Csak 4 nap maradt a kérelem benyújtására

2021. 08. 26., 14:00

Már csak négy napja van a vállalkozásoknak, hogy első körös kérelmüket feltöltsék a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) véleménykérő felületére. A támogatási kérelmeket augusztus 30-ig délig fogadja be az NKFIH.

„Akár ezer is lehet a pályázatot benyújtók száma. Ezt követően sem dőlhetnek hátra a cégek; hamarosan új K+ F pályázatot fog kiírni a NKFIH, amelyre budapesti vállalatok pályázhatnak” – mondta Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezető igazgatója.

A GINOP PLUSZ-2.1.1-21 - Vállalati kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységek ösztönzése című felhívás szakpolitikai felülete július 23-án nyílt meg. A támogatási kérelemnek az Irányító Hatósághoz (Pénzügyminisztériumhoz) történő benyújtáshoz szükséges előfeltétele, hogy a kérelemmel érintett projekt rendelkezzen az NKFI Hivatal által kiadott támogató szakpolitikai véleménnyel.

Az a pályázó, akinek az NKFI minimum 80 pontot ítél meg az előminősítés során, 2021. október 18-tól adhatja be a pályázatát.

A pályázat célja a vállalkozások versenyképességének javítása piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektjeik támogatásával. A projektek kapcsán elvárás, hogy jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkezzenek és a fejlesztés eredményeként piacképes terméket, technológiát vagy szolgáltatást hozzanak létre.

A 136 milliárd forint keretösszegű pályázatra akár 300-400 milliárd értékű kérelemre számít a Via Credit szakértője. Az elmúlt évek tapasztalata alapján az NKFIH akár két-háromszoros túljegyzést is megenged, hiszen statisztikákkal igazolható, hogy a legkiválóbb 40-50 százalék szokott megfelelni a magas elvárásoknak. Ezzel egyidőben rendelkezésre állnak a jelentkezői kör előtt a Magyar Multi Program és Zöld Nemzeti Bajnokok pályázati kiírások. A két kiírásnál ugyanúgy lehet kísérleti-fejlesztési költséget elszámolni, akár 300 millió forintig. A Magyar Multi Program és Zöld Nemzeti Bajnokok keretösszege 130 milliárd forint, így bőséges forrás áll rendelkezésre azon jelentkezők előtt, akik komplex beruházási tervet szeretnének megvalósítani.

„A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a vállalatok nagy érdeklődést mutatnak a kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségekre. Arra számítunk, hogy magas lesz a jelentkezők száma. Viszont azt is látjuk, hogy a Magyar Multi Program és Zöld Nemzeti Bajnokok pályázatai olyan értékajánlattal rendelkezik, hogy alapos megfontolás igényel a jelentkezők részéről, hogy ki tudják választani legmegfelelőbbet. A három pályázat együttvéve is több mint 266 milliárd forint forrást allokál a pályázni vágyóknak” – emelte ki a Via Credit ügyvezető igazgatója

A szakértő mindenkit arra buzdít, hogy méresse meg magát, ugyanakkor hozzátette, hogy a GINOP PLUSZ 2.1.1-21 felhívásnál kizárólag a legkiválóbb pályázatokat támogatják; az NKFIH a legjobb ötleteknek biztosít pozitív szakpolitikai véleményt. Ennek eléréshez nemzetközi szintű téma és potenciál, kiváló szakmaiság és meggyőző tapasztalat szükséges a válallkozások részéről. A Via Credit statisztikái alapján a szigorú szabályok ellenére is többezer ilyen vállalkozás működik Magyarországon, így biztosan elfogy majd a felkínált keret.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 05., 13:10
Cégcsoportunk már 35 éve van a HR piacon, ahol sokoldalú szolgáltatóként igyekszünk helytállni. Szeretném, ha legalább még ennyi ideig sikeresen tudna működni a cég – mondta az Üzletem.hu-nak Ifj. Vida Péter, a Viapan Group Managing Directora.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.
2024. 03. 04., 13:25
epizód: 2024 / 5   |   hossz: 25:08
A home office elterjedésével és a munkához való viszonyunk változásával átalakult a hozzáállásunk az öltözködéshez, pedig a „business look” törvényei állandók, ahogy a kapcsolatépítésben betöltött szerepe is. Frank Patrícia stylist, stílus- és színtanácsadó szerint bár a formális öltözködés megőrizte a jelentőségét jó néhány – például pénzügyi és jogi – területen, a kreatívabb üzletágakban mostanra inkább egyfajta laza elegancia érvényesül. Ebben az esetben sem mindegy viszont, hogy milyen hatást váltunk ki a potenciális partnerünkből vagy munkáltatónkból a kritikusan fontos első hét másodpercben. Nagy üzletek és karrierek torpanhatnak meg, egyébként jól betartható, csak éppen nem túl közismert megjelenési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Te ne kövesd el ugyanezt a hibát – Frank Patrícia itt segít!
A globális kutatás eredményeinek év eleji kihirdetése után a PwC nemrég bemutatta a hazai Vezérigazgatói Felmérés adatait is. A számok alapján a magyar cégvezetők optimistábbak a gazdasági kilátásokat illetően, mint külföldi kollégáik, ám árnyalja a képet, hogy saját cégük árbevételére már nem feltétlenül jósolnak növekedést 2024-re. Az olyan kitettségek kapcsán, mint az infláció, a szakképzett munkaerő hiánya vagy akár a klímaváltozás, szintén derűlátóbbnak tűnnek a hazai cégvezetők, igaz, vannak aggodalmak, de izgalmas jóslatok is, például az új technológiai vívmányok bevezetése kapcsán, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Nem is tesszük: a BizniszPluszban a PwC Hungary szakértőjével, Mezei Szabolccsal elemezzük a legtanulságosabb számokat.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS