Havi nettó 500 ezer forint felett van a kőművesek és a szakácsok bérigénye is

2024. 10. 07., 20:37

A fizikai munkát végzők munkaerőpiaci lehetőségeit tekintve az elmúlt években jelentős változások mentek végbe. A Profession.hu adatbázisa alapján készült elemzés rámutat, hogy a szak-, betanított- és segédmunkások iránti igény 2019-től kezdődően határozottan megnőtt, míg idén szeptemberre a területen munkát keresők lehetőségei valamelyest beszűkültek. Az átlagos havi nettó bérigény a fizikai munkát keresők körében 8,47 százalékkal emelkedett az elmúlt egy év során.

A felnőtt magyar lakosság közel fele (41 százalék) jelenleg aktív álláskereső, vagy az elmúlt két évben volt az; több mint kétharmaduk (38 százalék) fizikai munkát végezne, amelyre az elmúlt évek során látványosan váltakozott a piacon a kereslet. 2019 elejétől kezdődően ugyanis egyre erősödött az igény az új szak-, betanított- és segédmunkások iránt, az intenzív toborzás nyomán pedig munkaerőhiány alakult ki ezen a területen; azonban ez a felállás idén mérséklődött, majd ősz elejére meg is fordult.

Több az elérhető munkavállaló, de lecsökkent a kereslet irántuk

A Profession.hu felületén keresztül lezajlott folyamatokból látható, hogy 2024 harmadik negyedévében összesen 15,9 százalékkal több jelentkezés történt a fizikai munkásokat kereső hirdetésekre, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Ezzel párhuzamosan a nekik szóló álláshirdetések száma 2,4 százalékkal csökkent, így átlagosan egy meghirdetett pozícióra 13,5 százalékkal több munkakeresői jelentkezés jutott.

Szakterületenként nézve a kereslet és kínálat változásában az látható, hogy 2024 harmadik negyedévében a legjelentősebb kereslet új munkaerőre a bolti eladó, pénztáros, a betanított munka, valamint az anyagmozgatás, rakodás kategóriákban volt. A tavalyi év azonos időszakához képest a legnagyobb arányú növekedés a klímaszerelő esetében történt, ahol egy év leforgása alatt 115 százalékkal több hirdetést adtak fel.

Lokáció alapján főként Nógrád vármegyében szűkült a választási lehetőség az ilyen típusú állást keresők számára (ahol 32,8 százalékkal kevesebb hirdetést aktiváltak, mint tavaly ilyenkor), illetve Győr-Moson-Sopron (mínusz 18,5 százalék) és Veszprém vármegyében (mínusz 17,6 százalék). Voltak azonban olyan területek, ahol gyarapodott a nyitott pozíciók száma a kategórián belül: Tolna vármegyében ráadásul 16,2 százalékkal, Hajdú-Bihar (12,9 százalék) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (6,6 százalék) vármegyében is.

Mit keresnek a fizikai munkát vállalók?

A magyarok jelentős többségének (83 százalék) a fizetés mértéke a legfontosabb szempont egy állás választásakor. E tekintetben elmondható, hogyaz aktív álláskereső szak-, betanított- és segédmunkások között, akik a tapasztalatuknak megfelelően jelentkeztek egy álláshirdetésre, az átlagos havi nettó bérigény 301 560 forint, ami tavaly óta 8,47 százalékot nőtt. A legjelentősebb bérigény-növekedés a konyhai munka alkategóriában történt (66,9 százalékos növekedéssel 452 000 forint), amit az ápoló, egészségügyi szakmunka alkategória követ (42,65 százalékos növekedéssel 476 000 forint), majd az egyéb fizikai munka (21,75 százalékos növekedéssel 342 000 forint).

Az elvárt bérek mértéke szerinti sorrendben a kőműves áll a lista elején 512 000 forintos havi nettó fizetési igénnyel, amit a szakács követ (506 000 forint), majd a festő, mázoló (498 000 forint).

A fizetést követően a második helyen a munkavégzés helye szerepel a munkakeresők prioritásában. Ez a szempont a fizikai munkát végzőknél az országos átlagnál ritkábban teljesül: szinte minden második szakember (47 százalék) ingázik az otthona és munkavégzésének helye között, ami leginkább a gyártás, termelés (59 százalék) valamint a vendéglátás, hotel és idegenforgalom (52 százalék) szektorokban dolgozó fizikai munkavállalókra jellemző.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 08., 16:10
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS