A koronavírus (COVID-19 vírus) megjelenése és terjedése olyan rég nem látott kihívás elé állítja a világgazdaságot, így természetesen hazánkat is, amely azonnali társadalmi és gazdasági beavatkozást igényel. A vírus hatása ma már érzékelhető mikrogazdasági és nemzetgazdasági szinten egyaránt, azonban a hatások végső kimenetele még senki számára nem ismert – olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közleményében.
„Úgy látjuk, hogy Magyarország Kormánya határozottan, elszántan és elkötelezetten lép fel minden lehetséges eszközével a vírus ellen. Ebben a munkában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a teljes kamarai hálózat óráról órára kiszolgálja a döntéshozókat. Az elmúlt két hétben több fórumot is elindítottunk, amelyeken keresztül azonosítottuk – és folyamatosan azonosítjuk – a vállalkozások jelzéseit, nehézségeit, és megoldási javaslataikat. Ezeket naponta többször összegezzük és megteszünk mindent annak érdekében, hogy a feltárt problémákra konkrét megoldási javaslatokat fogalmazhassunk meg a döntéshozóknak.
Ugyanakkor látni szükséges, hogy a koronavírus eltérően érinti az egyes ágazatokat, ami egyértelműen determinálja az állami beavatkozások prioritási sorrendjét. Mindebben, valamint a megfelelő intézkedések megalapozásában a kamarai hálózat teljes körűen támogatja a kormányzat jelenlegi feszes munkáját. Ahhoz azonban, hogy minden területet kellően elemezhessünk információra és időre van szükségünk.
Az előző információgyűjtés elindult két hete, amelyben több, mint 15 ezer cég töltötte ki a kérdőívünket, és a területi kamarákhoz is ezres nagyságrendben érkeztek jelzések.
A jelenlegi helyzetben a gazdaság egyes területeinek pénzügyi megsegítése – a szolidaritás jegyében – folyamatosan zajlik, míg más területek lassacskán kapacitáskorlátba ütköznek. Ezúton fejezzük ki köszönetünket a magyar lakosságot kiszolgáló ellátási láncokban résztvevőknek, amiért az elmúlt, rendkívül nehéz időszakban kimagasló teljesítménnyel helyt álltak.
Kérjük a vállalkozásokat, hogy észrevételeiket továbbra is küldjék meg a kamarai rendszerbe, hogy a jövőben is az ő, valamint a teljes gazdaság érdekét tudjuk szolgálni”
Sikeresen megtartotta két Michelin-csillagos minősítését a tatai Platán és a budapesti Stand étterem, további nyolc vendéglátóhely pedig (köztük egy újonnan) egy Michelin-csillagot nyert el idén.
A tartály legösszetettebb formájú csonkzónái elkészültek; a csonkgyűrűk és a további fő elemek egyenként elvégzett minőségügyi átvétele után azok további megmunkálására és a tartály összeállítására az AEM-Technologies volgodonszki gyárában kerül sor.