A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) programot indít a vállalkozók adminisztrációs terheinek csökkentésére az érdekképviseletek bevonásával.
A hazai vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése a magyar gazdaság jövőbeli eredményességének egyik kulcskérdése – olvasható az MKIK közleményében. Az iparkamara wlaő körben arra kéri a területi kamarákat és a vállalkozói érdekképviseleteket, hogy juttassák el a tárgyban eddig készült véleményeiket, felméréseiket és megoldási javaslataikat az országos kamarának. Az MKIK a témában saját tudományos kutatást is végez, majd ezt követően szakértői szinten elemzi, és összegzi a rendelkezésre álló anyagokat.
A második körben az MKIK szakértői a konkrét javaslatokat egyeztetik a területi kamarákkal, és a vállalkozói érdekképviseletekkel annak érdekében, hogy ki lehessen alakítani szakáganként, illetve a teljes vállalkozói közösséget érintő végleges javaslatcsomagokat. Ezt követően lehet ezeket jogszabályi formába önteni a kormányzati szervekkel együttműködve.
Az MKIK az élére kíván állni az adminisztratív terhek racionalizálásával, csökkentésével kapcsolatos törekvések összehangolásának, ezért programjának végrehajtásába a területi kamarákon kívül bevonja a vállalkozói érdekképviseleteket is – mondta Nagy Elek, az iparkamara elnöke. (MTI)
Kapacitásbővítés, kutatás-fejlesztés, valamint munkavállalói képzés is szerepel abban a közel 200 millió euró értékű beruházássorozatban, amelyet gyöngyösi és csömöri telephelyein indít a fogyasztási cikkeket gyártó amerikai vállalat.
Orbán Viktor washingtoni sajtótájékoztatóján bejelentette: az amerikai szankciós akadályokat átadtuk a múltnak.