A minimálbér messze túlmutat a költségelemen

2021. 10. 31., 14:48

Fontos, hogy egyre több olyan cég legyen a magyar gazdaságban, amelyek jól megfizetik munkatársaikat, ezért cserébe erős növekedési potenciált kapnak – hangsúlyozta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Parragh László ezt annak kapcsán mondta, hogy a héten a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretében zajló egyeztetéseken megállapodás közeli helyzetbe jutottak a kormányzati, munkaadói és munkavállalói oldal képviselői, így a jövő évi minimálbér bruttó 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra emelkedne.

A kamara elnöke felidézte, hogy a minimálbért költségelemnek tekintették a rendszerváltozás után nemcsak Magyarországon, hanem az egész közép-európai térségben is. Az volt a lényeg, hogy minél kevesebbet fizessen a munkaadó. Az MKIK elnöke szerint ez lassan megváltozik, és egyre inkább megértik a munkaadók, hogy a minimálbér messze túlmutat a költségelemen.

Az MKIK elnöke példaként említette a nyugat-európai modellt, ahol emelik a béreket kicsivel az infláció fölött, ezzel olyan fejlődést generálnak, ami a cégek versenyképességét javítja.

Parragh László kitért arra is, hogy az MKIK korábbi mérései szerint az erőteljes bérnövekedés nem korlátozta a gazdasági növekedést. Hozzátette ugyanakkor, hogy a bérköltséget tekintve nagy különbségek vannak ágazatok, iparágak között.

A munkáltatói járulékok 4 százalékpontos csökkentésével a munkáltatói teher 13 százalékra csökkenne január 1-jétől, a kisvállalati adó (kiva) kulcsa pedig 11-ről 10 százalékra. Az MKIK elnöke megfelelőnek ítéli ezt az ellentételezést, ami segíti a cégeknél a bérek kigazdálkodását az állami költségvetés működőképességének megőrzése mellett. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 17:08:00
A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése szerint 2023 szeptemberében országosan 8067 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 50 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-10-02 15:08:00
A más által írt írásbeli magánvégrendelet érvényességi feltétele két végrendeleti tanú alkalmazása. Előfordulnak olyan esetek, amikor a végrendelet a tanúk olvasható nevét nem, csak az aláírásukat tartalmazza. Érvényes-e a végrendelet, ha a tanú aláírása nem olvasható és a neve az okiratból sem tűnik ki? A kérdésre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS