Itt találod az összes cikket a „GINOP Plusz” témában!
Egymilliárd forintból új üdítőital-gyártó gépsorral fejlesztette vállalkozását a Márka Üdítőgyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a Bács-Kiskun vármegyei Felsőlajoson.
Napelemekhez gyárt majd forgatórendszeres tartószerkezetet a Solar FM Kft. Komlón, a csaknem 3 milliárd forintos beruházáshoz 1,5 milliárd forint támogatást nyert el a társaság a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében.
A felületkezeléssel foglalkozó Alba-Kor Kft. 722,86 millió forint összköltségvetésű telephelyfejlesztést hajt végre Székesfehérváron.
A Hídtechnika Kft. 204,18 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert technológiai korszerűsítésre, a projekt céljai között szerepel a munkahelyek megőrzése, a vállalkozás termelékenységének javítása, portfóliójának bővítése.
Több mint 300 millió forintos fejlesztéssel bővíti paksi kikötőjében a rakodó kapacitást a gabonakereskedelemmel foglalkozó Sygnus Kereskedelmi Kft.
A „Magyar Falu Vállalkozás-újraindítási Program” című (GINOP Plusz-1.2.2-22) felhívás keretében benyújtott támogatási kérelmek igényelt támogatása elérte a felhívás keretösszegének 130 százalékát – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon. Az Irányító Hatóság a felhívást 2022. május 16-án 12:00-kor felfüggeszti.
A 2021–2027-es pályázati ciklusban körülbelül 9750 milliárd forint támogatási összegre lehet számítani, ebből közvetlenül a vállalkozások beruházásaira vagy fejlesztéseire 1490 milliárd forint költhető az operatív programok tervei alapján. 2022-ben a már futó GINOP Plusz programok (K+ F, Magyar Multi) újranyitása várható, ezeken kívül más pályázati lehetőség a GINOP Pluszon belül nem igazán lesz idén; érdemi pályázásra 2023-ban lehet számítani a Via Credit szerint.
Több mint 513 millió forintos beruházással új üzemcsarnokot épít és eszközt is vásárol a komplex fémmegmunkálással, alkatrészgyártással foglalkozó, kisújszállási Eposz Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
A Technológiaváltó támogatási programban eddig 1700-nál is több vállalkozás kapott összesen több mint 210 milliárd forint támogatást, 2022. január 20-tól újabb 100 milliárd forintra lehet pályázatot benyújtani a GINOP Plusz keretében – jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár.
Tízmilliárd forinttal folytatódik a zöldgazdaság területén működő vállalkozások technológiafejlesztésének támogatása a Zöld Nemzeti Bajnokok program keretében. A pályázat előminősítésére szerdától lehet jelentkezni.
Szerdától 140 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a GINOP Plusz keretében – tájékoztatott Varga Mihály.
Szeptemberben indult el a munkahelyi képzéseket ösztönző támogatási program első szakasza 15 milliárd forintos keretösszeggel. Az eredetileg év végi határidő helyett a pályázatokat egy hónappal tovább, 2022. január 31-éig nyújthatják be a hazai vállalkozások.
A 298,95 millió forint összköltségű, európai uniós támogatás segítségével létrejövő beruházás révén a vállalkozás eszközbeszerzést, telephely korszerűsítést, foglalkoztatotti képzést valósít meg.
Kiemelkedően magas, 210 milliárd forintnyi fejlesztési forrásról döntött a kormány 1700 vállalkozás részére – jelentette be a pénzügyminiszter.
Már csak négy napja van a vállalkozásoknak, hogy első körös kérelmüket feltöltsék a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) véleménykérő felületére. A támogatási kérelmeket augusztus 30-ig délig fogadja be az NKFIH.
Megjelent a „Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése” (GINOP PLUSZ-2.1.1-21) pályázat.
„Indulnak a 2021–27-es európai uniós programozási időszak pályázatai, megújult a vállalkozói információs portál, újraindul a gazdaság.”
Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.
Június 6-án hajnalban a Zaporizzsjai Atomerőmű hűtővízellátására is szolgáló víztározó gátja megsérült. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tájékoztatása szerint a nukleáris létesítmény biztonsága ennek ellenére nincs közvetlen veszélyben.