MKIK: a vállalatok többsége ki tudja gazdálkodni a béremeléseket

2024. 11. 28., 02:28

A vállalatok 85 százaléka úgy látja, hogy képes lesz fedezni a béremelésekből adódó többletköltségeket – tájékoztatott saját felmérése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK).

A felmérés szerint a kisebb cégek általában áremeléssel, a közép- és nagyvállalatok inkább költségcsökkentéssel, létszámstoppal vagy technológiai beruházásokkal teremtenék elő a költségek fedezetét. 70 százalék úgy számol, hogy technológiai fejlesztésekkel 3-5 éven belül részben kiválthatnák a munkaerő-szükségletüket, és 75 százalék bízik abban, hogy az alkalmazottak képzése javíthatná a jövedelemtermelő képességüket. A vállalatok csaknem fele szerint a béremelés elégedettebbé fogja tenni a munkavállalókat, a motivációjuk erősebb lesz.

Az MKIK üdvözli a minimálbér- és a bérminimum-megállapodást, de a kamarai álláspont szerint a béremeléseket az inflációhoz és a vállalkozások teherbíró képességéhez igazodva kell ütemezni. A testület emellett sürgeti a szociális hozzájárulási adó csökkentését, a béren kívüli juttatások növelését, az önfoglalkoztató és mikrovállalkozások megsegítését, valamint az egyszerűsített foglalkoztatás ösztönzését. Szükségesnek tartják a szak- és felnőttképzés fejlesztését, képzési programok szervezését, támogatott hitelek és beruházási támogatások meghirdetését, regionális támogatási rendszerek bevezetését, továbbá bértámogatási program kidolgozását munkaerő-intenzív vállalkozások számára.

A béremelések vállalati fogadtatását és hatásait vizsgáló reprezentatív felmérés a területi gazdasági kamarák közreműködésével készült november 11. és 20. között; az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete 400 belföldi céget keresett meg. A kérdőíves kutatást kiegészítő konzultáció november 25-ig tartott, és több mint 4 ezer vállalkozó véleményét gyűjtötte össze. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 23., 15:05
Az elmúlt évekhez képest felélénkült a kereslet az új építésű ingatlanok iránt, ez is az oka annak, hogy idén rendkívüli mértékben drágultak a lakóparki ingatlanok. A zenga.hu adatai szerint Budapesten átlagosan 1,9 millió forintért hirdetik az új építésű ingatlanok négyzetméterét, ám az exkluzív budai ingatlanok esetében ennek többszörösét kérik el.
2025-04-24 18:25:00
A világ legkiválóbb mesterséges intelligencia kutatói találkoznak Budapesten, hogy a legújabb fejlesztésekről, trendekről és áttörésekről beszéljenek. A háromnapos „AI Symposium 2025” a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat és aAI Symposium 2025 szingapúri Nanyang Technológiai Egyetem (NTU) közös szervezésében valósul meg.
2025-04-24 08:10:00
A mezőgazdasági termékek előállításának folyamatos fenntartása és az élelmezésbiztonság érdekében az állam az öntözési, a rizstermelési és a halgazdasági vízhasználat vízszolgáltatási díját az idei évben is átvállalja a termelőktől – jelentette be az Agrárminisztérium.
2025-04-23 18:25:00
Azok a magánszemélyek, akik nem tudják a gépjárműadót egy összegben rendezni, június 30-ig kérhetik az automatikus 5 havi pótlékmentes részletfizetést – emlékeztet az adóhivatal. Aki papíralapon várja a NAV határozatát, és emiatt még nem fizetett, még nem késett, mert az átvételtől számított 30 napja van a befizetésre.

  Rovathírek: HIPA

Megjelent az egyik legfontosabb hazai gazdaságfejlesztési eszköz, az egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások módosított feltételrendszere, amely ismét számos könnyítéssel segíti a vállalkozásokat, és minden korábbinál több lehetőséget biztosít a hagyományos magyar újító szellemnek és az ötletből értéket teremtő kutatás-fejlesztési tevékenység kibontakozásának – hívja fel a figyelmet a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.