Most a vendéglátóhelyekre koncentrálnak a balatoni ellenőrzéskor

2023. 07. 10., 18:41

Minden évben három szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést koordinál a Nébih – mondta az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára Balatonlellén. Dr. Nobilis Márton hozzátette: a tavaszhoz és karácsonyhoz köthető vizsgálatok mellett jelenleg a nyári ellenőrzés zajlik, most a Balaton környéki vendéglátóhelyek kapnak kiemelt figyelmet.

Az ellenőrzés fókuszában az éttermek higiéniai állapotának vizsgálata, illetve az alapanyagok nyomon követhetősége áll. Különös figyelmet fordítanak a hűtést igénylő alapanyagok előírás szerinti tárolására.

A nyári szezonális ellenőrzések során az élelmiszerbiztonság felügyelői eddig a Balaton környékén 32 strandbüfét ellenőriztek. A szakemberek figyelemmel kísérték a létesítmények üzemelésének higiéniai körülményeit, a készített és forgalmazott ételek biztonságát, valamint nyomon követhetőségét.

Dr. Nobilis Márton kiemelte, a szakemberek által korábban feltárt kisebb szabálytalanságokat jellemzően a napi dokumentációk vezetése, illetve a fertőtlenítő mosogatószerek és a kártevők elleni védekezést igazoló dokumentációk hiánya kapcsán tapasztaltak. Két esetben kellett csak intézkedni nyomon követési szabályok be nem tartása miatt. Az ellenőrzések alapján megállapítható, hogy a büfék nagy része tiszta, rendezett, és élelmiszer-higiéniai szempontból is biztonságosan üzemelnek.

Dr. Helik Ferenc, a Nébih elnökhelyettese megerősítette: a hatóságnak nem az a célja, hogy minél több büntetést szabjon ki, hanem az, hogy biztonságos élelmiszerhez jussanak a vásárlók és fogyasztók a vendéglátóhelyeken is. A strandbüfék után a most induló ellenőrzés a Balaton környékén működő vendéglátóhelyeket érinti. Felhívta egy-egy tipikus hibára is a vendéglátósok figyelmét, mint például az áruk eredetét igazoló dokumentumok megőrzése vagy a hűtést igénylő termékek megfelelő tárolása. (AM Sajtóiroda)

(Fotó: Vermes Tibor)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-09 14:40:00
2026 negyedik negyedévében a magyar munkáltatók 37 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 13 százalékuk jelez előre. Ilyen mértékű pozitív várakozás a piaci szereplők körében az elmúlt öt évben nem fordult elő – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS