Az előző évhez képest 2,8 százalékkal, 5,55 millió hektoliterre nőtt az öt legnagyobb magyar sörgyártó belföldi forgalma 2024-ben – tájékoztatott Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének igazgatója.
A növekedő termelési költségek és az élesedő nemzetközi verseny kihatottak az exportra, amely tavaly az egy évvel korábbi felére, 184 ezer hektoliter csökkent. Az öt legnagyobb gyártó (a Borsodi Sörgyár Kft., a Carlsberg Hungary Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. és a Pécsi Sörfőzde Zrt.) által itthon főzött sör mennyisége 2024-ben 3,3 százalékkal csökkent, 33 ezerrel maradt el az évi ötmillió hektolitertől.
A hazai gyártás versenyképességének tavalyi romlását az import jelentős, 20 százalékkal megnövekedett mértéke is, ami 2024-ben összesen 767 ezer hektolitert jelentett.
A belföldi forgalomban stabilizálódott a szuperprémium és prémium sörök aránya, amelyek együttes forgalma elérte a 31,4 százalékot, összesen 1,742 millió hektoliter volt. A középkategória is stabilan teljesített, 54 százalékos aránya 2,993 millió hektolitert jelentett, míg az alsó kategóriás termékek aránya 2024-ben is tovább csökkent. Utóbbi szegmens az öt legnagyobb gyártó forgalmának csak 7,1 százalékát adta tavaly (396 ezer hektoliter).
Az alkoholmentes és csökkentett alkoholtartalmú termékek 427 ezer hektoliteres forgalma is újra növekedést mutatott, arányuk 8,1 százalékra emelkedett a teljes forgalmon belül, köszönhetően az ízesített alkoholmentes sörök 24 százalékos forgalmi növekedésének, aminek hátterében feltehetően az egészségtudatos és felelősségteljes fogyasztás folyamatos térnyerése áll – mondta Kántor Sándor.
A fenntarthatóság szempontjából legkedvezőbb csomagolás, a hordós kiszerelés 2024. évi forgalma 394 ezer hektoliter volt, 2,1 százalékkal nőtt, míg a hasonlóan környezetbarát, újratölthető üvegcsomagolásban értékesített sörök volumene már csak a 2018. évi érték felét érte el (725 ezer hektoliter).
Tavaly nőtt a legkedveltebb kiskereskedelmi kiszerelés forgalma: a 4 millió hektoliter dobozos sör 72 százalékra emelte e csomagolás arányát a teljes belföldi sörforgalomban. Az egyutas, nem újratölthető üveges sörök – amelyek jellemzően a prémium termékek kiszerelései – forgalma 6,9 százalékkal nőtt, elérte a 239 ezer hektolitert. A gazdaságos kiszerelésre jellemző PET-palackban értékesített sör volumene 5,5 százalékkal 281 ezer hektoliterre csökkent.
A sörszövetség összesítése szerint az öt legnagyobb sörgyártó költségvetési befizetései 2024-ben 6,8 százalékkal 95,9 milliárd forintra nőttek, a forgalom növekedésének mértékénél jóval nagyobb arányban. Emellett a magyar sörgyártók további 4,5 milliárd forinttal járultak hozzá a hulladékgazdálkodást működtető MOHU bevételeihez, ami dobozonként közel 10 forintot jelentett 2024-ben a sörök átlagos polcárában. A jövedéki adó 42,7 milliárd forintot, az áfabefizetés 45,3 milliárd forintot tett ki az öt legnagyobb gyártó részéről 2024-ben.
Az iparág közvetlenül foglalkoztatott munkavállalóinak létszáma tovább nőtt az öt legnagyobb magyar gyártónál és 2024-ben elérte az 1646 főt. A teljes söripar az Oxford Economics szerint Magyarországon összesen 33 ezer ember számára nyújt stabil, biztos foglalkoztatást közvetlenül a gyártás vagy közvetetten a termékek kereskedelme és a vendéglátás területén – ismertette Kántor Sándor. (MTI)
Megjelent az egyik legfontosabb hazai gazdaságfejlesztési eszköz, az egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások módosított feltételrendszere, amely ismét számos könnyítéssel segíti a vállalkozásokat, és minden korábbinál több lehetőséget biztosít a hagyományos magyar újító szellemnek és az ötletből értéket teremtő kutatás-fejlesztési tevékenység kibontakozásának – hívja fel a figyelmet a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.