2020. január 13. – Információk, hírek vállalkozóknak

2020. 01. 13., 09:01

Az Üzletem.hu összefoglalója.

  • Az Üzletem.hu összefoglalója.

Hat százalék körüli az ipari termelés növekedése 2019-ben

  • 2019 novemberében az ipari termelés volumene 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit; munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 5,7 százalékkal emelkedett – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

1,5 milliárd forint „a válság felé sodródó” vállalkozások segítése érdekében

  • A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén” című (GINOP-1.1.10-20) felhívás.

Ennyi idegenforgalmi adót szedtek be a települések

  • 2018-ban országosan közel 15 milliárd forint szedtek be a helyi önkormányzatok idegenforgalmi adóból, amely fontos bevételi forrás a jelentős vendégforgalommal rendelkező hazai települések számára.

Adóváltozások, 2020: minden fontos tudnivaló egy helyen

  • Az RSM Hungary összefoglalója a 2020. január 1-től hatályba lépő, elsősorban a társaságok számára fontos, adózást érintő jogszabályváltozásokról ad áttekintést.

Beszámít-e a kapott előleg az alanyi adómentesség értékhatárába?

  • A NAV tájékoztatása.

CSOK: banánhéjon lehet megcsúszni a NAV ellenőrzésén

  • A CSOK-feltételeket egyáltalán nem lehetetlen betartani, ugyanakkor egy figyelmetlenség is elég lehet ahhoz, hogy valaki megszegje a szerződést – hívja fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője.

Money.hu: az új lakások és az építkezések bővítették a lakáshitelpiacot

  • Az új lakások és az építkezések hitelei bővítették tavaly a lakáshitelek piacát, a használt lakások hitelezése alig nőtt – derül ki a money.hu pénteken közölt összefoglalójából.

Az Agrárkamara intézi a családi gazdaságok nyilvántartását

  • Tovább bővült a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara feladatainak köre, a köztestület mintegy 600 fős országos falugazdász-hálózata újabb ügyek intézésében segíti a kamarai tagokat.

Küszöbön a könyvelőszakma digitalizációja

  • A magyar könyvelők munkaidejük akár háromnegyedét is adatrögzítéssel töltik. Annak ellenére végeznek ennyi monoton munkát, hogy könyvelőszoftverrel dolgoznak és ügyfeleiket is biztatják az online számlázóprogramok használatára – derült ki egy könyvelők körében készült friss, hazai felmérésből.

Az új E10 benzin a vállalkozások életét is megnehezítheti

  • Bár a cégautók terén a dízel gépkocsik vannak többségben, a benzines modellek részesedése sem elhanyagolható. Az idősebb modellek üzemeltetését jelentősen megnehezítheti a vállalatok számára a január 1-től bevezetett, E10-es (95-ös) jelzésű új üzemanyag.

DXC Technology: a vállalatvezetést is átalakítja a mesterséges intelligencia

  • A mesterséges intelligencia alkalmazása új feladatot jelent vezetőknek, mivel ki kell alakítaniuk az AI asszisztensek és az emberek közötti ideális kommunikációt. A DXC Technology szerint az AI és a gépi tanulás széleskörű üzleti alkalmazása, valamint a csapatok közötti együttműködés a technológiailag magasan képzett üzleti vezetők irányításával jelentősen növelheti a termelékenységet.

Ismét Téli Etyeki Piknik január 18-án

  • Ismét megrendezik a Téli Etyeki Pikniket. A Fejér megyei településen a Gasztrosétányon január 18-án kora délelőttől várják az érdeklődőket, a gasztronómiai kínálat mellett zenei és gyerekprogramokkal is.

Szellemitulajdon-jogok: három országcsoportra koncentrál az EU

  • A szellemitulajdon-jogok megsértése több milliárd eurós bevételkiesést okoz az európai vállalatoknak, és munkahelyek ezreit veszélyezteti. Az EU három országcsoportra fog összpontosítani.

Több turista érkezett tavaly nyáron Erdélybe

  • Tovább nőtt az erdélyi turizmus, a 2019-es nyári (május–októberi) turisztikai szezonban, Erdélyben a turistaérkezések száma 3,1 százalékkal, a vendégéjszakáké 4,8 százalékkal magasabb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Jogosítványába kerülhet az adóval tartozónak Szlovákiában

  • Január 1-jén Szlovákiában életbe lépett az a törvénymódosítás, amelynek értelmében bevonhatják a jogosítványát azoknak a gépjárművezetőknek, akik adótartozást halmoztak fel.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-20 19:20:12
A pályaválasztás sokszor már a középiskoláig eldől. A támogató közeg hiánya miatt választja kevesebb lány a műszaki-technológiai hivatást – állapítja meg a CETIN Hungary Zrt. kutatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS