2024. október 16. – Információk, hírek vállalkozóknak

2024. 10. 16., 08:16

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Szigorítja a kormány a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásának feltételeit

Nem részesíthető előnyben a harmadik országbeli munkavállaló foglalkoztatása „alaptalan feltételekre” hivatkozva vagy „rosszhiszemű magatartást tanúsítva” egy friss kormányrendelet szerint.

2800 vidéki büfé hívhat le egymillió forintos támogatást

Az üzletenként egymillió forintos támogatást konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják, de felhasználhatják energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, vagy nagyobb beruházásokhoz is. Pályázni november 30-ig lehet – hívja fel a figyelmet a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Megtorpant a nyár végén az építőipar

Az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól pedig (a nyers adatok szerint) 6,0 százalékkal elmaradt az építőipari termelés volumene 2024. augusztusban – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Az uniós sereghajtók között az augusztusi magyar ipari adat

Az augusztusi magyar ipari adat a harmadik leggyengébb az EU-ban, a németországi gépjárműgyártás ugyanakkor erőre kapott, ami kedvező előjel lehet.

BAMOSZ: nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon szeptemberben

A befektetési alapokban kezelt vagyon szeptemberben 1,7 százalékkal, 278 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a BAMOSZ tagjai 16 888 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.

212 400 forintra nőtt az átlagos éves casco díj személyautókra

Az autósok fele egyösszegben fizeti az éves díjat, a készpénzes fizetés aránya 5 százalékra esett.

Lehet-e 1000 euró a minimálbér és 1 millió forint az áltagkereset?

A munkaadók a jelen körülmények között a tervezett, erőltetett ütemű bérnövelésből eredő bérköltség-növekedést nem tudják saját erőből kitermelni és megfizetni – fogalmazza meg álláspontját a VOSZ.

Kötelező visszaváltási díjas termékek könyvelése: a legfontosabb tudnivalók

A DRS termékekre vonatkozó legfontosabb számviteli elszámolási szabályokat Reinics Krisztina, az RSM Hungary számviteli igazgatója foglalta össze.

Vízmentes szabás és textilnyomtatás – nagyot csökkenhetne a divatipar ökolábnyoma

Az egyik legnagyobb környezetszennyező szegmensként számon tartott divatipar – sok másik mellett – lehetne sokkal fenntarthatóbb is, és ezt immáron be is bizonyította egy vízigényes folyamatokat vízmentesítő európai startup.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-15 15:15:34
Tavasziné Kemencsik Gabriellát, a Tavaszi és Társa Kft. ügyvezetőjét, a salgótarjáni Tavaszi Cukrászda üzemeltetőjét országos Év Vállalkozója Díjjal ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2025-ben.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS