Gadanecz Zoltán: Rossz szándék ellen nincs orvosság

Az elégedett ügyfélnél semmi sem lehet fontosabb – vallja Gadanecz Zoltán. A GDN Ingatlanhálózat tulajdonosát az is elégedettséggel tölti el, ha a csapata profi módon dolgozik, ezért nem is sajnálja a befektetést a team megerősítésére. Idén is folytatódik az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozata.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Érdekes a kérdés, mert a karrierem eddigi csúcsának azt tartom, hogy rengeteg értékes emberrel hozott össze az élet, akikkel már régóta és ezután is, hosszú távon tudunk együtt dolgozni. Mindig is az volt a célom, hogy olyan emberekkel vegyem körül magam, akikkel hasonló az értékrendünk, a hozzáállásunk és olyan kötelék jöjjön létre, ami akár generációkon átívelő, biztonságot adó jövőképet nyújt mindannyiunknak, amiért érdemes együtt dolgoznunk.

– Milyen távra tervez?

– Szeretném azt megélni, hogy a most velem dolgozó kollégáimmal együtt megyünk nyugdíjba, és majd akkor is fél szemmel a vállalkozáson és a munkán lesz a szemünk, és figyeljük, hogy az utánunk következő generáció hogyan tud élni azzal a lehetőséggel, amit a kezükbe aduk. Én ugyan még csak 37 éves vagyok, de már most olyan szemmel nézem a céghez kerülő kollégákat, hogy aki például 10-15 évvel fiatalabb nálam, 10 év múlva ő lesz a GDN jövője.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– A lehetőségeket az élet adja, de olyan terveim nincsenek jelenleg, hogy csodát tegyek itthon vagy külföldön. A megfelelő emberekre építkezve egy nagyon erős, összetartó közösséget szeretnék létrehozni, és olyan megelégedett embereket látni magam körül, akik tudják, hogy hosszú távon a GDN-nél tudják a saját és gyermekeik jövőjét felépíteni.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Mindenkitől. Édesapám is mindig mondta, hogy a legkisebbtől a legnagyobb emberig, mindenkitől lehet valamit tanulni, mindenki adhat egy-egy olyan gondolatot, ami felér egy könyv elolvasásával, vagy önfejlesztő tréningen való részvétellel is akár, mert bárki egy mondattal is előhozhat olyan megoldásokat az ember tudatából, amivel lehet, hogy tisztában volt, de az adott helyzetben nem jött elő. Édesapámtól egyébként rengeteget tanultam, az ő alapgondolataira – meg a józan paraszti eszemre – építve mindenkitől tudok tanulni valamit.

– A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Mindkettőben óriási lehetőség van. Külföldön, a környező országokban talán „kékebbnek tűnik a víz, ahol könnyebb úszni”,  itthon pedig nagyon telített a piac, erős a verseny, de látok még lehetőségeket, akadnak rések, és mi alkalmasak és kellően rugalmasak lehetünk, hogy beférjünk.

– Mibe fektetne be?

– Befektetni sok mindenbe, sok féleképpen lehet. Azt gondolom, hogy elsősorban az embernek saját magába kell befektetnie. Ha képzésekkel, tudásanyaggal, naprakészség szintjén fektetünk a saját fejlődésünkbe, akkor olyan értéket tudunk adni az embereknek, amit igényelnek, megbecsülnek és méltányolnak. Fel kell ismernie mindenkinek, hogy miben igazán jó és arra kell építkezni, abba kell folyamatosan befektetni.

– Gondolkodik új vállalkozáson?

– Mindenképpen csak a csatolt vállalkozások foglalkoztatnak, amelyek az ingatlanértékesítéssel összefüggenek, akár pénzügyi, akár üzemletetés vagy építőipar vonalon. Ezeknek úgy gondolom, hogy van maradandó értéke és jövője bármelyik időszakban.

– Mivel lehet Magyarországon „őrültbe kergetni” a vállalkozót?

– Azzal, amikor értelmetlen szabályozásokba bonyolódunk bele. Szerintem a piac meg a trendek viszonylag önszabályozóak. Aki nem képes követni a törvényi megfeleltetéseket, az nem tud fejlődni, az csak bizonyos szintig tud eljutni, ha nem megfelelően szolgáltat. A rossz szándék ellen nincsen orvosság, nincs ellene törvény, viszont amikor megpróbáljuk ezeket túlszabályozni, túlkontrollálni, akkor elérjük azt, hogy egy idő után maga a szervezet, vagy egy üzletág, szinte működésképtelenné válik, ha minden szabályt betart. Szükség van keretekre, de azt el kell fogadni, hogy hibák mindig lesznek, de amikor különböző helyekről jönnek, különféle szabályok, megfeleltetések, s ezek nincsenek is összhangban, az nagyon meg tudja nehezíteni egy vállalkozás életét, amelyik legálisan és szabályosan akar működni.

– Milyen módszerekkel fejleszti üzleti partneri kapcsolatait?

– Lehet szó kirándulásról, fafaragásról, terepjárózásról, meg lehet ismerkedni nagyszerű emberekkel, amikor nem üzleti célból találkoztok, hanem közös hobbinak hódoltok. Aztán később kiderül, hogy akár más-más területtel is foglalkozunk, de hasonló problémákkal küzdve „menekülünk” ezekbe a tevékenységekbe. Nagyon értékes, sokszor hasznos kapcsolatok tudnak így kialakulni.
Lehet, hogy sokkal rövidebb idő alatt lehet egy kifejezetten üzleti találkozón kapcsolatot építeni, de máris egy vélt vagy valós érdeket társítunk ilyen típusú találkozáskor, ami így nem biztos, hogy annyira értékessé tud válni hosszú távon.

– Mire sajnálja az idejét?

– Olyan apró tevékenységekre sajnálom az időt, ami úgy érzem, hogy elvesz a valós értékteremtéstől. Például ha postára kell mennem, vagy állok órákat a szervízben a kocsimra várva, még ha épp jól is jönne, hogy kikapcsolja az agyamat egy kicsit, egyszerűen frusztrál, hogy az idő alatt tudtam volna valami értékesebb, hasznosabb dolgot csinálni.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Új, tehetséges, jó képességű kollégák megtalálására, illetve azokra, akikkel úgy érzem, hogy építeni tudunk egymásra és hosszú távon meg tudjuk valósítani az ő álmaikat, és a közös álmainkat.

– Milyen célra, kiknek adakozna?

– Majdnem mindenkinek adunk, csak különböző mértékben, akik megkeresnek, hogy valamilyen segítséget várnak tőlünk. De én hiszek abban, hogy az embereket jobb megtanítani halászni, mint halat adni a kezükbe, utat kell mutatni nekik.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Az, hogy ha valami más inger ér, ami kiránt a pillanatnyi tudatállapotomból. Egyébként a hobbim a munkám, az életem az ingatlan, a cégépítés, az emberek fejlesztése, ez az, ami működtet engem és ezt szeretem csinálni, de van az a pont, amikor már az embert annyi negatív élmény éri, hogy szükség van rá, hogy másfajta ingerek érintsék meg. A régi szép időkben ez még az volt, amikor hazalátogattam, nekiláttam keretet ásni, és pörölt velem Édesapám, hogy túl vékonyan, vagy túl vastagon szedem a földet, hogy teljesen kizökkentett a gondolatmentemből, és egyszerűen pihentetett az, ami gyerekkoromban még fárasztott. Most olyan jellegű élmények pihentetnek, hogy például elmegyek A-ból B-be motorral vagy autóval – akár csak itt városban, amíg elérek egyik pontból a másikba, az utazás élménye, ami igazán kikapcsol, vagy a munkán kívüli közösségekben. Az autós-motoros találkozókon való beszélgetések teljesen ki tudják kapcsolni az agyamat.

Szerdahelyi Csaba