Ennyi idegenforgalmi adót szedtek be a települések

2020. 01. 10., 09:30

2018-ban országosan közel 15 milliárd forint szedtek be a helyi önkormányzatok idegenforgalmi adóból, amely fontos bevételi forrás a jelentős vendégforgalommal rendelkező hazai települések számára.

Az IFA mértékét bevezetésekor 300 forint/éjszakában határozták meg, amit azután évenként az infláció mértékével lehetett – nem rögzítetten, hanem az önkormányzat belátása szerint – emelni. 2018-ra így alakult ki az elvileg maximálisan kiróható 506 forintos maximum – írja a turizmus.com.

2003-ban 639 önkormányzat élt az IFA kivetésének lehetőségével, mára ez a településkör 768-ra bővült. Az 2018. évi IFA-bevételek országosan közel 15 milliárd forintot tettek ki, ami 2017-hez képest 9, 2014 óta pedig összesen 59 százalékos növekedést jelent.

A toplista első 100 helyén 14 budapesti kerület van, közülük a legkisebb a 10. kerület, több mint 60 millió forinttal. Az első nem budapesti település a rangsorban Hévíz.

A Balaton törvényben rögzített 51 település IFA-bevétele együtt meghaladta a 2,6 milliárd forintot, ami az országos bevétel kb. 17 százaléka. A legrangosabb balatoni települések Hévíz, Balatonfüred, Siófok, Zamárdi és Balatonlelle, együtt 1,6 milliárd IFA-bevételt szereztek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 08., 17:40
Az elmúlt időszakban a globális minimumadó kapcsán izgalmas fejlemények játszódtak le. A legfrissebb politikai megegyezések alapján az amerikai vállalatcsoportok kikerülhetnek a globális minimumadó hatálya alól, illetve mentességet kaphatnak a szabályok alkalmazása alól – számolnak be a Deloitte szakértői. Ez a hír kétségtelenül előnyös az amerikai multinacionális cégek számára, ugyanakkor számos kérdést vet fel a még frissnek számító rendszer további működése kapcsán.
2025-07-09 11:40:00
„A mesterséges intelligenciát elsősorban az emberi munkaerő tehermentesítésére használják a HR területén is, az pedig hasonlóan dolgozik az előszűrésnél, mint általában egy szakember: kulcssavakat keres, és a megadott kritériumoknak való megfelelést figyeli.”
2025-07-08 17:20:00
Továbbra is vegyes a kép a logisztika alágazatai között. A légi áruszállítás teljesítménye dinamikusan bővül, az első negyedévben rekordnak számító, 94,5 ezer tonna árut kezeltek a fővárosi repülőtéren. A nagyságrendekkel nagyobb volumenű közúti és vasúti áruforgalom ugyanakkor tovább csökkent. A közúti áruszállítás ismét évtizedes mélypontra süllyedt, miközben a nemzetközi gazdasági környezet hatásai a vasúti teherszállításra nyomták rá a bélyeget.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS