Az új E10 benzin a vállalkozások életét is megnehezítheti

2020. 01. 10., 16:30

Bár a cégautók terén a dízel gépkocsik vannak többségben közel 60 százalékos aránnyal, a benzines modellek részesedése sem elhanyagolható, az idősebb modellek üzemeltetését pedig jelentősen megnehezítheti a vállalatok számára a 2020. január 1-től bevezetett, E10-es (95-ös) jelzésű új üzemanyag. Főként azok a cégek érintettek, ahol városi üzemben használják és házon belül kezelik a cégautókat, mivel rájuk jellemzőbb a magasabb életkorú autók használata.

Környezetvédelmi szempontból kedvező, ám a vállalatok életét megnehezítheti a január 1-től bevezetett újfajta benzin alkalmazása – mivel az E10-es jelzésű üzemanyag károsíthatja egyes, régebben gyártott autók üzemanyagrendszerét. Azoknál a vállalatoknál, ahol házon belül végzik a flottakezelést, jellemzőbb, hogy hosszabb ideig használnak egy gépkocsit, az idősebb autóknál pedig előfordulhat, hogy kockázatos az újfajta benzin használata.

A Mercarius Flottakezelő a közlekedésbiztonság szakértőjeként elárulja, hogyan lehet elkerülni a magasabb bioetanol-tartalom jelentette veszélyeket.

Bár az elméleti lehetősége adott annak, hogy átvizsgáltassuk az autók üzemanyagrendszerét és cseréljük az elöregedett, korrodált elemeket, a veszélyeztetett modelleknél ezek után sem javasolt az E10 tankolása, mert ha a gépkocsi nem rozsdamentes fémtankkal szerelt, a korrózió veszélye továbbra is fennáll.

Az érintett autók esetén az egyik lehetséges megoldás az alternatív üzemanyagok használata, hiszen a prémium üzemanyagok továbbra is csak 5 százalékos bioetanol tartalommal rendelkeznek. Kétséges, hogy megéri-e ez a megoldás, hiszen évi 20 ezer kilométeres futásteljesítmény mellett már 5 darab, 6 literes fogyasztású autó esetén is negyedmilliós extra költséget jelentenek az átlag 40 forinttal drágább üzemanyagok.

„Az E10-es benzin hosszú távon a teljes hazai gépjárműflotta megfiatalítását is előmozdíthatja, hiszen jelentős többletköltséggel jár más üzemanyagra váltani – nincs ez másképp a cégek életében sem. Elsősorban azok a vállalkozások lehetnek érintettek, ahol házon belül történik a céges autók menedzsmentje, és az autóikat főleg városi üzemben használják. Számukra akár a gépjárműflotta flotta kiszervezése is megoldást jelenthet a problémára, hiszen egy külső szolgáltató először megvizsgálja az aktuális flotta állapotát, felméri a kockázatokat és ennek megfelelően dolgozza ki a cég igényeire szabott konstrukciót. Igény esetén az is megoldható, hogy akár a teljes flotta kétévente le legyen cserélve, az új autók esetében pedig nincs kockázata az új üzemanyag használatának sem” – mondta Rónai-Horst László, a Mercarius Flottakezelő ügyvezető igazgatója.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS