján idén minden idők legnagyobb növekedése várható az online álláshirdetések számában december végére, ez közel 90 ezer hirdetést jelenthet. (MTI)
A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.
A Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatója a TelePaks Kistérségi Televízió stúdiójában értékelte az elmúlt időszakot.