Európa-bajnoki dobogón a Széchenyi István Egyetem csapata

2021. 10. 27., 20:00

Bronzérmet szerzett a győri Széchenyi István Egyetem csapata a Szakmák Európa-bajnokságán az ipari robotika kategória első magyar résztvevőjeként. A siker mutatja, hogy az intézmény számára mennyire fontosak az ipari együttműködések. A két fiatal, Kuller Máté és Hökkön Szilárd elhelyezkedéséhez is jó ajánlólevél volt a verseny.

„A Széchenyi István Egyetemen megszerzett tudás és a robotikai versenyen való megmérettetés hosszú távon alapozta meg a jövőmet. A hazai válogatón elért eredmény olyan jó ajánlólevélnek bizonyult, amelynek köszönhetően ma már egy gépipari cégnél dolgozom mérnökként”– világított rá teljesítményük jelentőségére Kuller Máté. Csapattársa, Hökkön Szilárd hasonlóképp a versenynek köszönheti munkahelyét, s úgy érzi, ha nem éri ez az élmény, valószínűleg nem is ezen a területen helyezkedett volna el.

Magyarország hosszú évek óta bekapcsolódik a Worldskills és az Euroskills versenybe, amit a Szakmák Európa-bajnokságának is hívnak. Kvalifikálni a nemzeti válogatók megnyerésével lehet. A világ vezető iparirobot-gyártó vállalata, a FANUC kezdeményezésére már robotikából is összemérhetik tudásukat a fiatalok. A cég által tavaly rendezett hazai FANUC Olimpián mások mellett a Széchenyi István Egyetem három csapata is indult.

Közülük a Kuller Máté és Hökkön Szilárd alkotta páros diadalmaskodott, s így bejutott az Euroskills fináléjába, amit idén ősszel rendeztek meg Grazban. A Szakmák Európa-bajnokságán 31 ország közel 400 fiatalja mérte össze tudását 38 szakmában, amelyen Magyarország az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében vett részt.

„A hazai válogató megnyerése után nagy lendülettel készültünk, naponta legalább öt-hat órát gyakoroltunk a versenyre, de sajnos jött a járvány, a bezárkózás, ami a felkészülést is nehezítette, ráadásul magát az Euroskillst kétszer is elhalasztották. Rendkívül elégedett vagyok a harmadik hellyel, de főleg azokkal a tapasztalatokkal, amelyekkel a verseny révén gazdagodtam” – mondta Kuller Máté.

„A felkészülés valóban nehezített pálya volt, ha nincs a halasztás, talán még ennél is jobb eredményt érhettünk volna el. Jó szereplésünkhöz hozzájárult, hogy igazi csapatként tudtunk együtt dolgozni” – tette hozzá Hökkön Szilárd, akinek a grazi verseny örök emlék marad.

„Olyan volt, mint egy olimpia, hiszen a többi szakma magyar résztvevőivel együtt utaztunk, a versenyeken kívüli időt együtt töltöttük, szurkoltunk egymásnak” – elevenítette fel.

A Szakmák Európa-bajnokságát valóban úgy kell elképzelni, mint egy nagyszabású világversenyt. A programok hatalmas csarnokokban zajlanak, ahol a látogatók az egyik versenyről átsétálhatnak egy másikra, belepillanthatnak a robotikába, az ipar 4.0, a mechatronika vagy éppen a webfejlesztő szakmák versenyébe.

„Nagyon büszke vagyok az elvégzett munkára és az elért eredményre, hiszen a mi csapatunk volt az első magyarországi résztvevő az ipari robotika kategóriában” – fogalmazott Szilágyi Zoltán, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar Automatizálási Tanszékének mesteroktatója, a versenyzők felkészítője. Mint mondta, a megmérettetést hosszú felkészülés előzte meg, amelynek során a szakmai és gyakorlati tudás mellett a csapatmunka is fontos szempont volt.

„A versenyen egy iparirobot-alkalmazást kellett elkészíteni, ami nagyon komplex feladat, hiszen nemcsak a robotot kell működtetni, de meg is kell építeni az állomást, számítógépes szimulációt alkotni, a robotot programozni, végül pedig az alkalmazás dokumentációját is el kell készíteni” – ismertette.

Az Euroskillsre a két versenyzőt Bíró István, a FANUC Hungary Kft. robotapplikációs mérnöke kísérte el. Mint kifejtette, cégük, amely a Worldskills és az Euroskills egyik főtámogatója, azért fordít kiemelt figyelmet az új generációk képzésére, mert a jövőben a robotok és az automatizálás várhatóan nagyobb teret hódít majd. A fiatalok számára tehát egyre inkább elengedhetetlen tudásról van szó.

„Ez a verseny egy igazi megmérettetés, mert a hallgatóknak itt olyan rapid határidőkön belül kell teljesíteniük a feladatokat, mint a munkaerőpiacon, ráadásul munkájukat itt is vigyázó tekintetek fürkészik, ahogy később a megrendelők teszik azt” – hangsúlyozta.

A szakember szerint a magyar csapat valósággal berobbant a versenyre, hiszen a Széchenyi-egyetem hallgatói az első magyar szereplést rögtön felejthetetlenné és érmessé tették egy nagyon erős, tapasztalt mezőnyben.

„Ehhez egyrészt az egyetem és az oktatójuk részéről magas szintű szakmai felkészítés volt szükséges, de a két fiatal hihetetlen elszántsága is kellett. A magyarok tehát beléptek a kapun, a FANUC célja pedig az, hogy olyan támogatást biztosítson, amellyel a következő évek versenyzői is legalább ilyen eredményesek lehetnek” – mondta Bíró István.

A fotón a magyar csapat az Euroskillsen: Kuller Máté, Bíró István és Hökkön Szilárd. (Fotó: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2022. 08. 09., 12:23
A KAVOSZ Zrt. közzétette, hogy az új Széchenyi MAX hitelek közül melyeket lehet már igényelni, és melyik bankok forgalmazzák azokat. Ezzel kezdetét veheti a kisvállalkozások rohama a szuperkedvezményes hitelekért.
2022. 08. 04., 09:17
Azt hiszem, kezdő munkavállalóként nincs fontosabb feladatunk, mint találni egy jó főnököt és tanulni tőle. Örülök, hogy nekem annak idején ez megadatott – mondta az Üzletemnek Jancsár Gergely, az SAP Közép-Kelet-Európai Régiójának fenntarthatósági vezetője.
2022-08-09 16:23:00
A Magyar Turisztikai Ügynökség MAGÁNSZÁLLÁSHELY KISOKOS címmel kiadványt állított össze, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson új magánszálláshely létesítéséhez. A füzet a kezdeti lépések bemutatása mellett a teljes körű tájékozódásban és a körültekintő döntéshozatalban is támogatja az új és leendő magánszálláshely-szolgáltatókat.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2022. 07. 26., 10:30
epizód: 2022 / 8   |   hossz: 20:30
Milyen új utakat nyitott az internet a csalók előtt? Hogyan azonosíthatjuk vállalkozóként az átverési kísérleteket? Mikor kell szakértőhöz, esetleg egyenesen a rendőrséghez fordulnunk? És mitől menthet meg bennünket egy kis önképzés? Dr. Kocsis Ildikó ügyvéd olyan céges csalásokra is felhívja a figyelmet, amelyek még a hozzáértők előtt sem feltétlenül nyilvánvalóak.
2022. 06. 26., 09:15
epizód: 2022 / 7   |   hossz: 21:02
Milyen volt a Hannoveri Technológiai Kiállítás és Vásár a Covid után, de háborús időben? Hol tart az ipar 4.0 napjainkban, melyek a digitalizáció legfontosabb új irányai? Mit jelent a virtuális üzembe helyezés? Hogyan hat az automatizálás a munkaerő-piacra? Hogyan szimulálható a Marsra szállás? Mit jelent Európa egyik legnagyobb ipavállalatának, hogy kivonul az orosz piacról, ahol 1851 óta jelen volt? A kérdésekre Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója válaszol.
2022. 06. 13., 06:35
epizód: 2022 / 6   |   hossz: 19:01
A kamerás megfigyelés csak „célhoz kötött” lehet, de a célok meghatározásakor is körültekintően kell eljárni – hívja fel a figyelmet dr. Szabó Gergely ügyvéd. A Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda irodavezető partnerét a munkavállalók megfigyelésére, a kamerák elhelyezésére vonatkozó szabályokról, az élőképekre vonatkozó speciális előírásokról és a technika fejlődés nyújtotta lehetőségek jogi korlátairól kérdeztük.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS