György László: egyensúlyra kell törekedni a gazdasági lehetőségek között

2019. 10. 01., 17:00

Csakis egyensúlyra törekvő, patrióta gazdaságpolitikával lehet élhető országot teremteni – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, az Országos Vállalkozói Mentorprogram közép-magyarországi nyitórendezvényén.

György László hangsúlyozta, hogy a 2010 utáni magyar gazdaságpolitika világgazdasági keretekben értelmezi az országot, és nem „elvtelen kiszolgálója a külföldi érdekeknek”, de a teljes bezárkózást is elveti. A globális termelés 80 százalékát előállító 600 multinacionális cég a legerősebb államokkal szemben is képes érvényesíteni az érdekeit – jegyezte meg.

Az államtitkár szerint Magyarországnak kicsi és nyitott gazdaságként föl kell mérnie a nemzetközi szinten is piacképes erősségeit, és ezekre kell a jövőjét alapoznia, mivel a nemzeti tulajdonszerkezet más rendszerváltó országokhoz képest sokkal kevésbé maradt meg.

A nemzeti tulajdonszerkezetet más rendszerváltó államokhoz képest Magyarország sokkal kevésbé tudta megőrizni, a befektetések közül ugyanakkor ma már válogathat, és előnybe hozhatja a kivitelre termelő, fejlett technológiákat – tette hozzá.

Véleménye szerint a magyar befektetésösztönző rendszer rugalmas és gyorsan alkalmazkodik, a felnőtt- és szakképzés, valamint a közlekedési infrasturktúra ugyanakkor még átalakításra, illetve fejlesztésre szorul.

Az államtitkár nem számít a 2008-ashoz hasonlítható gazdasági válságra, de egy kisebb nemzetközi visszaesést nem zárt ki, ezért Magyarországot fel kell készíteni egy ilyen lehetőség elviselésére is. Szorgalmazta emellett a termelékenység további javítását, a fejlettebb munkaszervezés elsajátítását a befektetőktől, és az eddiginél nagyobb függetlenség kialakítását a német ipartól. Nemzetközi adatokra hivatkozva megjegyezte, hogy a magyar kivitel összetettsége a legtöbb régió versenytársénál kedvezőbb, így a gazdasági növekedés fenntarthatósági kilátásai is kedvezőbbek.

A kedvező makrogazdasági mutatókat a nemzetközi visszajelzések és minősítések is értékelik, a kormány azonban azt tekinti a legfontosabbnak, hogy az itt élők érezzék a fejlődést – jelentette ki György László.

Tarlós István a rendezvényen a racionális szemléletű városvezetésnek tulajdonította, hogy a gazdasági fejlődéshez a főváros is jelentős mértékben járulhatott hozzá. 2010 óta Budapesten 23 közlekedésfejlesztési projekt kezdődött, 20 városfejlesztési terv készült, 90 támogatás jutott a kerületeknek közterület-fejlesztésre a Térköz-pályázaton, 17 zöld- és energiahatékonysági fejlesztés, valamint 10 hulladékgazdálkodási program fejeződött be, értékvédelmi és kulturális programok születtek, a fásítási program keretében pedig nemrég a tízezredik fát ültették el – tette hozzá.

A főpolgármester úgy látja, hogy a gazdasági mutatók is kedvezőek, hiszen a magyar GDP több mint harmadát Budapest termeli, a foglalkoztatottak száma nemzetközi szinten is jelentős bővüléssel elérte a 840 ezret. Várakozása szerint támogató üzleti feltételekkel, jól szervezett gazdasági környezettel, rugalmas és befogadó munkaerőpiaccal Budapest 2030-ra Európa egyik vezető gazdasági térségévé válhat.

Tarlós István közölte, hogy az új villamosok beszerzése folytatódik, a túlárazott ajánlatok visszautasításának köszönhetően pedig versenyképes áron, még ebben a hónapban elkezdődhet a hármas metró középső szakaszának felújítása, és hamarosan átalakulhat a Bubi közösségi biciklirendszer is. Hozzátette, hogy a főváros 2 ezer hektárnyi rozsdaövezet újjáépítését tervezi, a zöldmezős beruházásokat és a beépítetlen területek átminősítését ugyanakkor ellenzi. Fölhívta egyúttal a figyelmet, hogy a turizmus nem bővíthető a végtelenségig, az idegenforgalom átgondolatlan fejlesztése idővel feszültségekhez vezethet.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy fogalmazott, hogy a budapesti vállalkozók a tapasztalt és hozzáértő városvezetés sikerében, és munkájának folytatásában érdekeltek. A főváros gazdasági erejét mutatja, hogy az összes belföldi foglalkoztatott harmada itt dolgozik, a külföldi tőkeállomány majdnem fele az országon belül ide érkezik, GDP-je pedig az országos átlag duplája – tette hozzá Parragh László. (MTI)

A képen (balról jobbra): Tarlós István, Parragh László, György László. Fotó: MTI/Kovács Attila.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-28 09:40:00
A beruházások volumene 2023 III. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,2 százalékkal mérséklődött – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-11-27 19:00:33
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
2023-11-27 18:10:00
Hagyatéki ügyekben előfordulhat, hogy az örökös vagy más érdekelt a hagyatéki tárgyaláson személyesen nem tud megjelenni, de szeretné, hogy valaki képviselje. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2023-11-27 16:10:00
A személyszállító járművek javítása, karbantartása vagy üzemanyag‑tankolása céljából megtett utak során felhasznált gázolaj nem tartozik a „motorhajtóanyagként felhasznált kereskedelmi gázolaj” fogalma alá – jelentette ki a Tüke Busz vs. NAV ügyben hozott ítéletében az Európai Bíróság.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS