Parragh: hatalmas segítség az újraindítási kölcsön a vállalkozásoknak

2021. 02. 07., 14:00

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön több tízezer kisvállalkozásnak jelenthet segítséget; a leginkább bajba lévőket célozza, amelyeknek a – legfeljebb – 10 millió forint óriási segítség – nyilatkozta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara elnöke az M1 csatornán.

A jogosultak körét valamilyen automatizmussal határozzák meg, feltehetően a tevékenységi számok (teáor) alapján. Mindenképpen ebbe a körbe tartoznak a vendéglátás és a turizmus vállalkozói, illetve ezek kiszolgálói: például a taxisok, beszállítók.

A gazdasági nyitásról azt mondta, erre akkor lesz lehetőség, ha a lakosság felét beoltották, ami 3-4 millió oltást jelenthet. A nyitás után a gazdaság nagyon gyorsan talpra áll majd, és erre is készülni kell - hangsúlyozta, megemlítve a turizmus nyárra várható berobbanását. A válság előtti szintjére a gazdaság 2022-re kapaszkodhat vissza véleménye szerint.

Lesznek olyan területek, amelyek a járvány alatti működési szinten maradhatnak, ilyen például az elektronikus kereskedelem vagy az elektronikus bankolás, emellett azonban a munkaerőpiacon visszarendeződés is lesz.

Parragh László a világon mindenhol célnak nevezte az oktatás és a gazdaság közelítését, és azt mondta, reálgazdasági igényeknek megfelelő munkaerőtudást kell adni a fiataloknak. A technológiai átalakuláshoz kell a középfokú- és felsőoktatás átalakítása is - emelte ki.

A jövőben a zöldenergia, a digitalizáció, a robottechnika és az informatikai fejlesztések kerülnek előtérbe, és kiemelten fontosnak nevezte a nemzeti erőforrások felhasználását, például az agráriumban, az élelmiszeriparban.

A kamara elnöke aggályosnak nevezte a budapesti turizmus szerkezetét, és károsnak nevezte a buliturizmust. Úgy vélte, a magasabb színvonal felé lenne érdemes mozdulni, ez pedig szavai szerint a kerültek polgármestereinek felelőssége is a helyi szabályozásokon keresztül.

Az adórendszerről Parragh László azt mondta, folytatni kell az egyszerűsítést és a digitalizációt a vállalkozásoknál, hiszen a kkv-k munkaidejének 5-6 százalékát a könyvelés teszi ki.

A távmunkáról pedig azt mondta, valamilyen formában maradni fog, vélhetően nagyobb arányban, mint a járvány előtt. Rá kell bízni a piacra a változást, a kormánynak pedig fél-egy évet érdemes lenne várnia a szabályozással - mondta, megemlítve, hogy nem kellene korlátozni azokat a cégeket, amelyek home office-ban szeretnének működni. Hozzátette, hogy a munkerőhiányon is segíthet a megoldás, és a nyugdíjasokat, kismamákat, egyetemistákat, mozgáskorlátozottakat is be lehetne kötni a munkaerőpiacra. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS