Több évtizedes szünet után újraindul Magyarországon a papíripari szakképzés

2020. 11. 10., 19:30

Több évtizedes szünet után újraindul a papírgyártás és feldolgozás nappali szakképzése Magyarországon az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Vajda-Papír együttműködésében a 2021/2022-es tanévben. A képzés újraindítását a megváltozott globális fogyasztási trendek, a műanyagok visszaszorulása, a papíripar egyre jelentősebb hozzájárulása a GDP-hez és az ágazatban foglalkoztatottak számának jelentős bővülése tette indokolttá. További, jelentős támogatást adott a szakképzés újraindításának az is, hogy a koronavírus-járványban felértékelődött az önellátás képességének biztosítása, amihez jól képzett és megfelelő számú szakemberre van szükség ebben az ágazatban is – hangsúlyozta Vajda Attila, a higiéniai papírtermékek piacán vezető Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója.

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára arra emlékeztetett, hogy a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a vállaltok kezdeményezésére döntött a szakképzésnek az Ipar 4.0 és a megváltozott munkaerőpiac követelményeinek megfelelő megújításáról. A Szakképzés 4.0 stratégia célja, hogy a magyar fiatalok olyan készségek és kompetenciák birtokában kerüljenek ki az iskolarendszerből, amelyek segítségével megállják a helyüket a negyedik ipari forradalomban átalakuló munkakörökben is.

Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány is jelentős változásokat hozott, várhatóan véglegesen megváltoztatja például egyes ágazatok szerepét, és ehhez a munkaerőpiacnak is alkalmazkodnia kell. Mindez elképzelhetetlen a szakképzés fejlesztése nélkül. A magas színvonalú, a piaci igényekhez rugalmasan alkalmazkodó szakemberképzés elengedhetetlen az egyes iparágak és az egész nemzetgazdaság versenyképességének növelése szempontjából.

Az ágazatok szakemberigényét, valamint az elvárt szakmai tudást és készségeket pedig a vállalatok tudják a legjobban meghatározni. Ezért fontos, hogy a tananyag is a valós, meglévő igényekre épüljön, de felkészítse a tanulókat a jövő kihívásaira is - hangsúlyozta.

Vajda Attila, aVajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója a globális trendekről elmondta, hogy a csomagolóanyagok piaca átalakul, egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a környezetkímélőbb megoldások, így a műanyagok visszaszorulása magával hozza a papírtermékek kínálatának bővülését. A higiéniai papírtermékek iránti igény különösen a koronavírus-járvány idején ugrott meg – mondta Vajda Attila, de megjegyezte, hogy a járványveszély elmúlta után sem számítanak jelentős keresletcsökkenésre.

„A higiéniai szokások végleg megváltoztak, ehhez a papírgyártási kapacitásoknak is igazodniuk kell” – hangsúlyozta.

A Vajda-Papír termelői kapacitásai biztosítják Magyarország önellátását ebben a szegmensben, ám az egyre inkább környezetbarát kínálatot csak szakmailag felkészült munkavállalókkal lehet garantálni, hiszen nem csak a háztartásokban használunk egyre több papírból készült terméket, de a szolgáltató-, az egészségügyi szektorban, az ipari, sőt az agrár területeken is bővül a papírtermékek felhasználásának köre. Ezért teszünk sokat annak érdekében, hogy a kamarával és a minisztériummal szoros együttműködésben egy új, a papírgyártás és -feldolgozás témakörére kiterjedő nappali oktatási rendszerben indítható képzést állítsunk össze. A vállalat szakemberei jelentős mértékben hozzájárultak az új papíripari szakmák és szakmairányok képzési és kimeneti követelményeinek meghatározásához, amelyekre a tanulók szakmai képzése épül. A tanagyag kidolgozását követően a folyamatos aktualizálásában is részt veszünk, és gyakorlati helyet, illetve később munkalehetőséget biztosítunk a képzésben részt vevőknek – mondta. Hozzátette: fontosnak tartja, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is támogatja a szakképzés megújulását, új képzések elindítását, illetve biztosítja az ehhez szükséges koordinációt a piaci szereplők és a minisztérium között.

Pocsainé Varga Veronika, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatójaelmondta: nagyon fontosnak tartják, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és az ITM támogatásávalegyre több szakmánál indul újra a piaci igényekhez igazodó szakképzés, amelyhez a naprakész tudás átadását a piaci szegmensekben vezető cégek biztosítják. A színvonalas szakképzés elengedhetetlen a szakember-utánpótlásban, a piaci igényekre reflektálnia kell az oktatásnak. A gazdaság versenyképességét, vonzerejét a külföldi befektetők előtt nagyban meghatározza a rendelkezésre álló munkaerő minősége, a képzett munkavállalók száma. A befektetésekért folytatott globális versenyben pedig jelentős előnyt jelent a munkaerő képzettsége – jegyezte meg.

A középfokú oktatásban a papírgyártó-feldolgozó és csomagolóanyag gyártó technikusi képzés Dunaújvárosban indul a 2021/22-es tanévben a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Lorántffy Zsuzsanna Technikum és Kollégiumban. A tanulók 5 év alatt az érettségi mellett egy szakmát is elsajátítanak, a vegyipari ágazat szakmaterület fogja össze a vegyipari, gyógyszeripari, műanyagipari, gumiipari és papíripari területeket.

Marczona Tamás, az iskola igazgatójaelmondta: A főleg természettudományi ismeretekre épülő képzések biztosítják, hogy ezen iparágak legkorszerűbb szakmai ismereteit sajátítsák el a tanulók, hogy ezáltal a magas hozzáadott értéket teremtő hazai vegyipar szakember utánpótlásai legyenek. A direktor hangsúlyozta, hogy a rugalmas szakképzési rendszer biztos jövőt jelent és ígéretet a fiataloknak a helyben boldogulásra, így a térség megtartó erejét is növeli. Megjegyezte azt is, hogy a duális képzőpartneri megállapodást szeretnének kötni a Vajda-Papírral. A duális képzés keretében a szakmai gyakorlatokon a tanulóknak kiváló lehetősége nyílik arra, hogy az oktatási intézményben elsajátított elméleti ismeretanyagot az iparágat képviselő vállalatok jól felszerelt laboratóriumaiban, ipari méretű kísérleti üzemeiben, korszerű eszközpark segítségével kiegészítsék az adott szakma gyakorlati ismereteivel – hangsúlyozta.

A papírgyártás és feldolgozás Magyarországon a rendszerváltás előtt jelentős iparág volt. A Papíripari Vállalatnak 12 papírgyára, saját kutató intézete és egy Gép és Alkatrész gyára volt. A Papíripari Vállalat kiemelt figyelmet fordított a szakképzésre, a szakmai utánpótlásra. A rendszerváltást követően a gyárakat privatizálták, sok gyár bezárt, így volt idő, amikor csak Dunaújvárosban és Diósgyőrben gyártottak papírt. A szakképzés pedig átalakult és csak OKJ képzés keretében képeztek szakember utánpótlást. A korábbi nappalos iskolai képzések egy évtizede megszűntek, úgyhogy nagy szükség van arra, hogy újraindítsuk a képzést - ismertette Vajda Attila.

A Vajda-Papír Kft. 100 százalékban magyar tulajdonban lévő vállalkozás, higiéniai papírtermékekből 140 ezer tonnás gyártási kapacitása bőven lefedi a belföldi, éves 90 ezer tonnás igényt. Dunaföldvári gyárának, a régió legnagyobb papíripari üzemének Ooops! márkájú és sajátmárkás termékeit Skandináviába, a Baltikumba és Kelet-Közép-Európa több mint 20 országába exportálják. A cégcsoport 50 milliárd forint körüli árbevételre számít idén, 4 milliárd forinttal többre, mint az előző évben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.
2026-04-15 11:20:00
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.