Itt találod az összes cikket a „MKIK” témában!
Pintér Róbert: várakozásunk, hogy a kibontakozó válság erősíteni fogja a hatékonyságot növelő digitalizációt, vágyvezérelt gondolkodásnak bizonyult.
A NEXON – a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakmai támogatásával – 2024-ben is meghirdeti az Országos Bérügyviteli Bajnokságot.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) együttműködve az idén április 24–26. között rendezi meg a Szakma Sztár Fesztivált Budapesten.
Az április közepén induló, uniós forrásból finanszírozott, kkv-kat célzó roadshow központi témája az ESG és a mesterséges intelligencia lesz.
Adottak a stabil gazdaságpolitika feltételei – hangsúlyozta a miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett, március 4-i gazdasági évnyitó rendezvényen, amelyen beszédet mondott Parragh László kamarai elnök, Varga Mihály pénzügy- és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is.
Február 1-jén indul és 2024. május 1-ig tart az az akciós időszak, amely alatt az új vállalati forinthitel-szerződések esetében a kereskedelmi bankok – önkéntesen vállalva – a futamidő első 6 hónapjában 0 százalékra csökkentik a BUBOR feletti kamatfelárat.
Huszonnegyedik alkalommal rendezték meg a Vállalkozók Napja ünnepséget december 1-jén Budapesten a Művészetek Palotájában.
A háborús helyzet ellenére a kormány további adókönnyítést és adócsökkentést is tervez a jövő évre a kis- és középvállalkozások számára – jelentette ki Varga Mihály, miután Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével egyeztetett.
A gazdaság védelme és az ipar fejlesztése érdekében a kormány 5 ezer vállalkozást szabadít ki az extrém magas áron kötött fix áras áramszerződéséből – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kedden.
Idén nyolcadik alkalommal hirdeti meg nagy sikerű „Az év felelős foglalkoztatója” díj pályázatát az OFA Nonprofit Kft.
A konferenciasorozat záró eseményét május 18-án tartják Törökbálinton.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve szervezi meg a Szakma Sztár Fesztivált a Hungexpo területén, 2023. április 24-26. között.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján Orbán Viktor miniszterelnök mellett előadást tartott Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Parragh László, az MKIK elnöke is.
A hétfő éjféli határidőig 1699 fogyasztó tett nyilatkozatot a veszélyhelyzeti ellátás iránti igényéről összesen 3766 fogyasztási helyre.
A Széchenyi Kártya húsz éves története bebizonyította, hogy az egyik legsikeresebb gazdaságfejlesztési eszköz, jelentős szerepet tölt be a kis- és középvállalkozó szektor finanszírozásában.
A „versenyképességünk egyik alapja ma még mindig az olcsó munkaerő" – jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Valóban így lenne? Erre válaszol elemzésében a GKI.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara azt kéri a kormánytól, hogy fontolja meg a lakossági hitelezéshez hasonlóan a kamatplafon azonnali bevezetését – 5-10 százalékos sávban – valamint a meglévő vállalkozói hiteleknél biztosítsa a moratórium lehetőségét.
Az idei WorldSkills szakmák világbajnokságán 23 versenyszámban 27 magyar fiatal szakember versenyez 10 különböző országban, 14 időpontban.
Hetedik alkalommal hirdette meg az OFA Nonprofit Kft. „Az Év Felelős Foglalkoztatója” elnevezésű díját, melyre szeptember 30-ig nyújthatják be a cégek a pályázatukat.
A kkv-szektor a háborús környezet ellenére is olcsó, elérhető hitelforráshoz jut a Széchenyi kártya program folytatásával – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.
A munkának és szakmunkának van jövője Magyarországon, akinek van tudása és szakmája, illetve kellő bátorsága, hogy mindezt felhasználja, annak nincs mitől tartania a nehezebb időkben sem – hangsúlyozta a miniszterelnök a XV. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn Budapesten.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködve szervezi meg a Szakma Sztár Fesztivált, a Hungexpo területén, 2022. április 25-27. között. A 15. alkalommal megrendezendő eseményen közel 88 szakmával ismerkedhetnek meg a látogatók.
A Modern Vállalkozások Programja egyedülálló kezdeményezés, amely nemcsak halat ad, hanem hálót is biztosít az érintett vállalkozásoknak – mondta Kott Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Digitalizációs Kollégiumának elnöke, információs társadalom és digitális gazdaság szakértő.
A gazdasági pálya módosítását nem tartja szükségesnek a miniszterelnök, az MKIK évnyitóján tartott beszédében ugyanakkor öt gazdasági csapdahelyzetet is felsorolt, amelyet el kell kerülni ahhoz, hogy a magyar gazdaság sikeres legyen.
Egyre több nyolcadik osztályos iskolás szeretne szakmát és érettségit szerezni – derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs felméréséből.
Ezekben a napokban sok százezer magyarországi vállalkozás kap értesítést arról, hogy az évi 5 ezer forintos kamarai hozzájárulást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának kell megfizetni a területileg illetékes kamara helyett.
A kamara kiemelt feladata minden körülmények között a gazdaság erősítése, a vállalkozások segítése – hangsúlyozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kedden az MKIK kibővített elnökségi ülésén.
Az energiaárak emelkedése mintegy 12 ezer vállalkozást hoz nehéz helyzetbe a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Az MKIK elnöke példaként említette a nyugat-európai modellt, ahol emelik a béreket kicsivel az infláció fölött, ezzel olyan fejlődést generálnak, ami a cégek versenyképességét javítja.
Bronzérmet szerzett a győri Széchenyi István Egyetem csapata a Szakmák Európa-bajnokságán az ipari robotika kategória első magyar résztvevőjeként.
Sok vállalkozás kényszerből, sokan fejlődési vágyból, de digitális fejlesztésre készülnek. Ahogy az autónkat, úgy vállalkozásunkat sem szabad kizárólag rutinból vezetni, főleg ebben a pandémia által gyökeresen felforgatott korban. A digitalizáció az életben maradást jelentheti a cégünk számára. Egy ilyen horderejű változás levezényléséhez pedig különösen indokolt a szakértői segítség igénybevétele és ez a segítség közelebb van, mint gondolnánk. (x)
Kétszázmilliárd forintot költhetnek a hazai kis- és középvállalkozások a következő időszakban korszerű, digitális vállalkozásfejlesztésre egy új uniós támogatás felhasználásával. Július 12-19. között adhatók be első körben a fejlesztésekre vonatkozó pályázatok. (x)
„Indulnak a 2021–27-es európai uniós programozási időszak pályázatai, megújult a vállalkozói információs portál, újraindul a gazdaság.”
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a több mint egy éve tartó koronavírus-járvány alatt nagy figyelmet fordított a gazdasági nehézségek azonosítására, a vállalkozói észrevételek és javaslatok összegyűjtésére, és a jövőben is így tesz. A beazonosított területeket és lehetséges intézkedéseket folyamatosan megosztottuk és meg fogjuk osztani a szabályozásokért felelősökkel – olvasható az MKIK közleményében.
Az MKIK teljes mértékben elkötelezett az emberi élet megóvása iránt azzal, hogy ezt kísérnie szükséges egy jól strukturált gazdasági újraindítási tervnek, amely magában foglalja az üzletek és szolgáltatások gyorsabb ütemű, célzott és rendkívül felelősségteljes megnyitását.
„Azt javasoljuk, hogy amennyiben a betegségen átesett és a már beoltott felnőtt lakosság létszáma együttesen eléri a felnőtt lakosság 25 százalékát, érdemes megfontolni a boltzár fokozatos feloldását” – olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közleményében.
Együttműködés kell a gazdaság védelméhez, ezért a kormány folyamatosan egyeztet a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával: a szakmai testület minden lehetőségről tájékoztatja a vállalkozókat, legyen szó akár a bértámogatásokról, akár az újraindítási gyorskölcsönről, a kormánnyal pedig ismerteti azokat a javaslatokat, amelyekkel még vállalkozóbarátabbá lehetne tenni a támogatási rendszert.
A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön több tízezer kisvállalkozásnak jelenthet segítséget; a leginkább bajba lévőket célozza, amelyeknek a – legfeljebb – 10 millió forint óriási segítség – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke.
A gazdaság-újraindítási akcióterv részeként döntött a kormány egy új hitelkonstrukció bevezetéséről a koronavírus-járvány miatt bajba került kis- és középvállalkozásoknak: így ők 10 évre 10 millió forint erejéig kamatmentes kölcsönt vehetnek igénybe, amelyet csak 3 év után kell elkezdeni törleszteni - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évadnyitóján.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara összesítése szerint a fogyasztóvédelmi ügyekben eljáró békéltető testületek 2019-ben országosan összesen 10 501 ügyet zártak le, számuk 2020-ben is hasonlóképpen alakulhat.
Több évtizedes szünet után újraindul a papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzése Magyarországon az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Vajda-Papír együttműködésében a 2021/2022-es tanévben.
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerint elfogadhatatlan a főváros által tervezett újraindítási adó. A jelenlegi válság sújtotta helyzetben semmilyen formában nem támogatható a még működő és a gazdaságot életben tartó vállalkozások megsarcolása – jelentette ki Parragh László, az MKIK elnöke.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara csütörtöki küldöttgyűlésén a 127 küldött nyílt szavazáson ellenszavazat nélkül, 19 tartózkodás mellett ismét Parragh Lászlót választotta meg a köztestület elnökének, megbízatása a 2020-2024-es időszakra vonatkozik.
Az ötödik alkalommal meghirdetett „Az év felelős foglalkoztatója” pályázaton azokat a munkáltatókat ismerik el, akik munkavállalóikat vállalatuk legfontosabb értékeként kezelik, erőfeszítéseket tesznek megtartásuk, fejlesztésük és jóllétük érdekében.
A megváltozott világgazdasági környezetben fontos fenntartani a magyar vállalkozások beruházási kedvét – hangsúlyozta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a kamarával közösen szervezett országos roadshow záró sajtótájékoztatóján.
„Itt és most” néven az év végéig új üzleti partnerkereső platform segíti a hazai, a V4 országok és a Kárpát-medencei vállalkozókat.
A vállalkozások most sokkal felkészültebbek a koronavírus-járványra, ezért a második hullám nem lesz akkora befolyással a gazdaságra, mint a tavaszi első hullám volt – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet negyedéves konjunktúramutatója júliusban mínusz 6 pontra emelkedett az egy negyedévvel korábbi mínusz 18-ról.
A vállalkozások nemzetközi versenyképességének javítása, a kedvezőbb üzleti környezet kialakítása érdekében az Innovációs és Technológiai Minisztérium bürokráciacsökkentő intézkedéseket dolgoz ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatai alapján.
A Széchenyi Kártya program válsághelyzetre kidolgozott új termékeinek indulása óta, 2020 május 15-étől eddig több mint 210 milliárd forint államilag támogatott hitel felvételére fogadtak be – tájékoztatott Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
A gazdaságba kell a forrásokat irányítani, a 2021–2027-es forrásfelhasználás tervezéskor pedig működőképes struktúrát kell találni erre – hangsúlyozta Krisán László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara EU-forrásokkal kapcsolatos ügyekért felelős alelnöke az országos kkv-fórum nyitórendezvényén.
Hosszabb távon is átalakulnak a munkavégzés egészségvédelmi szabályai, a koronavírus terjedése ellen meghozott intézkedések egy részét a pluszköltségek ellenére fenntartják majd a vállalkozások.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közzétette részletes válságkezelő javaslatait.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a kialakult helyzet komplexitására figyelemmel „offenzív gazdaságpolitikai magatartásra” tett javaslatot.
A koronavírus (COVID-19 vírus) megjelenése és terjedése olyan rég nem látott kihívás elé állítja a világgazdaságot, így természetesen hazánkat is, amely azonnali társadalmi és gazdasági beavatkozást igényel. A vírus hatása ma már érzékelhető mikrogazdasági és nemzetgazdasági szinten egyaránt, azonban a hatások végső kimenetele még senki számára nem ismert – olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közleményében.
A cégek 74 százaléka kedvezőtlennek ítéli saját vállalkozása üzleti helyzetét a következő hat hónapra vonatkozóan, 37 százalékuk pedig nagyon kedvezőtlen üzleti helyzetre számít a következő fél évben - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
A grémium elismert, hazai- és nemzetközi tapasztalattal rendelkező közgazdász professzorokból és jelentős üzleti gyakorlattal rendelkező pénzügyi szakértőkből áll össze.
Már 15 ezernél is több cég válaszolt a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatásait kutató felmérésre – mondta Parragh László, a felmérést készítő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kedden.
Kormányzati segítséget ígért Orbán Viktor miniszterelnök a koronavírus miatt veszteségeket elszenvedő gazdasági szereplőknek március 10-én Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) „Gazdasági évnyitó 2020” című gazdaságpolitikai fórumán.
A Pénzügyminisztériumban áttekintik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felvetéseit a katával kapcsolatban, és egyeztetnek más szakmai szervezetekkel, kamarákkal is – jelentette ki a pénzügyminiszter.
Csakis egyensúlyra törekvő, patrióta gazdaságpolitikával lehet élhető országot teremteni – jelentette ki az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
A magyar export ösztönzése, a vállalkozások exporttevékenységének megalapozása és bővülése érdekében, valamint a külgazdasági feltételrendszer javítása és a külkereskedelmi forgalom lebonyolításának biztonságosabbá tétele érdekében megújította háromoldalú együttműködési megállapodását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), a Magyar Export-Import Bank Zrt. (EXIMBANK) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB).
Elkészült és hamarosan a kormány elé kerül az új, 2019-2030 közötti időszakra vonatkozó kis- és középvállalkozások fejlesztési stratégiája – ismertette György László államtitkár.
14 magyar magánszemély a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen megalapította a Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kamarát.
A vállalkozások továbbra is nagyon kedvezőnek ítélik meg az üzleti klímát Magyarországon.
Az MKIK GVI kutatása 6781 vállalat megkérdezésével vizsgálta, hogy a magyarországi cégeket milyen mértékben érintheti az automatizáció, és hogyan viszonyulnak az új technológiák bevezetéséhez. Felmérték azt is, hogy a vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók mekkora része végez a jelenlegi tudásunk szerint automatizálható feladatokat a munkája során.
Csatlakozik a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) által az agrártámogatások csökkentése ellen indított aláírásgyűjtéshez, amelyet február végi indulása óta több mint 165 ezren írtak alá – jelentették be a két kamara közös sajtótájékoztatóján.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával 2019. április 15-16. között első alkalommal rendezi meg Agrár Szakma Sztár Fesztivált.
Országos konzultációs sorozatot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) többek között a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) közösen a magyar mikro, kis- és közepes vállalkozások (kkv) helyzetének, fejlesztési lehetőségeinek megismerésére – jelentette be az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára az országjárás első állomásán.
Országos roadshow-t indított a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a területi kamarákkal együttműködve a szakképzés népszerűsítésére, az akció május 31-ig tart.
A kiszámítható jövőt és a versenyképes fizetést az értékesíthető szaktudás biztosíthatja - mondta Parragh László.
A magyar export fejlesztésében a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) stratégiai partner – mondta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára a „Fókuszban a külpiacok” címmel rendezett kamarai külgazdasági évnyitón.
Egyre optimistábbak a magyarországi vállalkozások a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet októberi felmérése szerint.
Október 19-én kilencedik alkalommal rendezik meg a Somlón egy különleges hazai szőlő- és borfajta nagyszabású bemutatóját.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.