Az energiaárak emelkedése mintegy 12 ezer vállalkozást hoz nehéz helyzetbe a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban – közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Gazdaság és Vállalkozáskutató Intézettel (GVI) együttműködve folyamatosan vizsgálja az emelkedő árak hatását a kis- és középvállalkozói szektorra.
Kiemelték: a vállalkozásoknak a kőolaj, illetve földgáz árának növekedése már önmagában is problémát okoz, de ezt még tetézik az energiaszámlához kapcsolódó további tételek, például a rendszer használati díj, illetve a nemrégiben bevezetett energiahatékonysági díj.
Rámutattak arra, az érintett vállalatok jelentős része olyan szakterületen dolgozik, amely nem teszi lehetővé a megemelkedett energiaköltség áthárítását a fogyasztókra. Ez a helyzet rontja az érintett cégek jövedelmezőségi és versenyképességi pozícióját, a vállalkozások csak veszteségesen tudnak működni, idővel kénytelenek lesznek csődöt jelenteni, bezárni.
A közleményben a kamara kitér arra, a növekvő energiaárak negatív hatásainak kivédésére javasolta az MKIK, hogy meghatározott kkv-kör számára legyen lehetőség belépni az egyetemes szolgáltatásba, valamint mérlegeljék az energiaszolgáltatók egyéb díjainak átmeneti befagyasztását, illetve újabb díjak bevezetésének megtiltását.
Parragh László, az MKIK elnöke a közleményben rámutatott arra, hogy az energiaárak vállalatokat érintő kormányzati csökkentése újabb, kamara által javasolt mentőöv a kkv-szektornak.
Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be, hogy megnyitják a kisvállalkozóknak is a lehetőséget, hogy belépjenek az egyetemes szolgáltatói körbe, így ők is a rezsicsökkentett árat fizethetik az energiáért.
Parragh László a közleményben hangsúlyozta, a csütörtöki kormányinfón elhangzott bejelentése teljes mértékben összecseng a kamara javaslatával. Az, hogy az érintett vállalkozások beléphetnek az egyetemes szolgáltatói körbe, csökkentett áron juthatnak a villamosenergiához, újabb jelentős segítség a nemzetgazdaság szempontjából kiemelten fontos szektor számára. (MTI)
A Gourmet egy óriási szabadtéri sétálókóstoló, ahol elveszhetünk a legjobb fővárosi és vidéki éttermek kínálatában.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.