Kajári Zoltán: Most minden energiámat lekötik a projektjeink

2019. 01. 03., 10:00

Kitartóan és profin csak akkor lehet dolgozni, ha nagyon hosszú távúak a terveid – mondja Kajári Zoltán az Üzletemnek adott interjúban. Már gyerekkorától vonzották az autók-motorok, így nem véletlen, hogy vállalkozásait is ezek határozzák meg.

Kajári Zoltán a személyes és üzleti inspirációk mellett fontosnak tartja a folyamatos tanulást, az olvasást. Több cég tulajdonosaként, illetve társtulajdonosaként egyértelműen a nemzetközi piacban látja a nagyobb fejlődési lehetőséget. Ezekről is beszélt az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Erre nehéz válaszolni, mert minden üzleti ötletet, amit szerettem is, és belevágtam, sikeresként könyvelhettem el. Néhány példa erre: a családi vállalkozásunk kereskedelmi üzletágát építettem fel, amely autóalkatrész kereskedelemmel foglalkozik. Mivel az autók gyermekkorom óta erőteljesen meghatározzák az érdeklődési körömet, elindítottam 5 évvel ezelőtt a tesztelok, majd 3 évvel ezelőtt a retrovasak weboldalamat. 2018-ban nagyon komoly előkészületeket követően egy nemzetközi álmot indítottunk útnak, az autotveszek oldalunkat.

Milyen távra tervez?

– Nagyon hosszú távban gondolkodom, hiszen csak így lehet valamit kitartóan és profin csinálni.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Több minden, természetesen az újonnan indult oldalunkból nemzetközi és elismert site-ot szeretnénk csinálni, valamint a másik cégem (motorikus alkatrész) webáruházból is nemzetközi webáruház kiépítése a cél.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Ez érdekes kérdés, mert az autós szakma alapjait az édesapámtól Kajári Józseftől tanultam, de többször üzleti inspirációt kaptam Kulcsár Tibortól (Kulcs-Soft Zrt.) is. Mellette nagyon sokat olvasok és üzleti oktatásokra járok.

A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– A legnagyobb fejlődési lehetőséget a nemzetközi piacban látom.

Mibe fektetne be? Gondolkodik új vállalkozáson?

– Jelenleg nem gondolkodom más vállalkozásban, mert minden energiámat és időmet lefoglalják a projektjeink.

Mivel lehet Magyarországon „őrületbe kergetni” a vállalkozót?

– Pontatlansággal, a kommunikáció hiányával, a felületességgel.

Milyen módszerekkel fejleszti üzleti partneri kapcsolatait?

– Személyes üzleti találkozókkal.

Mire sajnálja az idejét?

– Olyan felesleges találkozókra, amelyek nem vezetnek eredményre.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Oktatásra, fejlesztésre, marketingre.

Milyen célra, kiknek adakozna?

– Beteg gyerekeknek, gyermek fejlesztő központoknak, iskoláknak.

Mivel töltődik fel? Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A kirándulás, autóvezetés, zene, tánc.

Szerdahelyi Csaba

Olvasson még több interjút a 12 kérdés – 12 válasz sorozatból.

Gadanecz Zoltán

https://uzletem.hu/velemeny/gadanecz-zoltan-rossz-szandek-ellen-nincs-orvossag

Kalina Gábor

https://uzletem.hu/velemeny/eletfogytiglanra-itelte-magat-kalina-gabor-kadarmester

Koczka Máté

https://uzletem.hu/velemeny/koczka-mate-101-evesen-is-a-mediaban-szeretnek-dolgozni

Oszlánczi Réka

https://uzletem.hu/velemeny/oszlanczi-reka-vagyam-egy-nemzetkozi-halozat-mukodtetese

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS