Beindult az akciózás a szocho elől menekülők pénzéért

2023. 06. 14., 10:51

Júliustól jön az új sarc a megtakarításokra. Az utolsó hetekre a bankok és a biztosítók elkezdték az akciózást a szocho elől menekülő pénzekért. A Bank360.hu összegyűjtötte a legvonzóbb, két számjegyű kamatot kínáló ajánlataikat.

Júliustól az szja szerinti kamatjövedelmek után is meg kell fizetni a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho), ezért az utolsó hetekben a bankok, biztosítók elkezdték az ehhez kapcsolódó akcióikat. Mivel maga a rendelet május 31-én jelent meg, így annyi idejük nem maradt a pénzügyi cégeknek, hogy teljesen új termékekkel rukkoljanak elő – hiszen például egy új befektetési alap vagy biztosítás engedélyeztetése a Magyar Nemzeti Banknál ennyi idő alatt nem zajlik le –, de amijük volt, azt kitették a kirakatba a szocho elől menekülő kamatvadászoknak.

Emiatt nincsenek is olyan nagy akciók, mint 2006 nyarán, a kamatadó bevezetése előtt, amikor a teljes lakossági pénzügyi vagyon 10 százaléka megmozdult. Igaz, akkor nem is kellett egy olyan konkurenssel, az állammal versenyezni, amelyik 28 százalékos előnyt ad az állampapírjainak – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.

A legnagyobb bankok továbbra sem ültek fel az akciósbetét-vonatra, legalábbis a lakossági ügyfeleknek szóló ajánlatok többnyire nulla körüli kamatokról szólnak. Néhány hitelintézet, a Gránit, a Magnet, a Polgári Bank, a Cetelem, az Oberbank és a Duna Takarék versenyez a lekötött betéti ajánlatokat kereső ügyfelekért, a csúcskamatok náluk 10-11 százalék körül vannak egyéves vagy annál rövidebb időre.

A Gránit Bank most a mindenkori jegybanki alapkamatnál 2,0 százalékkal alacsonyabb, jelenleg évi 11,0 százalékos változó kamatozású 12 hónapos betétet kínál. Újdonság, hogy a lejárat előtti feltörés esetén az időarányos kamat nem vész el, az aktuális kondíciók alapján az eltelt naptári napokra járó időarányos betéti kamat 50 százalékát (vagyis most 5,5 százalékot) kifizet a bank. A Magnet Banknál a 3 hónapos lekötésre jár 11 százalékos kamat időarányosan, 12 hónapos lekötésre pedig fix 10,85 százalék.

A nagybankok inkább a kincstárral versenyeznek

A nagybankok közül egyedül az OTP ad viszonylag magas betéti kamatot egy speciális helyzetben. A kisebb bankokkal nem versenyez, de az állammal, illetve az államkincstárral már igen. Ennek köszönhető az a 9 százalékos betéti ajánlat, amely kifejezetten azoknak az ügyfeleknek szól, akik eddig Egyéves Magyar Állampapírban tartották a pénzüket. A lejárt befektetésekből származó forrásokat a bank hajlandó az államhoz hasonló kamattal lekötni.

Más befektetéseknél a kamatok fizetését az államra bízzák, a jutalékokból viszont a bankok is engednek, hogy megtartsák az ügyfelek megtakarítását. Az állampapírok vételi jutalékát egyre több bank lenullázza, az OTP Bank a számlavezetést is ingyenessé tette a Prémium Magyar Állampapírok (PMÁP) esetében, a Gránit Bank értékpapírszámláin pedig a PMÁP mellett a Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) és a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+) is ingyenesen tartható.

Betét helyett kötvényt ajánlanak a nagybankok

Az állampapír mellett a banki kötvény a másik értékpapír, amely a nagybankok akciós ajánlataiban szerepel. Ilyen konstrukcióval jött ki nemrég az MBH Bank, amely forintos és eurós kötvényekkel is a piacra lépett a lakossági ügyfelek számára. Az előbbi futamidőtől függően 11-12 százalékos, az utóbbi 3,5 százalékos kamatot fizet. Az OTP-nél is több futamidőre jegyezhető kötvény 10,5-12 százalékos fix kamattal.

Az Ersténél háromféle kötvénynek jár le a jegyzése június végéig, ezek között van forintban, dollárban és euróban denominált hitelpapír is, utóbbi kettő azoknak, akik devizában takarékoskodnának. Mivel jelenleg viszonylag erős a forint, megérheti a megtakarítások egy részét átváltani, és devizában fialtatni tovább. A banki kötvényeket választóknak is június végéig maradt idejük arra, hogy megússzák a szocho fizetését a befektetésük hozama után – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.

A biztosítók is készülnek

A szocho-kötelezettség bizonyos életbiztosításokat is érinteni fog. Vannak olyan biztosítók, amelyek semmilyen akcióval nem készülnek ennek ellenére sem, mivel az összes életbiztosításuknál az ajánlott megtakarítási tartam minimum 10 év, amit, ha betart az ügyfél, nem kell sem kamatadót, sem szochót fizetnie. A Generali és az Allianz is így vélekedik.

A jogszabály szerint egy rendszeres díjas megtakarítási életbiztosítás akkor válik szocho-mentessé, ha a szerződéskötés és a kifizetés között legalább 10 év eltelt, egyszeri díjas életbiztosításnál öt év a várakozási idő.

Az NN és a Groupama e-mailben kereste meg az ügyfeleit, hogy felhívja a figyelmüket arra: június végéig még kedvezményes adózási feltételekkel köthetők meg a rövidebb lejáratú biztosítások. Az adókedvezmény ígéretén túl magasabb bónuszokkal is kecsegtetnek többen, köztük a Groupama és a CIG Pannónia is.

A rendszeresen kisebb összeget megtakarítóknak érdemes lehet megfogadni a biztosítók ajánlatát, más rendszeres megtakarítási formáknál ugyanis a szocho-fizetés nem biztos, hogy elkerülhető. Aki például befektetési alapokat vásárol, annak fel kell készülnie arra, hogy a június 30. utáni megbízásainál a hozamot a korábbinál is nagyobb mértékben megcsapolja majd az állam. A K&H arra is felhívja a figyelmet a honlapján, hogy a nem aznap, hanem 1-2-3, esetleg több nap múlva teljesülő tranzakcióknál nem kerülhető el a szocho megfizetése, ha teljesülés átcsúszik júliusra.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 15., 16:20
A Webes Ügysegéd helyett a NAV Ügyfélportál új, Vállalkozói Ügysegédje szolgál majd a vállalkozói bejelentkezésre és az adatváltozások közlésére. A tesztüzem– a vállalkozói érdekképviseleti szervek bevonásával – január második felében indul.
2026-01-15 11:05:00
2025 végére jelentősen javultak a hazai kkv-szektor várakozásai – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2025 negyedik negyedévében végzett kutatásából, amely 400 hazai kis- és középvállalkozás válaszai alapján mutatja be a szegmens gazdasági várakozásait. A bizalmi index értéke az előző két negyedévhez képest 10 ponttal emelkedett, így jelenleg mínusz 4 ponton áll.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.
Új iparágak és tudományos területek sora foglalkozik modern kori életmódunk rossz szokásaival és a belőlük eredő akár krónikus betegségekkel, amelyek megelőzésére olyan szakmák jöttek létre, mint az életmódorvoslás vagy a health coaching. A testi-lelki egészséggel kapcsolatos tanácsadás a minőségi életre odafigyelő nyugati társadalmak számára hétköznapi dolog, de nálunk még viszonylag új területnek számít. Marton Balázs health coach, az IronCoach.hu alapítója a személyes történetén keresztül mutatja be a modern szakma misszióját és felvázol néhány egyszerűen alkalmazható rutint, amellyel végre elindulhatunk a jóllét felé vezető úton.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS