A Széchenyi 2020 keretében megjelent „A mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása a vállalkozói ismeretek bővítése révén” című (GINOP-1.1.10-20) felhívás.
A felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 1,5 milliárd forint. A felhívás célja a válság felé sodródó vagy válságban lévő vállalkozások megfelelő eszközökkel, beavatkozással történő segítse annak érdekében, hogy elkerüljék a csődhelyzetet, és a csődeljárást.
A felhívás keretében olyan sablonok, folyamatleírások kerülnek kidolgozásra, amelyek segítségével a vállalkozások és a vállalkozásokkal foglalkozó szakemberek, az ország bármely részén le tudják bonyolítani a vállalkozások tulajdonosainak, vezetőinek generációváltását – olvasható a hivatalos pályázati portálon megjelent tájékoztatásban.
A felhívás kiemelt, a támogatási kérelmet 2020. február 6. napjától 2020. április 8. nyújthatja be az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. és a Budapest Institute of Banking Zártkörűen Működő Részvénytársaság konzorciuma.
A sörrajongók kérései alapján összerakott receptből született meg.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.