Jövőre is rendkívül kedvező kamattal lesznek elérhetők a Széchenyi Kártya termékei a kkv-knak

2023. 10. 30., 17:52

2024-ben a Széchenyi Kártya Program termékei továbbra is nettó 5 százalékos ügyfélkamat mellett biztosítanak forrást a hazai kkv-k számára.

A kormány döntése értelmében jövőre is a 2023-ban érvényes feltételek és termékstruktúra marad érvényben, azaz a Széchenyi Kártya Program 2024-ben is a futamidő végéig fix, 5 százalékos nettó ügyfélkamat mellett biztosít forrást a hazai kkv-k számára. A kormány határozata szerint mintegy 1.400 milliárd forintnyi kötelezettségvállalásra nyílik lehetőség, az alábbi termékstruktúrában:

1. Széchenyi Kártya Folyószámlahitel és ezen belül Széchenyi Turisztikai Hitel

2. Széchenyi Likviditási Hitel

3. Széchenyi Beruházási Hitel és ennek részét képező Agrár Széchenyi Beruházási Hitel

4. Széchenyi Lízing

5. Széchenyi Mikrohitel

6. Széchenyi Kártya Klasszik (újonnan nem igényelhető)

7. Agrár Széchenyi Kártya Konstrukciók

A Széchenyi Kártya Program már több mint két évtizede segíti a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozási szükségleteinek kielégítését. 2023-ban minden eddiginél több támogatást fizettek ki a kedvezményezettek számára, így többletforrások biztosítása is szükséges. A kormány arról döntött, hogy a támogatásokra rendelkezésre álló forrásokat további 40 milliárd forinttal bővíti.

A program a mai napig népszerű és sikeres a vállalkozások körében, indulása óta eddig összesen 440 ezer vállalkozásnak nyújtott segítséget, mintegy 6.100 milliárd forint értékben. A 2023 elején elindult Széchenyi Kártya Max+ keretében eddig közel 42 ezer kérelem került befogadásra, 1.700 milliárd forint értékben, amelyből közel 1.000 milliárd forintnyit tesz ki a leszerződött ügyletek állománya. A források legnagyobb mértékben a kereskedelem, a gépjárműjavítás, az építőipar, a feldolgozóipar, a műszaki tevékenység, továbbá a szállítás és raktározás ágazatokba irányulnak. (Gazdaságfejlesztési Minisztérium)

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 17., 17:20
A NAV április 20-ától küldi az adószámla-értesítőket a gazdálkodóknak. A mintegy 350 ezer érintett már a levél elején megtalálja a legfontosabb információt: tartozás vagy túlfizetés, azaz fizetni kell vagy visszakérhető az adó.
2026. 04. 17., 13:05
A fővárosban továbbra is élénk a kereslet a fedett gépkocsibeállók iránt, ami jelentős áremelkedést eredményezett: a XII. kerületben az átlagár már meghaladta a 10 millió forintot. Vidéken ugyanakkor nem látszik érdemi drágulás, bár a rekorder Kecskemét áraival így is megközelíti a budapesti szintet – derült ki az Otthon Centrum országos elemzéséből.
2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.