Március elején indulnak a 2024. évi egységes kérelmek végkifizetései

2025. 02. 21., 09:25

A tavalyi évben benyújtott egységes kérelmek után 27 jogcímen 500 milliárd forintot folyósított a Magyar Államkincstár. A végkifizetéseket márciustól ütemesen fogják teljesíteni, összesen még mintegy 300 milliárd forint érkezik a gazdákhoz – mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Gödöllőn megrendezett II. Gazda Információs Napon.

Az államtitkár szerint soha ilyen széleskörű, valamennyi szakmai szervezettel és érintett bevonásával nem zajlott vidékfejlesztési pályázati ciklus előkészítése Magyarországon. A tapasztalatok alapján a kiírások is népszerűek, az első nagyobb felhívásokra ugyanis összesen 1778 milliárd forint támogatási igény érkezett, emellett volt olyan támogatási konstrukció, amelyre négyszeres, de akár ötszörös volt a túljelentkezés.

A KAP Stratégiai Terv II. pillérének teljes, csaknem 2900 milliárd keretösszegéből kiemelkedő, 2300 milliárd forint a nemzeti társfinanszírozás és 600 milliárd forint az uniós forrás. A mostani finanszírozási ciklusban a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési keretéből – tehát a II. pillérből – február közepéig 32 pályázati felhívás jelent meg összesen 1260 milliárd forint értékben. A kicsiknek nem kell a nagyokkal versenyezniük, hiszen számukra külön támogatási konstrukciókat alakítottak ki – hangsúlyozta az államtitkár.

Erre jó példa az öntözésfejlesztés, ahol összesen 65 milliárd forint támogatási keretösszeg áll rendelkezésre. A kisebbek számára elérhető, maximum 200 millió forintos projektekre kiírt konstrukcióra már most is lehet pályázni, míg a nagyobb, 200 millió forint feletti beruházásokra március 4-től lehet támogatást igényelni.

A mezőgazdasági beruházási támogatások intenzitása általában 50 százalék, a fennmaradó részt viszont jellemzően önerőből kell finanszírozni, amelynek jellegzetes formája a hitelfelvétel. A támogatást elnyert gazdálkodóknak lehetőségük lesz arra, hogy legfeljebb a teljes beruházási költség maximum 10 százalékáig kamattámogatást igényeljenek – ígérte Feldman.

A további pályázatokról, valamint a felhívások részleteiről a kap.gov.hu oldalon lehet részletesebben tájékozódni.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS